A Gyűrűk Ura
Öt óra után végre a kirakós utolsó darabjai is a helyükre kerültek A Hatalom Gyűrűiben
Lényegében még mindig nem történt semmi, de ezen a ponton már tényleg nem lehet tovább odázni, hogy végre történjen. Hardcore intrikák, mélyülő rejtélyek és pattanásig feszülő húrok is voltak az...
Még mindig nem jött el A Hatalom Gyűrűinek katarzisa, de legalább közeledünk hozzá
A negyedik rész még mindig csak az alapokat építgeti, pedig ezen a ponton már beleférhetett volna valami nagyobb történés is a sorozatba. Persze lehet, hogy végül kifizetődik a pepecselős...
A Hatalom Gyűrűi elkezdte feltekerni a tempót, és ez nagyon jól áll neki
Az Amazon által készített A Gyűrűk Ura-sorozat a harmadik részben nagyon fontos szereplőket és helyszíneket mutatott be, és megmutatta, hogy tényleg van benne potenciál.
Tolkien világa igenis multikulturális az új Gyűrűk Ura-sorozat stábja szerint
A Hatalom Gyűrűiben játszó színészek közös nyilatkozatot adtak ki arról, hogy nem tűrik a rasszizmust.
Az új Gyűrűk Ura-sorozat lenyűgöző, de egyelőre hiányzik belőle a lélek
Az Amazon méregdrága sorozata hihetetlenül látványos, be is szippantja az embert, de az első két rész alapján azért vannak problémái, és ezek felismeréséhez nem is kell betéve tudni Tolkien összes...
Feketék A Gyűrűk Urában? Úristen!
Színes bőrű szereplők, kitalált női karakterek, homoszexualitás. Tolkien-rajongók tízezrei panaszkodnak előre, hogy A hatalom gyűrűi sorozatban a politikai korrektség kedvéért rengeteg dolgot...
Trónok harca, A Gyűrűk Ura és rengeteg Marvel: ezek a szuperprodukciók jönnek a következő pár évben
A San Diego Comic Conon a Marvel valóságos szőnyegbombázást hajtott végre, de jönnek új Walking Dead-sorozatok, és még az Interjú a vámpírral is visszatér.
Fiatal Galadriel, lovasroham, látványos helyszínek A Gyűrűk Ura-sorozat új előzetesében
A Hatalom Gyűrűi első évada szeptember 2-án érkezik az Amazon Prime-ra.
Látványos, de átlagos előzetessel debütált a méregdrága Gyűrűk Ura-sorozat a Super Bowl alatt
Sokat nem tudtunk meg az Amazon sorozatáról. Az igazán nagy durranások elmaradtak az NFL-döntő alatt.
A Hatalom Gyűrűiről fog szólni A Gyűrűk Ura-sorozat
Mármint nem arról, ami Mordorban végzi, hanem a többiről, amiket Szauron szétosztogatott Középföldén. Már címe is van az idén érkező sorozatnak.









