Az elsődleges vizsgálatok szerint két csavar törése okozta a vonatkisiklást a Keletinél

2024. augusztus 29. – 09:15

Másolás

Vágólapra másolva

Az Építési és Közlekedési Minisztérium Közlekedésbiztonsági Szervezet előzetes jelentést adott ki a helyszíni szemle adatai alapján szerda éjfél körül a Keleti pályaudvaron kisiklott vonatról. Eszerint a kisiklást két törött csavar okozta, ami az egyik sínpárt rögzítette korábban a váltó tolórúdjához.

A szakmai nyelven írt jelentés értelmezése szerint a vonat érkezésekor a váltórúd áttolta volna a (szomszédos pályára terelő) úgynevezett csúcssíneket a helyes állásba, hogy a vonat a pályán maradjon, ám a törött csavarok miatt ez nem sikerült, így azok a tősín mellett maradtak, és átterelték a szerelvényt a szomszéd pályára, ahol semmi keresnivalója nem lett volna. (Azon ugyanis egy másik vonat érkezett.)

A bajt a tolórúd valós mozgása miatt a biztosítóberendezés nem észlelte, észlelte viszont szerencsére a mozdonyvezető, aki vészfékezéssel megállította a szerelvényt, mielőtt nagyobb baj történt volna. A váltás közbeni fékezés miatt olyan oldalerők keletkeztek, amik kicsit megdobták a kocsikat, de senki sem sérült meg.

Információink szerint a két csavarból az egyik már régebben eltört (rozsdás volt), a másik a váltáskor törhetett el.

A csavartörés helye – Forrás: MÁV/ÉKM
A csavartörés helye – Forrás: MÁV/ÉKM

A jelentés szerint a MÁV Zrt. 2024. augusztus 25-én, 19 óra 10 perckor jelentette a Közlekedésbiztonsági Szervezetnek, hogy Budapest-Keleti pályaudvaron a 74-1 sz. vonat több kocsija kisiklott. A bejelentést követően a Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálóbizottsága azonnali helyszíni szemlét tartott.

A helyszíni szemle tapasztalatai és a begyűjtött bizonyítékok alapján a szervezet szakemberei megállapították, hogy mindkét vonat lezárt vágányúton, jelzőkezeléssel haladt be az állomásra.

A pontos szakmai leírás szerint a 74-1 sz. vonat vágányútjában fekvő 4 sz. átszelési kitérőben a vonat érkezési irányából érintett mindkét csúcssín simult a tősínhez, ezért azon a mozdony és az első 5 kocsi kerekei a pályát elhagyták. A mozdony kerekei utóbb visszatértek a pályára úgy, hogy azzal a mozdony a szomszédos – a 656-1 sz. vonat számára kijelölt – vágányra került. A 656-1 sz. vonat mozdonyvezetője a még mozgásban lévő, de már kisiklott kocsikat észlelve gyorsfékezéssel megállította vonatát kb. 50 méterrel az ütközés előtt.

Mint a jelentés folytatja, a 4/a sz. váltó egyik csúcssínjét annak mozgató rúdjához rögzítő csavarok eltörtek, ennek következtében a váltó állításakor az állítórúd a csúcssín tényleges mozgatása nélkül a vágányúthoz szükséges végállásba került, így a biztosítóberendezés a váltót helyes állásúnak érzékelte a két simuló csúcssín ellenére.

Az esemény okainak feltárása, valamint a tanulságok levonásával a jövőbeni hasonló események bekövetkezésének megelőzése érdekében a Közlekedésbiztonsági Szervezet szakmai vizsgálatot indított. A vizsgálat lezárultával a Közlekedésbiztonsági Szervezet nyilvános zárójelentést készít, amit a honlapján közzétesz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!