A Delta évtizedekig a köztévé egyik legnépszerűbb műsora volt, eredeti főcímét kívülről tudja mindenki, aki nézett tévét a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas vagy akár a kilencvenes években. Felcsendül a futurisztikus szignál, repülők szállnak, emberek és gépek csapatnak a szügyig érő hóban, aztán kitör egy vulkán, végül jönnek a felvételek az űrből és Kudlik Júlia. Jó estét kívánok kedves nézőinknek tudományos híradónk legújabb adásában.
A műsor 1965-ben indult, nem meglepő módon a főcím így többnyire akkortájt korszerűnek számító vívmányokat és akkor az újdonság erejével ható témákat villant fel. Rögtön az első snittben egy furcsa repülőt, ami azzal érdemelhette ki az elsőséget, hogy kialakításával megidézi a műsor címét. Ez a gép ugyanis egy deltaszárnyú, a neve Avro Vulcan, és évtizedekig a Brit Királyi Légierő (RAF) büszkesége volt.
A Vulcant egy pályázat hívta életre, nem sokkal a második világháború után. A brit légügyi minisztérium már a hidegháborúra készülve 1947-ben közölte, hogy szeretne új, nagyobb teljesítményű bombázókat a hadseregbe. Az új gépek fő feladata közepes távolságban levő célpontok megsemmisítése volt. Ez hidegháborús nyelvre lefordítva azt jelentette, hogy Anglia szeretett volna olyan repülőt birtokolni, amivel szükség esetén brit területről felszállva megszórhatja bombával a Szovjetuniót vagy a Varsói Szerződés országait. A bombázóra kiírt pályázatra hat tervezőiroda jelentkezett, ebből három örülhetett megrendelésnek: a Vickers, a Handley Page és az Avro. A három vállalat aztán a következő években megalkotta a brit hadsereg „V erőit”, azaz a Vickers a Vailant bombázót, a Handley Page a Victort, az Avro pedig a Vulcant.
A Vulcan készítését az Avrónál Roy Chadwick technikai igazgató felügyelte, aki a második világháború legjobb brit nehézbombázóját, az Avro Lancastert tervezte, magának a repülőgépnek főkonstruktőre pedig Stuart Davies volt – írja a Haditechnika magazinnak a témában alaposan elmerült szerzője. Az első prototípus 1952 augusztusában emelkedhetett fel, majd a sorozatgyártás 1955-ben indult, a nagyközönség pedig már 1953-ban, a farnborough-i légiparádén megcsodálhatta az akkor már két üzemképes prototípust (pár évvel később ugyanezen a show-n készült a Delta főcímébe bekerült felvétel is, de már nem prototípusról).
A deltaszárny kialakítását a szükség hozta: Chadwickék ezzel a konstrukcióval tudtak a pályázatban előírt tömeghatáron belül maradni, egyebek közt a farokrész leegyszerűsítésével. Nem saját ötlet volt: Alexander Lippisch német mérnök már a harmincas években kísérletezett deltaszárnnyal – ami valójában háromszög alakú szárnyat jelent, hiszen a görög delta (Δ) betűről kapta a nevét –, és a negyvenes években ő javasolta egy deltaszárnyú, szubszonikus repülőgép megépítését. A brit mérnökök Lippisch adataira támaszkodva kezdtek el dolgozni a bombázón.
A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy tökéletes deltaszárnya egyik Vulcannak sem volt, de a két prototípus közel állt hozzá. A hadseregbe került változatok szárnyának ívét aztán egy ponton megtörték a jobb repülési jellemzők érdekében. De a háromszög alapformaként minden verzió szárnyában megmaradt, még a csak tervezőasztalon létezett, soha meg nem valósult variánsokéban is (felmerült például egy valódi szuperszonikus Vulcan terve is). Hogy ez a szárnyforma nem akadálya látványos manővereknek, azt Roland Falk tesztpilóta már a prototípussal megmutatta 1953-ban:
A Vulcan első, B1 jelű változata 29,6 méter hosszú volt, szélessége pedig még nagyobb: a deltaszárnyak fesztávja 30,3 métert tett ki. A repülő üresen nagyjából 37 tonnát nyomott, a maximális felszállósúlya ennél 40 tonnával volt több, így bőven tudott fegyvereket vinni magával. Fel volt készítve hagyományos bombák hordozása mellett hidrogénbombák szállítására is, de egy későbbi fejlesztéskor levegő-föld atomrakétával is felszerelték. A Vulcan négy Bristol Olympus sugárhajtóművel repült, 1040 km/órás csúcssebességgel. 17 ezer méteres magasságig tudott emelkedni, hatótávolsága 4171 kilométer volt, hatósugara (amin belül csapást mérhetett) pedig 3700 kilométer. Ötfős személyzet irányította, de közülük csak a két pilótának jutott katapultülés. A későbbi, B2 változat valamivel nagyobb szárnyat kapott, és erre már az eredeti hajtómű erősebb változatai kerültek, a hatótávolság pedig 7400 kilométerre nőtt.
A prototípusokkal és minden változattal együtt 136 darab Avro Vulcan készült. A hidegháborús évekre jellemző hadipari erőfitogtatás jegyében ezek rengeteg légishow-n és hadgyakorlaton vettek részt. Számos alkalommal összemérték tudásukat például az amerikai B–52-esekkel is, és nem maradtak szégyenben. A hatvanas években például a nagyszabású Operation Sky Shield hadgyakorlaton Vulcanokkal szimuláltak támadó szovjet bombázókat. A deltaszárnyúak ezen az eseményen több alkalommal sikeresen kikerülték az amerikai gépeket, és virtuálisan lebombáztak több amerikai nagyvárost.
A Vulcanok egyetlen éles bevetésére csak szolgálati idejük utolsó éveiben került sor, a Falkland-szigeteki háborúban, 1982-ben. Az Argentína ellen vívott harcokban öt nagy támadásban vettek részt, ekkorra a gépek hatótávolságát már több légi üzemanyag-feltöltéssel 15 ezer kilométerre növelték, a pilóták így 16 órát repültek egyhuzamban. A Vulcanok lebombázták Port Stanley repülőterét, majd légvédelmi radarokat iktattak ki. Egy hatodik bevetés csak egy műszaki hiba miatt nem volt sikeres: az üzemanyagtöltő berendezés eltört, így az akcióban részt vevő gépnek a semleges Brazíliában kellett landolnia. A Vulcanok végül nagyban hozzájárultak a brit hadifölény bizonyításához és az incidenst lezáró argentin kapitulációhoz. Érdekesség, hogy a háború előtt csupán három hónappal Argentína még Vulcanokat rendelt a britektől, és egy gép vásárlására zöld utat is kaptak, aztán az üzlet a konfliktus miatt nem valósult meg.
Az Avro Vulcant a falklandi missziók után a légierő nyugdíjazta, bár hat gépet még légi utántöltő repülőként üzemben tartott. A 136-ból csak 19 Vulcan létezik ma is. Már egyik sem repülésképes, bár a XH558 jelűt jelentősen felújíttatta egy e célra alakult civil szervezet. Ez a gép 2007 és 2015 között felszállhatott, és ritka látványosság volt néhány légiparádén, aztán már nem kapta meg a megfelelő hatósági engedélyeket.