Valakit 8 milliárd forintnyi dollárért lőnek ki Jeff Bezosszal az űrbe

2021. június 13. – 09:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Valaki 28 millió dollárt, azaz körülbelül 8 milliárd forintot fizetett egy aukción azért, hogy Jeff Bezosszal kilőjék az űrbe az Amazon Blue Origin nevű rakétaprogramjában, írja a BBC.

Az aukción több mint 140 országból vettek részt, az Amazon csak később hozza nyilvánosságra, hogy ki is áll a legnagyobb, nyertes tét mögött. A pénz a Blue Origin alapjába megy majd.

Az utazást július 20-ra: a New Shepard nevű rakéta első legénységének lesz tagja az Amazon alapítója, Jeff Bezos, Bezos testvére, az aukció nyertese és egy meg nem nevezett negyedik ember is. Az űrtúra egyébként összesen mindössze 11 percig tart majd.

Bezos hétfőn egy Instagram-bejegyzésben úgy fogalmazott,

„ötéves korom óta álmodozom arról, hogy elutazom az űrbe. Július 20-án a testvéremmel tehetem meg ezt az utat. A legnagyobb kalandot a legjobb barátommal.”

Ha minden a terv szerint halad, akkor Bezos lehet az első multimilliárdos űrmágnás az űrben, lekörözve ezzel a szintén űrtechnológiában is utazó Elon Muskot vagy a Virgin Galacticot tulajdonló Richard Bransont.

Januárban írtunk arról, hogy a Blue Origin rakétája sikerrel vette az egyik legfontosabb tesztet, amiben sikerrel juttatott fel egy törésteszt bábut az űrbe, 100 km-es magasságba, majd mind a rakéta, mind a bábut szállító kapszula sikerrel landolt a földön, utóbbi nagyjából 10 perccel a kilövés után.

Bezos korábban sem titkolta, hogy az űrturizmus-üzletágba szállna be a Blue Origin rakétájával, amivel később tarthatják meg az első, már emberekkel végzett tesztet. Ezt egyébként eredetileg 2019-re tervezték. A cég még nem közölte, hogy mennyi pénzt kér majd az űrutazásért, az iparági becslések pedig 50-250 ezer dollár, vagyis nagyjából 15-75 millió forint közé teszik majd a jegy árát.

A cég az utazásnál is nagyobb álmokat dédelget az űrben: hosszabb távon milliók számára biztosítanának nemcsak munkát, de lakhatási lehetőséget, életet az űrben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!