Delta

A drogügyi kormánybiztos szerint a kilencezer eljárásból csak kettő érint celebet
Horváth László szerint az olcsó dizájnerdrogok mellett felfutóban van a kokainhasználat is az országban.
Kábítószerügyi kormánybiztos: Három hónap alatt kevesebb lett az új fogyasztó
Több mint 3500 büntetőeljárás kezdődött meg a Delta program kezdete óta.
A köztévé MI-műsorvezetője szárnyra kelni nem fog, de emberibb még biztosan lehet
Nagyjából egy éve debütált a köztévén újraindított Deltában Bíró Ada, az ország első, mesterséges intelligencián alapuló műsorvezetője. A modell azóta sokat fejlődött, sőt történelmi személyekkel is...
Több mázsa kábítószert foglaltak le a rendőrök, még szigorúbb drogtörvények jöhetnek
Horváth László kábítószer-kereskedelemért felelős kormánybiztos szerint a kábítószer-kereskedők kevesebb kábítószert terítenek azóta, hogy elindult ellenük a hajtóvadászat.
Kudlik Júlia a köztévé mesterséges intelligenciával létrehozott műsorvezetőjéről: Én szívem...
Bizarr írást közölt a Delta egykori műsorvezetője, ahol az emberek gépre cseréléséről lamentált, aztán a végén mégis azt írta, hogy őszintén szurkol Bíró Adának.
Lett egy mesterséges intelligenciával létrehozott műsorvezető a köztévén
Bíró Ada létrejötte üzleti titok, mondja maga Bíró Ada a Delta vasárnapi adásában. A következő műsorban híreket fog olvasni.
Visszatér a Delta, de nem Kudlik Júlia vezeti majd
A '70-es évek népszerű tudományos műsora a Duna Tv-n fut majd.
A tőzsdén jegyzett Delta-csoport 105 milliárd forint értékű keretmegállapodás részese lett
Sok tendert nyert mostanában a cég, de az a jövő zenéje, hogy ebből mennyi bevétele lesz.
A nehézbombázó, amely beszállt a Delta főcímébe
Az Avro Vulcan a brit légierő büszkesége volt. A hidegháborúra készült, de a falklandi háborúban vetették be.
Kövess minket Facebookon is!