Semjén a papi botrányokról: Menthetetlenek, visszataszítóak, az egyházat és a közéletet is megrázták
2024. szeptember 14. – 12:47
„Az egyházat és a közéletet egyaránt megrázták”, menthetetlenek és visszataszítóak az elmúlt időszak papi botrányai, mondta Semjén Zsolt.
- Egyrészt kiderült, hogy Bese Gergő dunavecsei plébános melegpartikon vehetett részt, illetve tartós intim kapcsolatot ápolt más férfiakkal. A vádak miatt felfüggesztették a papi szolgálat alól.
- Két másik papot (szintén a Kalocsa-Kecskemét Főegyházmegyében), R. Gábort és H. Róbertet pedig pedofíliával gyanúsítanak. R. Gábor ügye már a bíróságon van, a volt plébánost fiatalkorúak sérelmére elkövetett bűncselekménnyel vádolják, és őt is felmentették a papi szolgálat alól. H. Róbert ellen jelenleg egyházi eljárás zajlik.
A miniszterelnök-helyettes a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége szombati konferenciáján azt mondta: „Ami visszataszító, az visszataszító, ami védhetetlen, az védhetetlen, a súlyos bűn, az súlyos bűn, és ezt nem kell azzal relativizálni, hogy az egyházban az ilyen események töredékei a világban hasonló intézményekben előforduló bűnöknek. Egyik bűn sem elfogadható, botrányos és súlyosan árt az egyháznak.”
Semjén szerint fontos, hogy „ne hallgassanak szemérmesen”, hanem reflektáljanak ezekre az ügyekre. De azért hozzátette: „Az egyház ellenségeinek és kritikusainak, akik a genderideológiát propagálják, nem azt kellene mondani, hogy »welcome to the club«?”
Azt is mondta, hogy „az egyház nem a szentek egyháza, hanem a bűnösöké is. Az egyház azért szent, mert Jézus Krisztus szent, és nem azért, mert minden egyes tagja szent.” De szerinte az egyházat minden időben ékesítik a szentek. „A Pitagorasz-tétel akkor is igaz, ha matektanár alkoholista. Jézus Krisztus evangéliuma akkor is érvényes, ha a plébános részeges vagy bűnös” – mondta.
Ezután azt állította, hogy Magyarországon az állam és egyház egymástól elválasztva működik. „Az a felfogás, hogy az egyház tartson egyenlő távolságot a különböző politikai felfogásoktól, teljes félreértés, mert nem az egyház mozog a pártokhoz képest, hanem fordítva, a pártok az egyházhoz képest, és az egyház annyiban működik együtt, amennyiben az adott párt keresztény értékeket képvisel. A kereszténydemokraták nem azt várják, hogy az egyház közel álljon hozzájuk, hanem ők vállalják, hogy igyekeznek képviselni az egyház társadalmi tanítását, ezáltal közel állnak az egyházhoz” – mondta Semjén.
Végül arról beszélt, hogy aki politikai szerepet vállal, annak tisztességesnek kell lennie. De ha valakit támadnak, az „nem feltétlenül azt jelenti, hogy nem tisztességes, hanem azt, hogy olyan hatékonyan képviseli a keresztény értékeket és érdekeket, hogy érdemes őt támadnia az egyházellenes erőknek”.