Saját biztosítóját verhette át a csalások lefülelésével megbízott kárszakértő
Nem létező káreseményeket fizettetett ki biztosítójával a cég alkalmazottja.
Akár 20 millió forintot is utalhatunk 5 másodperc alatt – nem kockázatos ez?
Szeptember 1-jétől 10 millió helyett már 20 millió forintra nőtt az az értékhatár, amekkora összeget az azonnali fizetési rendszerben át lehet utalni. Ezek az utalások valóban rögtön, pár...
Kábítószer helyett sütőport árult, elkapták
A 19 éves gyanúsítottra néhány napja figyeltek fel a VII. kerületi rendőrök.
Börtönbe került az olimpikon, aki több milliót csalt ki azzal, hogy rákos betegnek adta ki magát
Almási Lenke egy év letöltendőt kapott, úgy, hogy a tavasszal nyilvánosságra került csalások miatt még le sem zárult ellene az eljárás.
Lezárult az análgyöngyös csalási ügy, ami fenekestül felforgatta a sakkvilágot
A sakkvilágbajnok Magnus Carlsen és Hans Niemann nagymester megegyezett egymással.
Uszik kiütéssel védte meg a nehézsúlyú címét, ellenfele szerint elcsalták a győzelmét
Az ukrán nehézsúlyú bokszbajnok az ötödik menetben padlót fogott, de a bíró övön aluli ütés miatt hagyta, hogy összeszedje magát.
Felipe Massa euró-tízmilliókat követel az F1-től, amiért elcsalták tőle a 2008-as vb-címet az F1...
A 2008-as Szingapúri Nagydíjat vette elő a most 42 éves brazil expilóta.
Könnyű buli volt a gödöllői HÉV-en nyakláncokat tépkedni, amíg a rendőrök ki nem fektették őket a...
Videón, ahogy rajtaütnek a HÉV-utasokat terrorizáló tolvajokon.
Hekkerek csalnak ki pénzt a Booking.com felületén keresztül a szállásadók nevében
A szállásközvetítőn az utóbbi időben megjelentek a csalók, de egyéb hibák is jelentkeztek.
Lemond a Stanford Egyetem elnöke, több tudományos munkája is meghamisított adatokat tartalmazott
Az egyetem vizsgálóbizottsága állapította meg a csalást, Marc Tessier-Lavigne tagadja, hogy tudott volna róla.
Kövess minket Facebookon is!