A Gyűrűk Ura
Az Amazon legallyazza a videojátékos részlegét
A cég leépítéshulláma érzékenyen érinti a játékfejlesztő stúdiókat, A Gyűrűk Ura szerepjátéknak annyi.
Hiába a két irodalmi Nobel-díjas, szinte már senki nem olvas könyveket Magyarországon
A '80-as évek végén még a magyarok közel 13 százaléka olvasott, idén viszont már csak minden 35. magyar vett a kezébe könyvet rendszeresen.
Két év múlva karácsonykor mutatják be a mozik a Gollam-filmet
Az eredeti trilógiában Gollamot alakító Andy Serkis rendezi, és Peter Jackson is visszatér producerként.
Tavasszal kezdik forgatni A hatalom gyűrűi harmadik évadát
A Gyűrűk Ura spinoff sorozatának új évada nagyot ugrik majd az időben a korábbi cselekményhez képest.
„Igazi parasztvakítás” – ilyen volt a kamu Gyűrűk Ura-koncert
A keddi, nem hivatalos Gyűrűk Ura-koncert sokaknál kiverte a biztosítékot. A zene, a vetítés, de még a díszvendég személye is minden várakozást alulmúlt.
Évek óta botrányok övezik azt a koncertsorozatot, amire a magyar jegyvásárlók is kiakadtak
Az Erkel Színházba meghirdetett A Gyűrűk Ura-koncert miatt volt, aki a fogyasztóvédelemhez fordult.
A világ legdrágább tévésorozata akkor működik a legjobban, amikor egy kétszemélyes színpadi dráma
A Hatalom Gyűrűi második évadában minden rész csak felvezetés valamihez, ami szintén valaminek a felvezetése. Pedig van olyan történetszál, ahol megvillan a sorozat igazi potenciálja.
Ian McKellen megszellőztette a visszatérését Gandalfként
A brit színész júniusi sérülése óta először adott interjút, ahol legendás szerepére is kitért.
Rohan legendás királyáról mesél A Gyűrűk Ura-anime
Az első előzetes A rohírok háborújához csatát, drámát és Brian Coxot ígér.
Gandalf gyűrűjével hódítanák meg Amerikát, miután Olaszországban már átvették a hatalmat a...
70 éves A Gyűrűk Ura, és J. D. Vance személyében Giorgia Meloni után a második Tolkien-imádó kerülhet egy fejlett ország vezetésébe. Mit akar a (szélső)jobboldal Tolkientől és miért vitatkozunk...









