Leszúrta, a holttestet egy aknába rejtette, majd kiásta és elvitte új lakhelyére

2022. december 7. – 20:08

Másolás

Vágólapra másolva

A Baranya megyei hatóságok őrizetbe vettek egy 40 éves bostai férfit, aki a megalapozott gyanú szerint 2017-ben leszúrt egy másik férfit, akinek a holttestét egy szerelőaknába rejtette. Majd mikor elköltözött, a holttestet kiásta és magával vitte új lakásába – olvasható a Police.hu oldalán. Az ügy részleteiről a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be.

Több mint öt évvel ezelőtt, 2017 nyarán eltűnt egy akkor 23 éves bostai férfi. A hatóság ugyan elkezdte az eltűnt férfi felkutatását, de a nyomozás akkor eredménytelenül zárult. A közelmúltban azonban több olyan információ és gyanús körülmény is felmerült, amelyek ellenőrzése során a nyomozók arra a következtetésre jutottak, hogy az eltűnt férfi bűncselekmény áldozata lehetett.

A nyomok egy 40 éves bostai férfihoz vezették a rendőröket, aki a megalapozott gyanús szerint 2017 júniusában bostai házában nyakon szúrta a sértettet, aki ennek következtében életét vesztette. A holttestet ezután a garázsában lévő szerelőaknába temette, majd azt 2021 januárjában – miután egy másik bostai ingatlanba költözött – kiásta, és új lakóhelyének padlásán egy zsákban rejtegette.

A férfit a baranyai nyomozók a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság „Mecsek” Közterületi Támogató Alosztály munkatársainak segítségével 2022. december 7-én hajnalban a lakásában őrizetbe vették, majd gyanúsítottként kihallgatták a főkapitányságon, és őrizetbe vették. A férfi letartóztatásról videófelvétel is készült:

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a férfi ellen emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozást indított, és kezdeményezi a férfi letartóztatását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!