Hétfőn reggel még tart a műszaki mentés a Keleti pályaudvarnál, hosszabb eljutási idővel kell számolni

2024. augusztus 26. – 06:03

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn reggel még tart a műszaki mentés a Keleti pályaudvarnál vasárnap este történt baleset helyszínén. A szakemberek folyamatosan végzik a kisiklott kocsik visszaemelését, hogy mielőbb megindulhasson a vonatforgalom – írja a MÁV közleményében. Ennek ellenére a Keleti pályaudvar – bizonytalan ideig – nem indít és nem fogad vonatokat, az érintett vonatok más budapesti állomásokra érkeznek és onnan indulnak. Hosszabb eljutási időre kell számítani.

A Keleti pályaudvar előtti bevezető vágányszakaszon vasárnap este siklott ki a Kolozsvár felől érkező Claudiopolis InterCity öt kocsija. A balesetben nem sérült meg senki.

A vasúti társaság tájékoztatása szerint a vasúti jegyek érvényesek:

  • az M2-es, M4-es metró és a H8-as HÉV teljes vonalán,
  • Kőbánya felső állomás eléréséhez a 23-as és 24-es villamoson a Keleti pályaudvar és Orczy tér között, a 37-es és 37A villamoson a Magdolna utca és Kőbánya felső vasútállomás között,
  • Rákos vasútállomás eléréséhez az Örs vezér terétől a 97E, 161-es, 161E, 168E, 169E buszon (97E és 169E járat is megáll Rákosnál).

A Mávinform Facebook-oldaláról az is kiderül, hogy milyen forgalmi változásokra kell számítani:

Pótlóbuszok közlekednek a Keleti pályaudvar (Kerepesi úti buszvégállomás) – Kőbánya felső (Albertirsai út) – Rákos vasútállomás szakaszon. A buszok folyamatosan indulnak.

Budapest–Győr–Hegyeshalom-vonal

  • a szombathelyi és soproni IC-k, a Railjetek, a bécsi EC-k, a Hegyeshalomból érkező két reggeli távolsági személyvonat (9309, 9307) Budapest-Kelenföldig közlekedik és onnan indul,
  • a Bukarestből Bécsbe tartó Dacia nemzetközi gyorsvonat (346) nem érinti a Keleti pályaudvart, helyette Budapesten Ferencváros és Kelenföld állomáson lehet felszállni rá.

Budapest–Pécs, Budapest–Kaposvár-vonal

  • a pécsi Mecsek és a kaposvári IC-k Budapest-Kelenföldig közlekednek és onnan indulnak vissza.

Budapest–Hatvan–Miskolc-vonal

  • a Tokaj IC-k és a Hernád-Zemplén IC-k Hatvanig közlekednek és onnan indulnak vissza Miskolc felé,
  • a gödöllői, aszódi S80-as, isaszegi G80-as vonatok nem közlekednek, helyettük az IR85-ös Mátra és az IR87-es Agria InterRégiók fővárosi végállomás Kőbánya felsőre kerül át, Kőbánya felső és Aszód között minden állomáson és megállóhelyen megállnak.

Budapest–Újszász–Szolnok-vonal

  • a békéscsabai IC-k Szolnokig közlekednek és onnan indulnak vissza,
  • a Z60-as, G60-as és S60-as vonatok fővárosi végállomása Rákosra kerül át,
  • a reggeli csúcsidőben Budapest felé Szolnokról minden G60-as vonat indul, Nagykátától S60-as vonatként közlekednek tovább Rákosig,
  • napközben óránként irányonként egy Z60-as vonat közlekedik Rákos és Szolnok között, valamint egy S60-as vonat Rákos és Sülysáp között,
  • Budapest és Szolnok között javasoljuk a ceglédi vonalon, a Nyugati pályaudvar és Szolnok közötti vonatokkal való utazást (Tokaj IC, Nyírség IC, Cívis InterRégió), melyek ezen a szakaszon helyjegy váltása nélkül igénybe vehetők.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!