Diszperzites vödörben ásott el 30 millió forintot a budapesti bulinegyed bárjait behálózó bűnbanda
Külföldiek fogyasztásának túlszámlázásából gazdagodott az a bűnbanda, amelynek tíz tagját tíz helyszínen fogta el keddi akciójában a készenléti rendőrség – írja a Police.hu.
A nyomozók még tavaly értesültek hogy több budapesti bárban verik át az ott szórakozó külföldi turistákat, mégpedig úgy, hogy italfogyasztásuk valós árának többszörösét fizettetik ki velük. A bűnbanda hierarchikusan és konspiráltan működött, a csapatot a bárok tulajdonosai irányították, de voltak olyanok is, akiket csak névleg vettek be az üzletbe. A csalásban pultosok, pincérek és biztonsági őrök is részt vettek.
A gyanú szerint a banda néhány női tagja társkereső applikációkon cserkészte be jómódú áldozatait. Ezután a csalásban részt vevő bárokba hívták el őket, ahol sorra rendelték a drága italokat, amelyeket a megvezetett turistákkal fizettettek ki – a pultosok pedig az italok árának többszörösét vonták le a kártyájukról. Előfordult olyan is, hogy egy részeg turista kártyájáról egy éjszaka alatt több mint egymillió forintnyi összeget vontak le.
A keddi akcióban közel kétszáz rendőr vett részt, a banda tíz tagjának elfogása mellett az érintett szórakozóhelyeket is átkutatták. A rendőrök összesen 100 millió forint értékben foglaltak le vagyontárgyakat. Ezek között volt készpénz, befektetési aranytömb, ékszerek, valamint egy motor és egy elektromos roller is. Emellett további 100 millió forint értékben zároltak bankszámlákat és ingatlanokat. A házkutatásokkor a nyomozók 30 millió forint készpénzt is találtak, ezt az egyik gyanúsított a kertjében ásta el.

Az öt férfit és az öt nőt több mint 30 bűncselekménnyel, köztük csalással gyanúsították meg. Közülük nyolcat őrizetbe vettek, és kezdeményezték letartóztatásukat.