Tavasszal kezdik forgatni A hatalom gyűrűi harmadik évadát

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Berendelték a Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi című Gyűrűk Ura-spinoff sorozat harmadik évadát, írja a Hollywood Reporter. A lap szerint az Amazon Prime saját gyártású sorozatának új évadát tavasztól forgatják majd. Az új epizódok rendezői között megtalálhatóak a korábbi évadokból ismert arcok (Charlotte Brandstrom, Sanaa Hamri), de új rendezőként érkezik Stefan Schwartz, aki korábban a The Walking Dead sorozaton is dolgozott.

A hatalom gyűrűinek már az első évada is több száz millió dollárból készült, a másodikkal pedig már végképp minden idők egyik legdrágább sorozatává vált. A Hollywood Reporter szerint a sorozat harmadik évada hatalmasat ugrik majd az időben, és annak történetét meséli el, hogy, hogyan hozta létre Sauron a gyűrűt.

Csatlakozz a csoportunkhoz!