Amazon

A Szilícium-völgynek ugyanakkora fejfájás lesz Biden, mint Trump volt
Ha nem nagyobb. Az biztos, hogy nem építi újra Obama technokratikus rendszerét, de legjobb esetben is komplikált lesz a kapcsolata a techóriásokkal. Közülük is főleg Zuckerberg és a Facebook félhet.
Egy kis gépi tanulás, néhány adatbázis, és máris milliókat lehet keresni
Öt perc alatt lehet olyan adatelemzéseket végezni, amellyel a mesterséges intelligencia megmondja, kinek mit lenne érdemes csinálni.
Amazon-bojkottot kezdeményeznek francia polgármesterek, zöldek és kereskedők
Arra buzdítják a franciákat, ne az internetes óriáson keresztül bonyolítsák a karácsonyi bevásárlást.
900 milliárd forintnyi részvényt adott el a világ leggazdagabb embere
Jeff Bezos idén már harmadszor tesz pénzzé Amazon-részvényeket, hogy az űrturista hobbicégét finanszírozza.
Visszavonja black friday-kampányát az Amazon Franciaországban
A párizsi kormány tisztességtelennek nevezte a leárazásokat hirdető reklámokat a karantén miatt bezárni kényszerülő boltokkal szemben.
A járvány és az ellenük zajló vizsgálatok sem álltak a techóriások rekordbevételeinek útjába
A vártnál nagyobb bevételről számolt be az Amazon, a Google, a Facebook és az Apple is.
Borat ismét bemutatja az amerikai rémálmot
14 év után itt a kellemetlenül vicces Borat-filmek új része, amiben Rudy Giulianit, Trump ügyvédjét is nagyon kellemetlen helyzetbe hozzák. Ha egy hülye bajszos, angolul alig beszélő futóbolond be...
Végleg lelövik az Amazon első nagy költségvetésű videójátékát
A Crucible öt hónapot sem élt meg, de összességében az is csoda, hogy eddig húzta.
Egy lépéssel közelebb kerültünk a techóriások működésének drasztikus felforgatásához
Megjelent az amerikai kongresszus albizottságának jelentése, ami nagy vonalakban a trösztellenes előírások teljes átalakítását javasolja a Kongresszusnak.
Kövess minket Facebookon is!