A II., V., VI. és IX. kerületben követik el a legtöbb betörést

2023. augusztus 14. – 09:24

Másolás

Vágólapra másolva

A lezárt eljárások száma szerint a fővárosban az idei év első felében 402 betörést regisztráltak – írja a Növekedés.hu a Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása alapján. Tavaly ugyanebben az időszakban valamivel több, 444 betörést jegyeztek fel.

A Prevenciós Bűnözés-Statisztikai Adattár 2019-es adatai alapján Budapest kiemelkedik az országos átlagból, a legtöbb betörést a főváros II., V., VI. és IX. kerületében követik el (frissítés: korábban hibásan soroltuk ide a XII. kerületet is, javítottuk). És ahol a legkevesebb betörést követték el 2019-ben: a III., IV., VIII., X. és XXII. kerület.

Nyáron a betörések száma is megemelkedik, hiszen ilyenkor rengeteg ház áll üresen. A tolvajok leginkább a kertes házakat szeretik. Az Országos Kriminológiai Intézet (OKI) egyik korábbi kutatása szerint viszont a betörőket viszonylag könnyű elriasztani, elsősorban ugyanis olyan ingatlanokat keresnek, amiket a legkönnyebb és a legkockázatmentesebb feltörni, ezért egy rácsos ablak, egy riasztó vagy más, olcsóbb praktikák is elegek lehetnek ellenük, amikről a Növekedés.hu írt bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!