Minden idők leglátványosabb tévésorozata olyan, mint egy nyolcórás előzetes a következő évadhoz

Nem kis feladatra vállalkozott az Amazon, amikor röpke 250 millió dollárért (durván százmilliárd forintért) megvásárolták a jogot, hogy sorozatot forgathassanak J. R. R. Tolkien és A Gyűrűk Ura világában. És nemcsak azért, mert Középfölde történetei elég kötöttek, így nem engedhették el teljesen a fantáziájukat, de azért is, mert a sorozatnak egyszerre kellett megfelelnie három, egészen különböző elvárásokkal érkező potenciális nézőcsoportnak. Ott vannak ugyanis

• a keményvonalas Tolkien-fanatikusok, akik a Szilmarilokkal a párnájuk alatt alszanak, és nem tűrnek egy betű változtatást sem az eredeti történethez képest;
• a sima Gyűrűk Ura-rajongók, akik szerették Peter Jackson filmjeit, esetleg olvasták is a könyvet, és valami ahhoz hasonlóra vágynak;
• és azok, akik nem ismerik ezt az egész világot, csak szeretik a fantasyt, és nagyon megnéznék az Amazon zászlóshajó-sorozatát.

Egy nemrég a Hollywood Reporteren megjelent cikk szerint amikor kiderült, hogy eladók a Tolkien-örökség sorozatosításának jogai, a legnagyobb gyártók mind sorban álltak. Az HBO állítólag A Gyűrűk Ura történetét forgatta volna le újra sorozat formában, a Netflix pedig egy-egy szereplőnek írt volna saját szériákat, így lett volna Gandalf- és Aragorn-sorozat is. A Tolkien-örökösök végül az Amazon ötletét fogadták el, amely a történetet a Másodkorba (azaz A Gyűrűk Ura története elé és a Szilmarilok történetének nagy része utánra) helyezte, és ahogy az a sorozat címéből is következik, a sztori középpontjában a hatalom gyűrűinek megkovácsolása áll.

(A továbbiakban az évad utolsó részét nem szpojlerezzük el, de a megelőző részek eseményeire teszünk utalásokat.)

Hatalmas lehetőségek

Ez a választás több szempontból is a leglogikusabb: míg Tolkien az Első kor és a Harmadkor végének történetét részletesen leírja történeteiben, addig a Másodkorról csak vázlatok maradtak fenn. Ezek a történetek viszont vannak olyan érdekesek, hogy kis fantáziával akár kiváló regényeket is lehetne belőlük írni.

Ez persze egyben hatalmas korlát is, hiszen pontosan tudjuk, mi lesz a történet végkimenetele (az, ami A Gyűrűk Ura-filmek első jelenete). Ehhez hasonlóan az is világos, hogy a főszereplők nagy része (így például, Elendil, Isildur, Elrond vagy Galadriel), akkor sem fognak meghalni a legdurvább csatajelenetben sem, ha ott éppen ötszázan vannak egy ellen – hiszen az előbbi kettő a történet folytatásában királyságokat alapít, utóbbiak pedig évezredekkel később is Frodóval bájcsevegnek.

Bár az első évadból nem derült ki túl sok minden, a forgatókönyvírók szerintem meg tudtak birkózni a kihívásokkal, és viszonylag jól ki tudták aknázni ezeket a lehetőségeket. A nyolc részben jól vezették fel a Másodkor két nagy történetét (a gyűrűk megkovácsolását és Númenor bukását), és elég bátrak voltak ettől teljesen független, de a tolkieni világba abszolút illő történeteket is kitalálni.

A sorozat első évada így négy szálon futott:

• aranyos hobbitkák (gyaplábúak) találnak egy égből pottyant óriást, aki alig tud magáról, és a történet végéig nem derül ki, igazából jó-e vagy gonosz;
• a törpök megtalálják hegyeik alatt a mithrilt, amit a tündék azonnal meg akarnak kaparintani, nehogy kihaljanak;
• az emberek egy falujában megjelennek az orkok, akik először csak ijesztgetik a lakosságot, aztán később meg is próbálják lemészárolni őket;
• végül Galadriel kiköt Númenorban, ahonnan hosszú agyalás után áthajóznak Középföldére, hogy besegítsenek az embereknek az orkok ellen harcolni.

