Kétmilliárdot nyúltak le túlárazott és felesleges temetői munkákkal

2023. október 12. – 09:54

Másolás

Vágólapra másolva


A Baranya Vármegyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat 18 személlyel szemben, akik közreműködésével több, mint 2 milliárd forint kárt okoztak egy központi költségvetési szervnek.

Az ügyészségi közlemény sajátos nyelvezete alapján rekonstruálva a következő történt:

Három vádlott egy központi költségvetési szerv vezetője volt, hozzájuk tartozott két budapesti temető is, amelyeknek a szervezet vagyonkezelője volt. Ők intézték a temetőkben a fenntartási és üzemeltetési feladatokat, amikre 2017-ben és 2019-ben közbeszerzési eljárást írtak ki. Azonban a három közül az egyik vezetőnek pont volt egy barátja, akinek a cége indult ezeken a közbeszerzéseken.

Ezért a háromból két vezető összebeszélt ezzel a baráttal, hogy milyen pompás dolog is lenne, ha ő nyerné meg valahogy a pályázatot.

Mit kellett ehhez tenni? A vezetők részt vettek az ajánlati felhívás, és a pályázat elkészítésében, nem is hiába: a cég nyert. És ha már nyert, a költségvetési szerv vállalkozási keretszerződést is kötött vele.

Elvégezte a cég a sírkertben, temetőben a fenntartási munkálatokat? El. A baj nem is ezzel van, hanem azzal, hogy a piaci árhoz képest jóval vastagabban fogott a ceruzájuk.

Beestek még egyéb munkák eseti megrendelések alapján is, de ezeket is a piaci árnál lényegesen magasabb áron végezték el, és voltak közöttük olyanok is, amelyekre semmi szükség nem lett volna, indokolatlanok voltak.

Mi volt ezzel az egésszel a céljuk? Hogy a központi költségvetési szerv pénzét átlapátolják a céghez. Ez elég jól sikerült, 2017 és 2020 között

a főigazgató irányításával több mint 2 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a vádlottak.

A későbbiekben a cég fiktív szerződésekkel tovább számlázta a munkákat más cégeknek, azok vezetői pedig visszacsorgatták a pénzt a szerv vezetőjének.

Mindezek miatt az ügyészség a költségvetési szerv fenti vezetőit, és a nyertes cég vezetőjét hűtlen kezelés bűntettének minősített esetével, vesztegetés, vesztegetés elfogadásának bűntettével, a többi vádlottat pedig pénzmosás bűntettével vádolja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!