Magyar Péter estig várja Lázár János válaszát, hogy hajlandó-e vele vonatozni

2024. szeptember 4. – 12:58

Másolás

Vágólapra másolva

„Miniszter úr, kérem ma este 18:00 óráig jelezd, hogy évek után először hajlandó vagy-e egy valódi magyar vonatra felszállni, és pár órát zötykölődni a honfitársaiddal együtt légkondicionálás nélkül” – üzente Magyar Péter Facebook-oldalán Lázár Jánosnak, miután az építési és közlekedési miniszter jelezte: Kőbánya-felsőn várja Magyar Pétert csütörtökön, hogy a vasútról beszélgessenek.

Lázár János azután ajánlott találkozót Magyarnak, hogy néhány különösen lerobbant állomás végigfotózása után szombat délelőtt egy hosszú posztban szállt bele a közlekedési miniszterbe, Lázár János azt írta Magyarnak: megkapja a személyes körbevezetést, keddi posztjában pedig ki is tette a minisztérium és a politikus levelezését.

Az emailek alapján a miniszter azt szerette volna, hogy Kőbánya-felsőn és a Kerepesi irányítóközpontban találkozzanak csütörtök reggel 8:30-kor. Magyar viszont azt válaszolta, hogy inkább egy vidéki vonatozásra menne a miniszterrel, amit viszont Lázár nem támogatott: „reality igen, reality show nem” – írta. A miniszter ajánlata szerint a körbevezetésen a minisztérium és a Tisza Párt munkatársai is részt vehettek volna, de más sajtótermék nem, azonban Magyarnak ez sem tetszett.

Magyar Péter a keddi üzengetés után kérdezte meg nyilvánosan, hogy Lázár János hajlandó-e a vonatozásra, illetve arra, hogy a sajtó is jelen lehessen a „szocialista szellem vasútján”. Találkozónak, illetve indulási helyszínnek Salgótarjánt, Ózdot és Lajosmizsét ajánlotta. „Ha célba érünk, egy pohár sörre a vendégem vagy a restiben” – zárta ajánlatát. Emellett arra kérte a minisztert, hogy informálja a választókat, miért állított le szinte minden vasútfejlesztést. „Hogy lehet az, hogy az irányításod alatt álló Magyar Közút Zrt. épp a te batidai kastélyodhoz vezető alsóbbrendű utat tartja szükségesnek felújítani több mint hárommilliárd forintért” – írta.

A vasúti közlekedés állapota évtizedek óta rendszeres téma a politikában. Most azután vált különösen forró témává, hogy a Keleti pályaudvar előtti bevezető vágányszakaszon kisiklott a Kolozsvár felől érkező Claudiopolis InterCity öt kocsija. A balesetben nem sérült meg senki, a műszaki mentés miatt viszont csak keddre állt helyre a forgalom a pályaudvaron. Hegyi Zsolt, a MÁV újonnan kinevezett vezérigazgatója azt ígérte, független vizsgálattal tárják fel a vonatbaleset okait. Az Építési és Közlekedési Minisztérium Közlekedésbiztonsági Szervezet előzetes vizsgálata szerint a kisiklást két törött csavar okozta. A balesetről ebben a cikkünkben írtunk bővebben. A helyzetet és a hangulatot tovább fokozta, hogy néhány napon belül a Keletinél történt kisikláson kívül eltört a sín a ceglédi vonalon és a Balaton déli partja felé is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!