Bolt
Már meg is jelent a közlönyben, hogy a boltoknak jelezniük kell, ha egy termék kisebb lett, de az...
Február 1-jétől lesz így, de azért van kibúvó is.
Két cég letarolta a meggyötört budapesti taxipiacot
Még mindig nem éri el a covid előtti szintet a fővárosi taxipiac, régiós összevetésben pedig igen drága a tarifa.
Ilyenek voltak az élelmiszerboltok a nyolcvanas években, nem?
Visszamentünk 1986-ba, és megnéztük, hogyan vásároltak akkor az emberek, illetve milyen nehézségekkel küszködtek a boltok.
Sokat változott a Nagykörút egy év alatt, mégis ugyanolyan lerobbant maradt
A körúton ma majdnem minden ötödik üzlet más, mint egy évvel korábban. A vállalkozók leginkább az étel-ital profiljában látnak csak fantáziát.
A szakszervezetis vezető szerint akár még sikerülhet is, hogy zárva legyenek a boltok december 24-én
A Lidl már múlt héten bejelentette a zárvatartást, a kezdeményező szervezet elnöke szerint a nagyobb kereskedelmi láncok sem zárkóznak el.
Év végéig megtartja a kötelező bolti akciókat a kormány
Az online árfigyelő, és a hatóságok is ellenőrzik a boltokat, hogy betartják-e ezeket.
RTL: Megugrott több, korábbi árstopos termék ára
A cukor egyetlen hónap alatt majdnem a kétszeresére drágult, a csirkemellé és a sertéscombé 15-16 százalékkal emelkedett, a liszt és a tojás viszont olcsóbb.
Nem biztos, hogy a kormányzati Árfigyelőben közzétett áron meg is tudod venni a termékeket
Érdemes az Árfigyelőt olyan kreatívan olvasni, mint amilyen kreatívan a boltok megadják hozzá az áraikat.
Hová lett a bolti paradicsom íze?
Csúcsszezonja van egy sokak által szeretett magyar zöldségnek, mégis nehéz feladat belőle ízes, finom példányt találni. Miért nincs a szupermarketekben igazán jó paradicsom nyáron sem? És mitől lesz...
Kivonul Magyarországról a Salamander cipőáruház
Az üzleteket végleg bezárják, a készleteiket kiárusítják.









