Békemisszió ide, Tusványos oda, Orbán óriási erőkkel próbálja ellopni a show-t, de sehogy se sikerül neki

Legfontosabb

2024. augusztus 3. – 18:58

Békemisszió ide, Tusványos oda, Orbán óriási erőkkel próbálja ellopni a show-t, de sehogy se sikerül neki
Kép: Telex, Fotó: Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Lefutott az év legfontosabb politikai eseménye, az együtt tartott EP- és önkormányzati választás, felrajzolódtak az új erőviszonyok a pályán. A nagy kérdés a nyári uborkaszezon beköszöntével az volt, vissza tudja-e szerezni a kezdeményezést a közéletben és közbeszédben a kormányoldal; illetve fenn tudja-e tartani az érdeklődést és a lendületet az új ellenzék, miközben ezzel párhuzamosan szervezetileg is fel kellene építenie magát. Ennek az egyik legfontosabb színhelye a közösségi média, mi pedig jövünk a szokásos elemzésünkkel arról, hogy mi minden történt a hónapban ezen a kommunikációs csatatéren.

Mutatjuk is a havi toplistánkat arról, hogy hány interakciót produkáltak a hazai politikusok a Facebookon, de előtte egy szolgálati közlemény. A Facebook augusztus közepétől leállítja a Crowdtangle statisztikaplatformot, az utódjának szánt Meta Content Library rendszerhez pedig nem enged hozzáférést a sajtónak. Hogy hogyan lesz ebből szeptember elején új Lájkbajnokság-epizód, egyelőre nem tudjuk, de valahogy majd csak megoldjuk.

InterakciókPosztok száma
1.Magyar Péter2 073 00087
2.Orbán Viktor1 010 00088
3.Szijjártó Péter409 000152
4.Hadházy Ákos263 00070
5.Mesterházy Attila158 000195
6.Karácsony Gergely146 00048
7.Vitályos Eszter137 000223
8.Jakab Péter125 00088
9.Lázár János121 00033
10.Sulyok Tamás107 00061
11.Gyurcsány Ferenc94 00039
12.Deutsch Tamás82 00072
13.Menczer Tamás77 000109▼▼
14.Dúró Dóra76 00055▼▼
15.Ujhelyi István74 00053

(Az adatokat a Facebook statisztikaplatformja, a Crowdtangle szolgáltatta, a számok a július 1. és 31. közötti időszak eseményeit tükrözik. Interakciókon a politikusok hivatalos oldalain a posztokra érkezett lájkok, kommentek és megosztások összegét értjük, ezresre kerekítve. Ez a szám nem azonos azzal, amit egy Facebook-oldal kezelője az Insights menüpont alatt lát, az a statisztika egy csomó más dolgot is az interakciók közé számol. A kis szimbólumok a legutóbbi pozícióhoz képest előre- vagy visszalépést, stagnáló helyezést, illetve a lista új belépőit mutatják.)

A heti részeredmények Magyar Péter 20. hete tartó győzelmi sorozatát dokumentálják – ez sosem látott rekord a Lájkbajnokságban, korábban Orbánnak volt egy 15 hetes győzelmi szériája 2022 tavaszán, illetve egy 11 hetes 2021 őszén, Jakab Péternek pedig egy 9 hetes 2021 első hónapjaiban.

  • 1. hét: Magyar – Orbán – Hadházy
  • 2. hét: Magyar – Orbán – Szijjártó
  • 3. hét: Magyar – Szijjártó – Orbán
  • 4. hét: Magyar – Szijjártó – Orbán

