Magyar Péter InterCityvel, Lázár nélkül ért be a Keletibe a MÁV-bejárás után
2024. szeptember 5. – 13:59
„Lázár miniszter elintézte, hogy pontosan érkezzünk” – viccelődött Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a Keleti pályaudvaron, miután megérkezett a „MÁV-bejárásról”. A jelenleg a vasút helyzetével foglalkozó politikusnak Lázár János építési és közlekedési miniszter mára ígért körbejárást, de végül nem tudtak megegyezni ennek részleteiről, így a találkozás elmaradt.
A Tokaj InterCity, amivel Magyar Miskolcról érkezett a Keletibe, tökéletes pontossággal – sőt picit előbb is –, 13:13-kor gördült be a pályaudvarra. Magyar a megérkezése után tartott sajtótájékoztatón elmondta, sajnálja, hogy Lázár nem jött el. „Ózdon keresték a miniszter urat a helyiek”- mondta. Szerinte érdekes élmény lett volna a miniszternek is a 40-50 fokos Bzmot-kocsiban utazni, amin állítása szerint nem működött a vécé és büdös is volt.
Magyar elmondta, hogy amikor megismerte a volt feleségét, Varga Judit korábbi igazságügyi minisztert rendszeresen járt Miskolcról Budapestre, ekkor a vonat menetideje még 1 óra 50 perc volt, ami ma 2 óra 40 perc. Magyarék másodosztályon utaztak, de elismerte, hogy az első és a prémium osztály valóban nagyon szép.
Arról is beszélt, hogy amikor Lázár harmincéves lemaradást emleget a vasútnál, akkor elfelejti elmondani, hogy abból 18 évet ők kormányoztak. Szerinte a kormány azért inkább a útépítésre fordítja a forrásokat, mert onnan könnyebb lopni. „Ha azt kérdezi Lázár János, hogy miért hiányzik a vasútból a pénz, azért, mert az útépítéseket túlárazták.” Hozzátette: a másik hiányzó forrás az uniós pénzek, amit Orbánék korrupciója miatt nem kap meg az ország. „A kormány úgy van vele, ha nem Garancsi és nem Mészáros, akkor ne kapja meg a pénzt senki” – mondta.
Magyar szerint Lázár a saját felelősségét igyekszik kisebbíteni, miközben az alá tartozó Közút Zrt. felújítja a batidiai kastélyhoz vezető utat. Felidézte, hogy Lázár lemondta az InterCity-k felújítását, visszamondta a Siemens mozdonyok megrendelését. Elmondta, hogy az utolsó új vonat 2022-ben érkezett Magyarországra, amit 2017-ben rendeltek meg. „Ha Lázár Jánosnak megjönne az esze, akkor is éveknek kell eltelnie, hogy megérkezzen az első kocsi.” Hozzátette: semmilyen új vonatbeszerzése nincs folyamatban az országnak, úgy tudja, hogy használt, 40 éves holland kocsikkal akarják majd „megújítani” a MÁV-ot.
„Ahelyett, hogy osztrák vagy más mintára fejlesztenének, itt beszántják a pályákat” – mondta a politikus. Szerinte az a kérdés, hogy az Orbán-kormánynak mennyi a felelőssége a kialakult helyzetben. A tájékoztató végén közölte, hogy terveznek még további vasút bejárásokat, ellátogatnak majd például a lajosmizsei vonalra is. Ha a Tiszán múlna Magyar szerint az lenne az első dolguk, hogy hazahozzák az EU-s pénzeket, emellett pedig leállítanák a MÁV és a Volán összeolvasztását, és a központosításokat is. Elismerte: csodákat nem tudnának tenni, de azt el lehet intézni, hogy egy vasúti kocsi ne rohadjon.
A kórházak után a MÁV lett a Tisza Párt fő témája
Magyar Péter a kórházak állapotának bemutatása után, most a MÁV helyzetével kezdett el intenzíven foglalkozni. Az elmúlt napokban több lepukkant vasútállomásról is bejelentkezett, miközben a területért felelős miniszternek, Lázár Jánosnak többször üzent, még lemondásra is felszólította. A késések, az állomások állapota és a karbantartások hiánya mellett a leállított fejlesztéseket is számonkérte Lázáron. Az egyik ilyen Facebook-poszt kommentjei között megjelent maga a miniszter is, aki leírta, hogy szerinte mik a megoldások, majd körbevezetést ajánlott Magyarnak.
Lázár János ajánlatából aztán oda-vissza üzengetés lett, miután a miniszter nyilvánosságra hozta azt a levelezésüket, amiben a találkozó részleteit próbálták megbeszélni Magyarral. Kiderült: Lázár Kőbánya-felsőn akart találkozni a politikussal csütörtökön, de Magyar közös vidéki vonatozást szeretett volna. Magyar szerda délután végül ultimátumot adott a miniszternek: estig várta válaszát, hogy hajlandó-e a sajtó jelenlétében, valamelyik vidéki vonalon vonatozni. Lázár ezt az ajánlatot elutasította, „reality igen, reality show nem. Uff” – írta.
Magyar így végül csütörtök hajnalban, Lázár János nélkül indult útnak Ózdról. „Képzeld van fűtés, viszont a WC használhatatlan és az egész kocsiban büdös van” – üzente reggel a miniszternek az Ózd-Miskolc vonalról. A Tisza elnöke útközben többször élőben is bejelentkezett: beszélt a MÁV hiányosságairól, és arról is, hogy a kormány hogyan „fagyasztotta be” a vasútfejlesztéseket az országban. Magyar felsorolta azokat a szerinte rossz döntéseket is, amiket Lázár János két éves közlekedési minisztersége alatt születtek.
A vasúti közlekedés állapota évtizedek óta rendszeres téma a politikában. Most kapott kiemelt figyelmet a téma, hogy a Keleti pályaudvar előtti bevezető vágányszakaszon kisiklott a Kolozsvár felől érkező Claudiopolis InterCity öt kocsija. A balesetben nem sérült meg senki, a műszaki mentés miatt viszont csak keddre állt helyre a forgalom a pályaudvaron. Az Építési és Közlekedési Minisztérium Közlekedésbiztonsági Szervezet előzetes vizsgálata szerint a kisiklást két törött csavar okozta. Lázár korábban arról beszélt, hogy a vasút problémáinak létét és súlyosságát ők sem vitatják, de megoldásuk is van ezekre. Augusztus közepén hirdetett is erre egy ötpontos közlekedési akciótervet. Ennek része, hogy állampolgári jog lesz a közlekedés, 1 milliárd eurós uniós hitelt terveznek felvenni vasútépítésre, leselejtezett nyugati járműveket akarnak beszerezni, lecserélik a MÁV vezetését, és felújítanak pár vasútállomást is.