Covid–19

Tízből csak négy román tervezi beoltatni magát
Pedig Romániában még a lakosság harmada sem kapott oltást.
Teljesen szabadon egyelőre továbbra sem utazhatnak a magyarok Thaiföldre
Az ázsiai ország fokozatosan nyit, de a Telex kérdésére a thaiföldi magyar konzul azt válaszolta, hogy a magyaroknak továbbra is beutazási engedély és kéthetes karanténkötelezettség kell.
A Tudományos Akadémia elnöksége azt kéri, viseljünk maszkot zárt térben, tömegközlekedésen
Jelen helyzetben mindannyiunk kötelessége az oltásoktól elzárkózó emberek meggyőzése – írják.
Súlyos koronavírus-betegeket szállítanának Romániából magyar kórházakba
A román kórházak tele vannak, a határ menti megyékből küldenének betegeket mentőautóval.
A koronavírus-fertőzés után egy évig szívbetegségekkel és vérrögökkel számolhatnak a nem súlyos...
Egy amerikai tanulmány szerint közel 40 százalékkal nő a szívelégtelenség kockázata a fertőzés után, tüdőembóliára pedig dupla akkora az esély.
Átesett a Covidon? Segítsen felmérni, hogyan hat a betegség az agy öregedésére!
18 és 75 év között bárki jelentkezhet a Természettudományi Kutatóközpont vizsgálatára.
Három hónapnál nem tart tovább a koronavírus-fertőzésen átesettek immunitása
A Yale és az Észak-karolinai Egyetem kutatói azt vizsgálták, hogy mennyire tartós a természetes úton szerzett védelem.
Eddig 65 rászoruló család kért Covid-támogatást Józsefvárosban
A Telex érdeklődésére az önkormányzat azt egyelőre nem tudta megmondani, hányan kapták kézhez a tízezer forintot.
Hétvégi adatok: 31-en haltak meg, majdnem 1500 fertőzöttet találtak
Több mint kétszer annyian vannak lélegeztetőgépen, mint egy évvel ezelőtt ilyenkor.
Nyom nélkül tűnhet el a cég, ami milliárdokat kaszált a kormány lélegeztetőgép-beszerzésén
A Fourcardinal Tanácsadó Kft. végelszámolás alatt van, jogutód nélkül szűnik meg.
Kövess minket Facebookon is!