Summertime blues

Lehet hogy a Fidesz megnyerte a választást, de a sebezhetetlenségének mítosza megdőlt, és olyan ellenfél bukkant fel a színen, akivel nem igazán tudnak mit kezdeni. Magyar Péter olykor a saját fegyvereiket fordítja ellenük, és úgy általában immúnisnak tűnik a szokásos karaktergyilkos manőverekre. A választás után a Fidesz új stratégiája az lett, hogy megmutassa: Orbán Viktor valójában egészen más, magasabb ligában játszik, más pályán, más meccset, más ellenfelekkel, más tét mellett. Ez – a díszletek szintjén mindenképpen – sikerült is. Orbán a világ legfontosabb nagyhatalmi vezetőivel találkozott, hogy „a békéről tárgyaljon”, plusz jól felkavarta az európai politikát is a Patrióták EP-frakció összehozásával; és persze ne felejtsük Tusványost se, a szokásos nyári nagyotmondásokkal. Oké, a gyakorlatban persze a „békemissszió” elég kevés eredménnyel járt, sőt, elég hülyén vette ki magát, hogy a kijevi és moszkvai látogatás után az oroszok egy kijevi gyerekkórház szétlövésével folytatták a háborút, Trumpot meg az Orbán-találkozó után konkrétan fülön lőtték. De az tény, hogy Orbán elég aktívnak és nagypályásnak tudta mutatni magát mindeközben.

Magyar Péter a lehetőségeihez mérten elég jól kezelte ezt az elsöprő kommunikációs offenzívát, sőt, a válaszlépéseivel mindig fel tudta mutatni azt a képet, hogy ő maga az anti-Orbán. Ha Orbán békemissziózik, és nagyhatalmak vezetőjével szelfizik, ő adományokat visz Kijevbe, és elmegy a lebombázott gyerekkórházhoz is. Ha Orbán EP-frakciót épít, ő azt mutatja, hogy milyen fontos pozíciókat kap az EP legerősebb frakciójában, a Néppártban. Ha Orbán Tusványoson, a hardcore rajongók előtt fejti meg a világot, ő rendszeres facebookos élő bejelentkezésekkel és sajtótájékoztatókkal tartja fenn a figyelmet, sorban dobva be az olyan ígéreteket, mint a politikusok vagyongyarapodásának elszámoltatása 20 évre visszamenőleg, vagy a fizetésük összekötése a tanárbérekkel. És közben, ha nagyon lassan is, de mintha változna a Tisza one man show jellege, előkerült Radnai Márk alelnök, plusz Kulja András egy Kásler felé irányzott beszólással megérkezett a mindennapi politikai adok-kapokba.

Érdekes kérdés, hogy vajon hogy fog ez az Orbán-Magyar párbaj a politika következő nagy eseménye, az amerikai választás körül működni. Magyart itt kész helyzet elé állították: Orbán nyíltan támogatja Trumpot, de egészen extrém szinten, hogy olyasmiket mond, hogy Trumpot a politikai ellenfelei akarják börtönbe zárni és megölni (cserébe Trump rendszeresen emlegeti őt a beszédeiben). Erre valahogy Magyarnak is reagálnia kell majd előbb-utóbb, azt mutatva, hogy Orbánhoz mérhető tényező ő is, miközben valószínűleg nem lenne szerencsés hasonló hévvel beállnia az ellenoldalt támogatni.

Bevezetünk most egy új toplistát is, ami az egy posztra eső átlagos interakciószámot mutatja. Ez jól megmutatja, kik azok, akik szorgalmas spammeléssel értek oda az élvonalba (Szijjártó, Mesterházy, Vitályos), és kik azok, akikben bőven benne volt a lehetőség, hogy odaérjenek, csak egyszerűen túl keveset posztoltak ehhez (Kulja András, Kocsis Máté, vagy a listáról épp csak lemaradt Tisza pártos Gerzsenyi Gabriella).

És hát azt is szépen illusztrálja, hogy Orbán posztjai körül az érdeklődés, világ körüli turnéval, Trumppal-Putyinnal-Hszivel-Zelenszkijjel, a saját EP-frakcióval, Tusványossal felturbózva sem éri el Magyar Péter szintjének a felét se. Persze, láttunk már valami hasonlót Jakab Péter körül három éve, de ez azért más nagyságrend.