És itt rögtön kezdeném is azzal, ami a sorozatban a legjobb volt, ez pedig a látvány. Az Amazon végig ragaszkodott Peter Jackson filmjeinek képi világához, ami pedig Alan Lee Tolkien-illusztrátor rajzai alapján készült, így A hatalom gyűrűinek bármelyik percének bármelyik képkockájából azonnal le lehet vágni, hogy sehol máshol nem lehetünk, csakis Tolkien világában. (Ironikus amúgy, hogy valaki százmilliárd forintnyi dollárt kifizet egy sorozat gyártási jogaiért, és a végén az egész képi világát egy random illusztrátor fantáziájához kell igazítania). Az összesen 700 millió dolláros (300 milliárd forintos) költségvetéssel, amivel ez a valaha leforgatott messze legdrágább sorozat, nem kellett sajnálni a pénzt a látványból, és ennek meg is lett az eredménye.

A díszlettel, a fényekkel és a húsz év után végre igazinak tűnő vizuális effektekkel A hatalom gyűrűi látványban a filmeket is veri, az a kijelentés is kőbe véshető, hogy ez az eddig legyártott legszebb sorozat.

A történetírók a karakterek kidolgozásában is zseniálisat alkottak, mind a törp herceg Durin, mind a fiatal Elrond és a harcos Galadriel olyan személyiségek, mintha tényleg Tolkien írta volna meg a mondataik jó részét. De még ennél is jobb az, amit csak a forgatókönyvírók találtak ki a gyaplábúakról. Itt két, abszolút szerethető kislány vállalja fel a konfliktust az egész közösségükkel, hogy segítsék és befogadják az égből pottyant és magáról alig tudó idegent.

És itt ki kell térni a sorozat másik nagy érdemére is: arra, hogy a tolkieni ortodoxiával szakítva sikerült normális férfi-női arányokat teremteni a szereplők között. Mindezt úgy, hogy nem is estek abba a hibába, hogy minden női szereplő ugyanazt a száz filmben ellőtt, klisés erősnő-karaktert kapja. Ha valakit meg kellene nevezni a sorozat főszereplőjeként, az a fiatal Galadriel lenne, aki tényleg érdekes és szerethető figura.

A sorozat tehát összességében elég jó adottságokkal indult, amelyekkel részben élni is tudott, az első évadnak mégis van néhány olyan hibája, amelyeket már-már művészet volt összehozni ekkora költségvetéssel.

Egy történet, ami soha nem akar elindulni

Ha a harmadik randin sem történik még semmi, nem megyek el a negyedikre – így volt ez A hatalom gyűrűivel is, amelynek az első három része olyan unalmasra sikerült, hogy abba is hagytam a nézését. Csak akkor kezdtem újra, amikor a barátaim szóltak, hogy hahó, a nyolcrészes sorozat hatodik részében már történt is valami.

A sorozat egyik legfőbb gyengesége tehát az ütemezés teljes elhibázása.

Míg az első öt részben végtelenül elhúzott bevezetés zajlott, a hatodik rész egy alaposan eltúlzott akcióorgia lett, a valódi, téttel bíró események nagy részét pedig az utolsó részbe sűrítették bele. És bár ennél a sorozatnál tényleg olyan nagyok voltak a várakozások, hogy az ötrésznyi bevezetést is túl lehetett volna élni, az utolsó három rész eseményei nem kompenzáltak a kezdeti unalomért.

Ugyanígy elhibázottnak tűnik az időbeosztás is. Az, hogy pontosan melyik szál hova fog kifutni, egészen az utolsó rész utolsó tíz percéig nem dőlt el, így a zárójelenet végén kellett rádöbbennem, hogy a történet tetemes része, a nyolc órából úgy kettő, egyszerűen sehova nem vezetett.

Ilyen volt a Númenorról szóló körülbelül másfél óra, amelynek hatása a történetre mindössze annyi volt, hogy megjelent Középföldén egy néhány száz fős sereg (és végül el is menekült onnan). A szigetország belső ügyei és intrikái viszont egyértelműen csak felvezetései voltak a következő évadoknak.

Isildur itt meghal, vagy nem? Nem szerepel ő még A Gyűrűk Urában?

