„A háború a mi piros bogyónk a Mátrixból” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn, aztán nagyjából 90 percen át ecsetelte, hogy ez a háború „felfedte a valóságot, ami eddig nem volt látható és nem volt leírható”. Hosszan győzködte a hallgatóságát arról, hogy ő aztán tényleg lát a pályán és érti, ami történik, de a beszédével inkább arra világított rá, hogy vagy nem érti, amit lát, vagy egyszerűen sem ő, sem a Fidesz nem hajlandó bevenni ezt a bizonyos piros bogyót.
Orbán Viktor legutóbbi nagyobb beszédét még a választások előtt, a június elsejei békemeneten tartotta a Margitszigeten. Ott Európa legnagyobb mozgósítási akcióját jelentette be, és megfogalmazta a Fidesz legfontosabb kampányüzenetét az EP- és önkormányzati választásra: Fidesz vagy halál.
Azóta lezajlott a választás, az eredményt pedig sokféleképpen lehet értelmezni. Egyrészt minden mérce szerint a Fidesz nyert, másrészt viszont az elmúlt 14 év eredményeihez képest elég rosszul szerepeltek, ráadásul a Magyar Péter vezetésével berobbanó Tisza Párt az EP-listás választáson 15 százalékpontos távolságba került tőlük.
Tusnádfürdőn Orbán általában hosszabban beszél, és mélyebben elemzi a világ történéseit. Előadásait komoly magyar és nemzetközi médiafigyelem kíséri, hiszen lényegében ezek a magyar miniszterelnök legfontosabb programadó megnyilvánulásai. Itt jelentette be, hogy „illiberális demokráciát” épít, és itt beszélt arról is, hogy „nem akarunk kevert fajúvá válni”. Utóbbiról aztán azt mondták a miniszterelnök apologétái, hogy Orbán valójában nem náci, hanem csak „kulturális értelemben” mondta, amit mondott – jelentsen ez bármit is.
A június 9-i választás után Orbán akár néhány szóban értékelhette is volna a Fidesz választási szereplését, erre azonban nem került sor. Ennek két oka van: egyrészt a miniszterelnök az utóbbi években ritkán beszél Tusványoson konkrét magyar belpolitikai történésekről, másrészt pedig Orbán soha nem szeret olyan dolgokról értekezni, amik esetleg a Fidesz hatalmának gyengülésére is utalhatnak.
Orbán beszéde most is külpolitikai fókuszú volt, ahogy tavaly a Kína felemelkedésével beköszöntő új világrendről beszélt, most is a közelgő „világrendszerváltás” volt a fő téma, és hogy ebben a magyaroknak hogyan kellene viselkedniük. A miniszterelnök szerint olyan erejű változások jönnek a Földön, amilyenekre 500 éve nem volt példa. A változás nagyságát egyebek mellett azzal érzékeltette, hogy sokáig még ő is alábecsülte őket. Márpedig amit ő alábecsül, az tényleg óriási.
Beszéde elején a miniszterelnök perceket szentelt annak, hogy elmondja, mennyire bonyolult lesz, amiről beszélni fog. Az előadói szerepen túllépve tanárként állította be magát, és előre beharangozta, hogy beszédében nagy összefüggésekről lesz szó, olyanokról, amiket csak ő lát át, még a közönsége sem.
„Kedves táborlakók, ezek nagy témák, többsíkú összefüggésekkel, és nyilvánvaló, hogy a nagyérdemű sem rendelkezhet minden fontos alapinformációval, ezért időnként majd kitérőket is kell tennem. (…) Olyasmiről beszélek, amit átéltem és folyamatosan átélek. Hogy meg is értettem-e, az egy másik kérdés, majd az előadás végén kiderül.”
Orbán beszédeiben gyakran bújik a messziről jött ember szerepébe, olyan előadóéba, aki olyanokról beszél, amiket csak ő lát, csak ő él át. Nemcsak azért kényelmes pozíció ez, mert még fel is hívja a figyelmet arra, hogy kijelentései nehezen ellenőrizhetők, de közönsége fölé is emeli a beszélőt. Orbán itt az a politikus, aki az emberek helyett gondolkozik ilyen nagyon bonyolult dolgokon, és most megpróbálja beavatni őket a sziporkázó gondolataiba – már amennyire sikerül.
Ezután beszédét három részre osztotta:
- A háború, ami felfedte a valóságot
- Mi lesz a háború után?
- Hogyan kell a magyaroknak felkészülniük az új világra?
Ukrajna inkább ne ugráljon
Orbán szerint a háború a piros pirula a Mátrixból, „ezt kaptuk, ezt kell lenyelnünk, és most új tapasztalatokkal felvértezve kell beszélnünk a valóságról”. Hogy pontosan milyen világot is lát Orbán most, hogy bevette ezt a pirulát, erről szólt a beszéd legnagyobb része.
