Próbababának álcázta magát egy betörő egy lengyel butikban, de lebukott
A férfi felvette a boltban talált ruhákat és kiállt a kirakatba a többi próbababa közé, hátha nem veszik észre a rendőrök.
A sötét oldal nevében, sithként akarta megbosszulni a windsori betörő a britek száz évvel ezelőtti...
„Egy indiai szikh vagyok, egy sith” – mondta a The Sun szerint a 19 éves férfi a betörés előtti Snapchat-videójában.
Számszeríjas férfi tört be a windsori kastélyba, ahol II. Erzsébet épp az ünnepeket tölti
A 19 éves betörő nem jutott be egy épületbe sem, a királynő az incidens közben a lakrészében tartózkodott.
Betörés közben elaludt egy férfi Budapesten
A XIII. kerületi házába hazatérő tulajdonos talált rá az ágyán fekvő ismeretlen emberre.
Gumicukrot akart lopni egy férfi egy esztergomi boltból, de nem tudta betörni az ajtaját
A 28 éves férfit két órán belül elfogták, kihallgatásakor azt mondta, hogy nagyon szereti a gumicukrot.
Ugyanaz a férfi kétszer is betört a szegényeket támogató egri alapítványhoz
A gyerekeknek szánt csokit is elvitte, a rendőrök elkapták.
Olasz férfi törte fel a debreceni koronavírus-tesztelő konténert
Egy másik olasz volt a menekülő sofőr egy olyan autóval, amit egy magyar férfi szerzett nekik. A betörő külföldre menekült.
Koronavírus-tesztpontról loptak pénzt Debrecenben
Az elkövető betört a Debrecen Pláza előtti konténerbe szombat este.
Évekig gyűjtögette a kétszázasokat, aztán betörtek hozzá, és az összeset elvitték
Több mint háromezer darab 200 forintost lopott egy visszaeső bűnöző egy Somogy megyei házból.
Kövess minket Facebookon is!