Baranya megye
12 évnél fiatalabb fiúk ellen követett el szexuális erőszakot egy Baranya megyei fociedző, 7 év...
A szülők megbíztak a népszerű 35 éves edzőben, hagyták, hogy együtt videójátékozzon a gyerekeikkel.
„Létezni is kell” – Nem látni a kiutat az energiaszegénység önerősítő köréből
A Partizán ezúttal a G7 energiaszegénységben élőkről és a rajtuk segítő kályhaépítőkról szóló baranyai riportját dolgozta fel.
Halálra gyógyszerezhették a bári kastélyában megölt budapesti milliárdost
Öten szálltak rá a mentálisan leépült, alkoholbeteg férfira, és több mint 40 millió forintnyi értéket szereztek meg tőle, majd rágyújtották a Fehér-kastélyt.
Két férfit vettek őrizetbe a meggyilkolt budapesti milliárdos ügyében
A gyanú szerint két éve szálltak rá a színesfém-kereskedelemből meggazdagodott férfira, hogy megszerezzék a vagyonát, megölték, majd rágyújtották a bári kastélyt.
Az egyszerre hagyományőrző és nyitott falu, ahol megfordították az elvándorlást
A Baranya megyei Fekedet mára az egyik legszebb hazai sváb faluként ismerik, amelyet bár megtizedelt az elvándorlás, sikerült megállítani a kedvezőtlen folyamatot.
Energiaszegénység élesben: megnéztük a kályhaépítő önkéntesek munkáját
A Baranya megyei Ágon jártunk, ahol a házakban a meleget adó kályha egyáltalán nem hétköznapi látvány.
Térdszalagszakadást szenvedett a rendőr, miután intézkedés közben áthajtott a lábán egy autós
A 29 éves férfi elismerte a bűncselekményt, hivatalos személy elleni erőszak és súlyos testi sértés miatt hallgatták ki.
Ittasan, bedrogozva hajtott át egy rendőr lábán egy baranyai sofőr
A rendőr a kocsi ajtajához ment, és az ablakon benyúlva próbálta meg azt kinyitni. Erre a sofőr gázt adott.
Negyven nap elzárásra ítéltek egy baranyai férfit, aki felakasztotta a kutyáját
Túl játékos volt, ezért ölte meg az ajándékba kapott kutyát a 62 éves férfi.
Szakács László: Én a választást meg akarom nyerni, de az MSZP ezt méltatlanul elvette tőlem
Az MSZP volt elnökhelyettese az autópályán autózva tudta meg, hogy visszavonták a jelöltségét az előválasztáson. Most Gyurcsánnyal ül le egyeztetni.








