Baranya megye

Öt éve üresen áll egy 782 milliós támogatásból felépített hotel, Navracsics szerint...
Uniós és állami forrásokból húztak fel egy 24 szobás hotelt Villánykövesden, ami soha nem nyitott ki.
Csak pépes ételt ehetett volna, a kórházban rizses ragut kapott, megfulladt
Az orvos és ápoló tudott róla, hogy a beteg nem ehetett szilárd ételt, de pépes nem volt a kórházban.
Leszúrta, a holttestet egy aknába rejtette, majd kiásta és elvitte új lakhelyére
2017 nyarán nyoma veszett egy 23 éves bostai férfinak, most emberölés gyanúja miatt indítottak eljárást egy másik bostai férfi ellen.
Vadászlesadót vezet be januártól egy Baranya megyei település
Nagydobszán évente 50 ezer forint adót kell majd fizetni lesenként.
Választási csalással vádolnak 25 embert Baranya megyében
A jelölt ismerősei fejenként öt-ötezer forintot adtak az átjelentkezésért és szavazásért.
Egy szentendrei nőt gyanúsítanak VV Anett teaszeánszának ügyében
Kábítószer birtoklása miatt hallgatták ki a siklósi rendőrök.
Különleges mamutleletekre bukkantak Baranyában
Két állkapocs és több agyar került elő egy építkezés területén.
Vízkorlátozást vezettek be Orfűn
A népszerű Baranya megyei üdülőfaluban tilos ivóvízzel locsolni, autót mosni és medencét tölteni.
Kövess minket Facebookon is!