Autó

Méregdrága hibákat okozhat a rosszul megválasztott motorolaj az utóbbi 15 év benzines autóiban
A Boosterjet-motorral szerelt Suzukik visszatérő problémájának hátterét kutattuk, de váratlan meglepetésekre bukkantunk. Szakértők adtak tanácsot a megfelelő motorolaj kiválasztásához. Megtudtuk,...
Hatalmas előnybe került Európában a BYD a Teslával szemben
A júliusi piaci adatok szerint Elon Musk márkája 40 százalékkal kevesebb autót adott el, mint egy évvel korábban, a kínai BYD pedig több mint háromszor annyit.
Elképesztő világrekordokat döntöttek meg két Mercedes-AMG villanyautóval
A Mercedes két prototípusa átlagosan 300 km/óra sebességgel száguldott közel nyolc napon át, így 40 ezer kilométert tettek meg alig több mint hét nap alatt.
120 millió forintot költenének a Sándor-palota 49 autóból álló flottájának karbantartására
A flottán sokat fiatalítottak az utóbbi években: Novák Katalin idejében 185 milliót, Sulyok Tamás hivatalba lépése óta pedig 80 millió forintot költöttek rá.
Autókkal szexelt a pécsi férfi, felfüggesztett börtönbüntetést kapott, de tovább folytatta
A módszer mindig ugyanaz volt: a tanksapkát letörte, a nyílást valamivel bekente, majd közösült a járművekkel.
Hamarosan megduplázzák a traffipaxok számát Budapesten
Tavaly 26 új kamera került ki, most további 38-at helyeznek üzembe, hogy növeljék a közlekedés biztonságát.
Lendületből az autósra rántotta a kormányt egy teherautós, mikor megpróbáltak besorolni elé
A videón látszik, csak az autóvezető gyorsaságának köszönhető, hogy nem lett baleset.
A fejlett vezetéstámogató rendszereken is kifog, ha valaki bevág elénk a Los Angeles-i dugóban
Egy több ilyen rendszert összehasonlító tesztből az derült ki, hogy a kifejezetten dugókra tervezett megoldásoknál átlagosan kilencpercenként kell korrigálni a sofőrnek.
Tartasz tőle, mert kínai, aztán meglátod az MG3 árát, és lehet, hogy mégsem Toyotát veszel
Az MG nemcsak a legerősebb hibrid kisautó, de Magyarországon a legolcsóbb is. Mégsem nyerhet könnyen a Toyota Yarisszal és a Renault Clióval szemben, mert spórolós megoldásai használat közben is...
Kövess minket Facebookon is!