A harmadik, sorozatszempontból zavaró jelenség a meg nem magyarázott és irreális fordulatok sokasága volt. A hatalom gyűrűi tele volt olyan pillanatokkal, amikor felvezettek egy eseményt, amiről tudjuk, hogy be fog következni, majd helyette pont az ellenkezője történt, az egészet pedig vagy elfelejtették megmagyarázni, vagy valami gagyi aprósággal indokolták.

A legbénább fordulatok olyanok voltak, amikor az egyik főszereplő egy nyílvesszővel rombol le egy vártornyot (egy olyan várét, amit a tündék előtte több száz évig őriztek). Ezután egy szintén logikai bukfencekkel súlyosbított csatajelenetet követően egy addig teljesen fogalmatlannak beállított figura beledug egy kardot egy kőbe, ami miatt leomlik egy gát, a víz befolyik egy vulkán gyomrába a szárazföld közepén, mire a vulkán kitör, és lávadarabok hullanak az égből.

Fel lehet persze tenni a kérdést, hogy miért várjuk el egy kitalált világban játszódó, kitalált történettől, hogy reális legyen. A válasz viszont az, hogy pont az különbözteti meg a jó fantasyt a gyengétől, hogy az író veszi-e a fáradságot a részletek és a háttér kidolgozására, és meg tud-e magyarázni minden hihetetlent valami – a világ belső logikája szerint – hihetővel. Tolkien pont ebben volt egészen zseniális: A Gyűrűk Ura-könyvben apró morzsánként, fejezetenként egy-két mondatot elejtve mutatta be Középfölde történetét, és a sztori mögötti mágikus hátteret. A hobbitok szerencsétlenkedése pedig pont azért volt olyan érdekes, mert végig felsejlett mögötte egy másik, sokkal nagyobb történet.

Apokrif Tolkien-legendák

Ahogy a cikk elején is írtam, a sorozat forgatókönyvírói nagyon nehéz helyzetben voltak, amikor izgalmas történetet kellett kitalálniuk, de a lehető legtöbb dologban meg kellett maradniuk a Tolkien által lefektetett alapoknál. Ez persze lehetőség is, hiszen készen kaptak egy sor, magában is izgalmas történetet (mint Númenor bukása vagy a gyűrűk kovácsolása), de korlát is, ezért folyamatosan el kellett dönteniük, mennyiben mondanak ellent az eredeti történetnek.

Ezen a ponton pedig egészen világos, hogy bármit döntenek, az valakinek fájni fog: ha szigorúan ragaszkodnak a fennmaradt történettöredékekhez, akkor kockáztatják, hogy unalmas lesz a sztori; ha viszont nagyon eltérnek tőle, a Tolkien-rajongók sokmilliós tábora lázad majd. Az, hogy az írók döntése ebben a kérdésben kinek mennyire tetszik, ízlés kérdése, szerintem néhány kivétellel viszonylag jó kompromisszumokat kötöttek.

Az például, hogy a kifejezetten jó beszédeket tartó főgonosz nem az untig ismert Szauron lett, hanem egy, az Első Korban megkínzott és a gonoszokhoz átálló tünde, kifejezetten illik Tolkien világába, még ha szó szerint nem is szerepel abban. Ahogy az a szintén kánonon kívüli ötlet is elég jól hangzik, hogy a tündék erejének megőrzésére az ekkor még a hegyek alatt nyugvó mithrilre van szükségük, különben elsorvadnak, és kénytelenek elhagyni Középföldét.

Vannak viszont teljesen logikátlannak tűnő eltérések az eredeti történetektől. Ilyen maga a történet kulcsa, a gyűrűk kovácsolása is. A regények szerint ennek a lényege, hogy Celebrimbor, a tünde és Szauron együtt kovácsolnak hét gyűrűt a törpöknek és kilencet az embereknek, majd külön a tündék maguknak hármat, Szauron pedig saját magának a már jól ismert egyet, sőt: Egyet.

Ez a történet maga is nagyon érdekes, és rengeteg fordulattal gazdag forgatókönyvet lehetne belőle írni, az Amazonnál azonban valamiért elvetették ezt a verziót. Nem akarom az utolsó rész eseményeit elszpojlerezni, de egészen más keretet szabtak az eseményeknek, amiről úgy tűnt, mintha időszűkében összecsapták volna, csak hogy felvillanthassanak egy gyűrűt az utolsó jelenetben.

