Öt éve üresen áll egy 782 milliós támogatásból felépített hotel, Navracsics szerint visszakövetelik a pénzt

2023. június 25. – 18:26

Másolás

Vágólapra másolva

782 millió forintnyi uniós és állami támogatást követel vissza a kormány annak a villánykövesdi hotelnek a kivitelezőjétől, aki már öt éve felépítette a Baranya megyei településen a szállodát, azonban egyszer sem nyitotta ki azt.

Az eredetileg 24 szobásra tervezett Dél-dunántúli Medihotel egészségügyi-turisztikai szolgáltatásokat, programcsomagokat kínált volna elsősorban külföldi pácienseknek, erre pedig a DDOP 2.1.1/H-12 „Egészségügyi turizmus szolgáltatásainak fejlesztése a konvergencia régiókban” nevű uniós pályázat 782,7 millió forint uniós és állami pénzt nyert a Geone Építőipari Kft., írta tavaly az Átlátszó. A gyógyszállót ugyan felhúzták, azonban az épület soha nem nyitott ki, ráadásul azóta 2020-ban a Geone Kft.-t is felszámolták.

Az Átlátszó akkor nem kapott információkat a kormánytól arról, hogy indult-e eljárás az uniós támogatásokkal való visszaélés miatt. Vasárnap délelőtt pedig erről tett közzé Facebook-posztot Hadházy Ákos is, amiben az országgyűlési képviselő azt írta: „semmilyen szabálytalansági eljárás nem történt” az ügyben.

Ezt cáfolta meg vasárnap délután Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter: az MTI-n közzétett közleményében arról írt, hogy „a teljes támogatási összeget visszaköveteli az irányító hatóság a Villánykövesd határában uniós támogatásból épített hotel kivitelezőjétől”.

Navracsics közleménye szerint „a projekttel szemben már korábban is állapítottak meg szabálytalanságot, amely a támogatás egy részének visszafizetésével járt”, a legutóbbi eljárás eredménye alapján pedig a teljes 782 milliós támogatási összeget visszakövetelik.

Azonban a közleményből nem derült ki, pontosan mikor és milyen eljárások indultak a villánykövesdi hotelprojekt miatt, ahogyan az sem, mikor zárultak le azok az eljárások, ami alapján előbb a támogatás egy részét, majd az egészét vissza kellene fizetnie a kivitelező cégnek. Erről kérdéseket küldtünk a Területfejlesztési Minisztériumnak, ahogyan arról is, hogy visszafizették-e már a 782 millió forintos támogatást a kormány felé, és hol lehet elérni az erről szóló adatokat. Ha a minisztérium válaszol, azzal frissítjük cikkünket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!