Állami támogatás
A Fidesz benyújtja a javaslatot, ami 3 milliárd forinttal csökkenti az ellenzéki frakciók pénzét
A kormánypártok 2 milliárdot veszítenének a törvénymódosítás alapján. A megmaradó pénz a „rezsivédelmi alapba” kerül.
A Jobbik és az MSZP pénzt bukott, a Fidesz egy város többmilliárdos büdzséjéből élhet a parlamentben
Összehasonlítottuk, mennyi pénzt kaptak a parlamenti frakciók 2014-ben, 2018-ban, és mennyi jut az Országgyűlésbe jutott pártoknak az idén. Gyurcsány Ferenc pártja a képviselői számát is növelte, és...
Orbán még a járvány évében is háromszor annyit költött sportra, mint Gyurcsányék összesen
A 2010 előtti időszakban év 30-40 milliárd forintot költött az állam sportra, 2020-ban 527 milliárdot. A pénz sokkal több lett, de továbbra is rosszul osztja el a kormányzat.
Újabb állami milliárdokkal erősítik Demeter Szilárd kultúrstratégiáját
Varga Mihálynak kell találnia 12,7 milliárd forint többletforrást.
Gattyán és az állam milliárdjai együtt égnek el a teqballban
A politikába beszálló milliárdos nagyon hisz benne, hogy 10-20 éven belül megtérül most még erősen veszteséges befektetése, amelybe a kormányzat is besegített.
A G7 újságírója nyerte a Minőségi Újságírásért Díjat
Bucsky Péter kollégánknak ítélte a decemberi Minőségi Újságírás Díjat a Főszerkesztők Fóruma hiánypótló cikksorozatáért, amely az uniós támogatásokat nyert cégeket és a támogatásnak a...
Huszonötmilliós állami támogatást kap Ásotthalom mezőőrsége
Tíz településnek jár hasonló célra összesen több mint 171 millió forint.
2,8 milliárdos állami támogatással hoznak létre Nemzeti Reprodukciós Módszertani Kutatóközpontot a...
A szülészeten az ellátás a legkorszerűbb eszközökkel ellátott, kibővített laboratóriumokban történik majd, illetve a klinika önálló kutatólaboratóriumát is kialakítják.
Kelet-Európa egyik legnagyobb kockázatitőke-befektetője lett a magyar állam
Világraszóló startup ötletet nem sikerült még felkarolni állami forrásokkal, de a cégek túlnyomó többsége korai szakaszban van, és növekszik.
Lassabban növekednek azok a magyar cégek, amelyek uniós támogatásokat kapnak
Azt várnánk, hogy a támogatás megdobja egy-egy vállalkozás növekedését, de pont fordítva történt az elmúlt években, ami rendszerhibára utal.









