Kedd hajnaltól fokozatosan újraindul a forgalom a Keleti pályaudvaron

2024. augusztus 27. – 05:26

Másolás

Vágólapra másolva

Kedd hajnalban és reggel fokozatosan tudja fogadni és indítani a vonatokat a Keleti pályaudvar az érintett vonalakon. Továbbra is számítani lehet arra, hogy egyes vonatok más budapesti állomásokra érkeznek és onnan indulnak a Keleti helyett – írta kedd éjjel a MÁV, miután vasárnap a Keleti pályaudvaron kisiklott a Kolozsvár felől érkező Intercity öt kocsija.

A vasúttársaság tájékoztatása szerint előbb a hatvani, miskolci, valamint az újszászi, szolnoki, illetve békéscsabai vonalon térhet vissza a vonatforgalom a teljes vonalára.

A pécsi és a győri, hegyeshalmi vonal belföldi és nemzetközi távolsági vonatai reggel még Budapest-Kelenföld állomásra érkeznek és onnan is indulnak, – várhatóan 9 óráig.

Felhívták a figyelmet, hogy a kedd hajnali és reggeli időszakban a BKK érintett járatain még elfogadják a vasúti jegyeket: az M2-es, M4-es metró és a H8-as HÉV teljes vonalán, Kőbánya felső állomás eléréséhez a 23-as és 24-es villamoson a Keleti pályaudvar és Orczy tér között, a 37-es és 37A villamoson a Magdolna utca és Kőbánya felső vasútállomás között, Rákos vasútállomás eléréséhez az Örs vezér terétől a 97E, 161-es, 161E, 168E, 169E buszon (97E és 169E járat is megáll Rákosnál).

Kedd reggel még a pótlóbuszok is maradnak, a MÁV azokat a hétfői pótlás szerint közlekedteti a Keleti pályaudvar (Kerepesi úti buszvégállomás) – Kőbánya felső (Albertirsai út) – Rákos vasútállomás szakaszon. A buszok folyamatosan indulnak.

Így alakul kedd reggel a menetrend

  • Budapest-Pécs/Kaposvár vonal:

A Keleti pályaudvarról Pécsre 5:53-kor és 7:53-kor Pécsre induló Mecsek InterCity (IC 800, 802) csak Budapest-Kelenföld állomástól közlekedik. A Keleti pályaudvarról Kaposvárra 6:30-kor induló Kresz Géza InterCity (IC 822) csak Kelenföldtől közlekedik.

  • Budapest-Győr-Szombathely/Sopron vonal:

A Keleti pályaudvarról Szombathelyre 6:15-kor induló Savaria InterCity (IC 922) csak Budapest-Kelenföld állomástól közlekedik. A Keleti pályaudvarról Sopronba 7:15-kor induló Tűztorony InterCity (IC 982) csak Budapest-Kelenföld állomástól közlekedik.

  • Hegyeshalmi vonali nemzetközi vonatok, railjetek:

A Keleti pályaudvarról 6:40-kor, 7:40-kor és 9:40-kor Bécsen át Salzburgba induló Railjetek (RJX 12162, RJX 12060, RJX 12062) csak Budapest-Kelenföld állomástól közlekednek. Kedden a Bukarestből Bécsbe tartó Dacia nemzetközi gyorsvonat (346) nem érinti a Keleti pályaudvart, helyette Budapesten Ferencváros és Kelenföld állomáson lehet felszállni rá.

  • Rákos-Pilisvörösvár közötti S76-os vonatok:

Az S76-os vonatok közlekedésében kedden reggelig ugyancsak módosított közlekedési rendre kell számítani: a Rákosról óra 6 perckor Pilisvörösvárra induló S76-os vonatok csak Újpalotától közlekednek, a Pilisvörösvárról óra 22 perckor Rákosra induló S76-os vonatok csak Újpalotáig közlekednek.

A MÁV egyébként hétfőn késő este közölte, hogy kora délutánra mindegyik kisiklott kocsit visszaemelték, és a szakemberek megkezdték a vasúti pálya helyreállítását a Keleti pályaudvar bevezető vágányain annak érdekében, hogy kedd reggeltől már minden vonalról fogadhasson vonatokat a főpályaudvar.

Vasárnap a Keleti pályaudvaron kisiklott a Kolozsvár felől érkező Intercity öt kocsija, szerencsére senki nem sérült meg. A pályaudvaron hétfő reggel még javában tartott a mentés, ezért a pályaudvar nem indított és nem fogadott vonatokat, valamint a három budapesti fejpályaudvar egyikének teljes kiesése miatt több ezer utasnak kellett hosszabb menetidőre számítania. A MÁV-nak hétfőn egyébként sem volt szerencsés napja, máshol is fennakadások nehezítették a közlekedést hétfőn.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!