Posztonkénti átlag interakciószám
1.Magyar Péter23 800
2.Orbán Viktor11 400
3.Hadházy Ákos3 800
4.Lázár János3 700
5.Kocsis Máté3 300
6.Kulja András3 200
7.Karácsony Gergely3 000
8.Szijjártó Péter2 700
9.Gyurcsány Ferenc2 400
10.Kubatov Gábor2 100

További érdekességek

  • Július a nagy visszatérések hónapja is volt: ismét a listán üdvözölhetjük Mesterházy Attilát, Jakab Pétert, Ujhelyi Istvánt. Kiesett viszont a régóta stabil toplistásnak számító Zsigmond Barna és Márki-Zay Péter.
  • Menczer Tamás, aki egész tavasszal a dobogó közelében volt, és benne volt a lehetőség, hogy akár Varga Judit és Novák Katalin helyére lépjen a Fidesz top influenszer-politikusai közé, hatalmasan zuhant, és alig fért be a top15-be. Menczer Facebookon gyakorlatilag a Megafon bónusz hadtesteként működik, ugyanaz a stílus, arrogancia, színvonal, mondanivaló – és ahogy ebben a hónapban a megafonosok nagyon visszaestek, ő is.
  • Nemrég lett egy új miniszterünk, Hankó Balázs az innovációs és kultúraügyi tárca élén váltotta Csák Jánost. Elég nagy lendülettel csapott bele a lecsóba, de 66 poszttal alig 6500 lájkot sikerült szereznie, ami a 80. helyre volt elég csak, Harrach Péter és Thürmer Gyula között.
  • Ettől még lehet belőle új Sulyok Tamás: a köztársasági elnök is döcögősen kezdett a kinevezése után a Lájkbajnokságban, most pedig már a top10-ig jutott.
  • Bár minden fideszes minden adandó alkalommal teljesen komolyan elmondja, hogy egyáltalán nem lett félreállítva, háttérbe húzva, levéve a pályáról, Szentkirályi Alexandra nulla poszttal hozta le a hónapot, a foci Eb óta meg se mukkant a közösségi médiában.
  • Vitézy Dávid is mintha üresbe tette volna a sebváltót, és csak a lendület viszi, a 32. helyen futott be.
  • A Momentum új elnöke, Tompos Márton se szántja fel a közösségi médiát: 11 ezer lájkkal mindössze a 66. helyig jutott.

Zárulnak a pénztárcák

Várható volt, hogy a választás után behúzzák a kéziféket a facebookos hirdetésekre százmilliókat elszóró szereplők, a Mediaworks volt az egyetlen, ami a júliusi költésével befért volna az előző két hónap top10-es listájára is. A kormánybarát médiagólem elég nyomasztóan uralná a toplistát, ha nem vonjuk össze őket a közös kassza miatt: hat lapjuk (Origo, Magyar Nemzet, Mandiner, Bors, Ripost, Metropol) is fejenként millió fölötti költéssel zárta a hónapot.

Először tűnik fel ezen a listán a Tisza Párt, első pillantásra elég logikátlan módon, a választás után, de valójában nagyon is logikusan, hiszen pont most kell valahogy fenntartani az érdeklődést, miután lecsengett a választási őrület.

Hirdetésre költött pénz
1.Mediaworks29 700 000
2.Orbán Viktor10 900 000
3.Megafon3 600 000
4.hirado.hu3 000 000
5.Alapjogokért Központ2 900 000
6.Lázár János2 800 000
7.U.S. Embassy Budapest2 600 000
8.Sulyok Tamás900 000
9.Tisza Párt900 000
10.Miniszterelnökség600 000

(A politikai-közéleti témájú, szponzorált posztokra költött összegek a Facebook Ad Library platformjáról valók, általában pár napos késésben vannak, most a június 30. és július 29 közti időszak költéseit mutatják.)

A hónap posztjai

A legnépszerűbb posztok versenye az egyetlen sportág, amiben mostanában Orbánnak többször is sikerült elcsípni az első helyet Magyar előtt (erre pont az előző táblázat mutatott bő tízmillió lehetséges indokot), és ez most is így van, sőt, a top5 posztból három a miniszterelnöké. A kép már kicsit árnyaltabb, ha ezt a listát tovább is nézzük: 30 ezer lájk fölé érő posztja Magyarnak 21 volt a hónapban, Orbánnak hat, a mezőny összes többi tagjának pedig egy sem.

  1. Orbán Viktor Donald Trumppal – 66 ezer interakció
  2. Magyar Péter egy kávéval – 56 ezer
  3. Magyar Kijevben – 52 ezer
  4. Orbán Hszi Csin-pinggel – 50 ezer
  5. Orbán Tusványoson huszárokkal – 50 ezer

Ha az egyes interakciótípusok szerint nézzük meg a hónap legsikeresebb posztjait, a Fidesz számára nem éppen kellemes kép bontakozik ki.