Teljesen olyan, mintha elszámolták volna

A sorozat második felére folyamatosan olyan érzésem volt, mintha teljes jeleneteket és párbeszédeket vágtak volna ki belőle. Miközben az első öt részben téglánként építették fel a történet hátterét, az utolsó háromban a felépített világ nagy részét nem használták, amit pedig igen, azt összecsapva és logikátlanul zárták le.

És ezzel el is jutunk a ponthoz, amit nem értek: szerintem ha ezzel a történettel nem nyolc, hanem tizenkettő, de legalább tíz részt kapott volna a sorozat első évada, sokkal élvezhetőbb lett volna. Egyrészt azért, mert nem kellett volna hosszan felvezetett szálakat összecsapva, béna jelenetekkel lezárni, másrészt azért, mert nem kellett volna a történetet logikátlan, meg nem alapozott fordulatokkal eljuttatni egyről a kettőre.

Hogy a világ legdrágább sorozatának első évadát miért kellett nyolc részbe belesűríteni, érthetetlen, ahogy az sem világos, miért indítottak el párhuzamosan négy történetszálat, ha utána nem volt idejük ezeket normálisan kidolgozni. Ezek a kritikák persze a készítőkhöz is eljutottak, így Patrick McKay vezető producer nemrég egy interjúban le is szögezte: a második évad „jobb és nagyobb” lesz.

Kritikák kereszttüzében

A hatalom gyűrűi már a bemutatása előtt kritikák kereszttüzébe került, egyrészt a kánontól való eltérés miatt a keményvonalas Tolkien-fanatikusok, másrészt a színes bőrű és női szereplők miatt a rasszista és szexista ultrakonzervatív rajongók részéről. Ez a vita az Egyesült Államokban annyira elharapódzott, hogy sokan politikai okokból pontozták le a sorozatot, ami miatt az ismert oldalak közönségértékelései nem biztos, hogy megbízhatók. (A sorozat identitáspolitikai vetületéről és az a körül kialakult vitákról itt írtunk bővebben.)

Ettől függetlenül a sorozat még a pozitívan hozzáállók körében sem volt közönségsiker. Abban, hogy az első öt rész elég unalmas, szinte mindenki egyetért, és a rajongók jó része szerint a végére is béna maradt a történet. A kritikusok nagy része ugyanakkor azt mondja: az utolsó részekkel helyére került minden darab, és összességében egy relatíve jó sorozatévad született.

A kérdés eldöntése persze azon múlik, mihez mérjük az egészet: a Tolkien-könyvek és a Peter Jackson-adaptációk miatt sokak elvárásai az egekben voltak (az enyémek is), ehhez képest természetesen már az csalódás, hogy nem ez lett minden idők legjobb fantasy sorozata. Ha viszont ezt levetkőzzük, akkor egyáltalán nem kell temetni az egészet.

Légyszi, ne baszd el!

„Miután kiderült, hogy az Amazon sorozatot csinál A Gyűrűk Urából, a fiam odajött hozzám, a szemembe nézett, és nagyon őszintén annyit kért: »Apa, légyszi, ne baszd el!«”

– mondta Jeff Bezos Amazon-alapító A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűinek angliai premierjén. Ezt a kérést pedig minden kritika ellenére sikerült teljesítenie a sorozatnak, azt ugyanis se eget rengető filmes hibákkal, se nagyon béna forgatókönyvvel nem sikerült elrontani.

Sőt, az első évad műsoridejének nagy része tulajdonképpen csak felvezette a történet későbbi részeit, így az egész értelmezhető egy hosszan elnyújtott, nyolcórás előzetesnek a további négy évadhoz. Összességében tehát A hatalom gyűrűinek első évada nem ért fel az egekben lévő elvárásokhoz, de minden hibája ellenére egy erős közepesre értékelhető. Az utolsó rész pedig minden szálon olyan ponttal ért véget, ahonnan tökéletesen lehet majd kezdeni a második évadot, anélkül hogy akár egy órát is elpazarolnának további felvezetésre, és így a folytatás remélhetőleg sokkal izgalmasabb lesz.