  • A legtöbb megosztás: Novák Előd most éppen a kötelező egészségügyi szűrővizsgálatok ellen lázad.
  • A legtöbb komment: Magyar Péter élő videója a Tisza programadó eseményéről.
  • A legtöbb mérges emoji: Hadházy bemutat pár, több százmillió forintos magyar adófizetői pénzzel is megtámogatott luxusvillát a horvát tengerparton.
  • A legtöbb meglepett emoji: Hadházy Piliscsabán talál egy 18 milliárd forintból felépített raktárépületet
  • A legtöbb szomorú emoji: Magyar Kijevből, a Majdan térről jelentkezik be.
  • A legtöbb szívecske: Magyar a támogatói adományát adja át Kijevben.
  • A legtöbb nevető emoji: Orbán Trumppal pózol, és bejelenti, hogy ő majd megoldja a békét amerikai elnökként.

A top15 kinevetett posztból 13 Orbán Viktoré egyébként (a maradék kettő Deutsch Tamásé), és ennek tükrében nem tartogat nagy meglepetéseket a következő táblázat sem, ahol azt foglaltuk össze, ki hány nevető emojit kapott a posztjaira, és mit jelent ez arányaiban az összes lájkjához képest. Nagyon látványos itt a fideszes fölény, bár ennek ők nem feltétlenül örülnek, elvégre jellemzően nem éppen viccesnek szánt bejegyzésekre jön az a sok ezer „haha” emoji. Mondjuk ha a Kósa-Boldog-Menczer trió összeállna egy közös standup produkcióra, lehet hogy gyorsabban töltenék meg a Puskást, mint Azahriah.

hahaszámhahaarány
1.Orbán Viktor153 000Kósa Lajos37,3%
2.Lázár János23 000Boldog István32,8%
3.Menczer Tamás17 000Menczer Tamás30,3%
4.Szijjártó Péter16 000Németh Zsolt25,2%
5.Deutsch Tamás15 000Lázár János23,9%
6.Dr. Sulyok Tamás7 000Deutsch Tamás22,9%
7.Németh Szilárd6 000Németh Szilárd21,6%
8.Zsigmond Barna Pál6 000Kovács Gergely19,7%
9.Orbán Balázs5 000Orbán Viktor19,3%
10.Németh Zsolt4 000Wintermantel Zsolt16,5%

(A „hahaarány” a posztokra érkezett összes lájkból és emojiból a nevetősök arányát jelenti – a kommenteket és megosztásokat itt nem számoltuk. Magyar Péter posztjainál technikai okokból ezek a mutatók nem nyerhetők ki.)

A virális posztok toplistája a lájkvadászat csodafegyvereiről mutat szép körképet: konteózás, cukiskodás, bölcselkedés és random sportsikerekre rákapaszkodás, borzasztóan olcsó és felületes, de hát láthatóan működik.

  1. Novák Előd a kötelező egészségügyi szűrővizsgálatokon dühöng, Covid-diktatúrát, vakcinahazugságokat emleget és WHO-rémuralmat vizionál – 154x szorzó
  2. Gurmai Zita az úszó Jackl Vivien európa-bajnoki címének örül – 144x
  3. Kósa Ádám Gál Nikolettet ünnepli, aki a siketek atlétikai világbajnokságán nyert aranyat 100 méteres gátfutásban – 85x
  4. Szakács László egy véletlenszerű Deák-idézettel – 66x
  5. Ujhelyi István az általános iskolás és a frissen diplomázott lányával – 56x

(A szorzók azt mutatják, hogy hányszor kapott több interakciót az adott poszt, mint a szerzője posztjai átlagban szoktak.)

A legtöbb megosztás

A legértékesebb interakcióknál negyedik hónapja befagyott a dobogó állása, mögöttük viszont megjelentek a nagy visszatérők, Mesterházy, Jakab, Szakács László.

Hogy mennyire nehéz mostanában közéleti témákkal megosztásra bírni az embereket, és mennyire rá vannak utalva a politikusok az algoritmus szeszélyeire, azt jól mutatja Novák Előd esete. Ő egy szál virálissá vált bejegyzéssel 5226 megosztást termelt. Az összes többi posztjával átlagban tizet-tizet.

Megosztások%
1.Magyar Péter79 0003,8%
2.Hadházy Ákos50 00019%
3.Orbán Viktor32 0003,2%
4.Mesterházy Attila25 70016,3%
5.Jakab Péter14 10011,3%
6.Szijjártó Péter13 8003,4%
7.Keresztes László Lóránt11 50022,1%
8.Gyurcsány Ferenc11 10011,8%
9.Szakács László6 80021,8%
10.Vitályos Eszter5 9004,3%

(A százalékos érték azt mutatja, hogy az adott politikus posztjain az interakciók mekkora hányadát teszik ki a megosztások. Ez nagyjából analóg azzal, hogy az illető követői mennyire hatékonyan terjesztik a mondanivalóját. Az átlag itt 7 százalék körül mozog, és 10 százalék fölött már elég jónak számít az arány.)

Instagram

A választási győzelme után megtáltosodott Karácsony Gergely visszacsúszott a harmadik helyre Orbán mögé, Szentkirályi Alexandra pedig teljesen eltűnt – nagyjából ennyi újdonságot tudunk elmondani az instagramos toplistáról. A számok azt mutatják, hogy az első négy, talán öt-hat helyezett mögött mintha mindenki elengedte volna az Instagramot mint kommunikációs felületet. Plusz persze ott van Kulja Andrásban továbbra is a potenciál, hogy simán a dobogóig meneteljen, csak annyival, hogy a mostani, egészen minimális posztolását sűrűbbre veszi.

InterakciókPosztok száma
1.Magyar Péter414 00041
2.Orbán Viktor255 00044
3.Karácsony Gergely131 00038
4.Szijjártó Péter109 00088
5.Hadházy Ákos35 00042
6.Márki-Zay Péter16 00020
7.Kulja András11 0004
8.Kubatov Gábor7 00024
9.Vona Gábor7 00012
10.Dúró Dóra6 00027

Időközben a mocsárban

A szürkezónában két nagyobb horderejű fejleményt figyelhetünk meg. Az egyik a Megafon-csapat visszaesése: Deák Dániel kivételével mindenki óriásit zuhant. Május-júniusban itt olyan nevekkel volt kitömve a toplista 100-200 ezres eredményekkel, mint Trombitás Kristóf, Korondy Tamás, Ibolya Csenge vagy Apáti Bence. Ők most, ahogy lecsengtek a több tízmillió forintos hirdetési kampányaik, szépen visszamentek 30-40-50 ezer lájkos szintre.

De ami még ennél is látványosabb: ki az az András?!

Nos, András (vagy hát akárki, aki a név mögött áll), egy NER-gyalázó mémekben utazó influenszer, akinek valószínűleg egy ideje már ott lett volna a helye a toplistánkon, de csak egy mostani frissítéssel került be az adatbázisunkba – és egyből a dobogóra. Kicsit kilóg amúgy a propagandista mezőnyből, mert ugyan nagy lelkesedéssel rugdossa a fideszeseket (és néha Gyurcsányt), nincs meg nála az a vonás, hogy a másik politikai oldalt viszont istenítse.

Mindenesetre az egy posztra jutó átlag interakciószámával a top megafonos Deák Dániel dupláját hozza, az olyan propaganda-nagyüzemek, mint a Vadhajtások vagy a Nyugati fény adatainak pedig majdnem a 30-szorosát. Az amerikai választás kommunikációs frontjának legújabb trendje a Trump-trolloktól átvett, és most Kamala Harris kampányát fűtő shitposting jelenség – lehet, hogy itt annak az első jeleit látjuk, hogy 2026-ra begyűrűzik ez hozzánk is?

InterakciókPosztok száma
1.Deák Dániel / Megafon548 000209
2.Orosz hírek303 000352
3.András302 00065
4.Gond-olkodó215 000667
5.Vadhajtások193 0001108
6.Nyugati Fény177 0001009
7.Bohár Dániel / Megafon176 000108▼▼
8.Szánthó Miklós161 000103
9.Alapjogokért Központ148 00093
10.Patrióta Európa Mozgalom143 000950

Ez volt a Lájkbajnokság 119. epizódja, a sorozat korábbi cikkeit itt olvashatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!