A miniszterelnök szerint annak, hogy sem az oroszok, sem az ukránok nem akarnak engedni még a háborús veszteségek ellenére sem, az az oka, hogy mindketten azt hiszik, esélyük van a győzelemre, és hogy „mind a kettőt fűti a saját maga valós vagy vélt igazsága”. Majd Orbán igyekezett úgy beállítani a helyzetet, mintha az oroszoknak és az ukránoknak is lenne némi igazsága, szavaival kicsit le is leplezte magát. Egészen pontosan ezt mondta:
„Az ukránok azt gondolják, hogy ez egy orosz invázió sérti a nemzetközi jogot, a területi szuverenitást, ők valójában önvédelemben vannak, és függetlenségi háborút folytatnak. Az oroszok azt gondolják, hogy súlyos NATO katonai fejlesztések történtek Ukrajnában, Ukrajnának meg van ígérve a NATO-tagság, és ők nem akarnak sem NATO-csapatokat, sem NATO-fegyvereket látni az orosz-ukrán határon, vagyis Oroszországnak, mondják ők, joga van az önvédelemhez, ez valójában egy kiprovokált háború. Mindenkinek van tehát valamilyen igazsága, vélt vagy valós…”
A miniszterelnök csak azt felejti el, hogy az általa felvázolt két valóságértékelés közül az első az úgynevezett igazság, a második pedig az orosz propaganda. Oroszország ugyanis valóban megtámadta Ukrajnát, aminek területi szuverenitását korábban Oroszország is elismerte. Az orosz invázió valóban sérti a nemzetközi jogot, az ukrán katonai kiállás valóban önvédelemnek minősül a nemzetközi jog szerint, és az ukránok valóban a függetlenségükért harcolnak. Ehhez képest az oroszok gondolhatnak bármit, értékelhetnek bármit fenyegetésként, megtámadni egy másik országot a nemzetközi jog és az úgynevezett erkölcs szerint is bűn.
Itt tehát nem valahol az ukrán és az orosz álláspont között van az igazság, hanem az ukrán álláspont az, ami erkölcsileg és jogilag is megalapozott. Az orosz maximum politikailag lehet megalapozott, és Orbán pont azzal leplezi le, hogy valójában nem érti az ukrán és a nyugati álláspontot, hogy az erkölcsöt a politikai érdekek alá rendeli.
Ugyanis az ukránok honvédő háborúja erkölcsileg megalapozott, és ilyen formán az ehhez nyújtott nyugati támogatás is. Abban Orbánnak igaza van, hogy ez a támogatás sokszor nem vág össze az Ukrajnát támogató országok politikai és gazdasági érdekeivel, de hogy erkölcsileg megalapozott, abban nem lehet vita. Hasonlóan ahhoz, ahogy az '56-os forradalom támogatása is erkölcsileg megalapozott lett volna az amerikaiak részéről, de politikailag és gazdaságilag nem.
Ha Orbán ezt nem látja, akkor nem mehetett túl mélyre az a piros bogyó.
A miniszterelnök azt mondta, Ukrajna ellenállóképessége minden várakozást fölülmúl, és ennek szerinte az az oka, hogy „Ukrajna hivatást talált magának, a létezésének egy új értelmét fedezte föl”. Az ország ugyanis eddig ütközőzóna volt, ami miatt lakói úgy érezték, nem urai a saját sorsuknak. „Most azonban fölvillant a Nyugathoz tartozás perspektívája. Ukrajna saját maga által megszabott új küldetése, hogy a Nyugat keleti határőrvidéke legyen. (…) Ez aktív és cselekvő állapotba hozta, amit mi, nem ukránok agresszív követelőzésnek látunk, és hát mi tagadás, eléggé agresszív is, meg követelőzés is, az valójában az ukránok igénye, hogy hivatalosan is ismerjék el nemzetközileg az ő hivatásukat.”
Orbán beszéde második felében visszatért ehhez a témához, és azt mondta, Ukrajnának igenis vissza kell térnie az ütközőállam pozícióhoz, és a legszerencsésebb kimenetel, amit remélhetnek, az, hogy ezúttal az USA és Oroszország nemzetközi megállapodásban szavatolják Ukrajna nemzetközi biztonsági garanciáit. Szerinte Ukrajna számára nincs más út, nem vehetjük fel őket az EU-ba, mert nincs erre pénzünk.
Tényleg valami baj lehet azzal a piros pirulával, a legutóbbi washingtoni NATO-csúcson ugyanis Orbán is aláírta a zárónyilatkozatot, ami határozottan Ukrajna „visszafordíthatatlan” euroatlanti integrációjáról szól. Emellett a miniszterelnök itt is megfeledkezik a konfliktus erkölcsi dimenziójáról: lényegében azt mondja, hogy az ukrán népnek nincs joga akaratának érvényesítéséhez, azaz semmiképp sincs annyi joga ehhez, mint mondjuk nekünk. Amikor az ukrán nép függetlenséghez és szabadsághoz való joga kerül szembe a mi kényelmünkkel, Orbán a mi kényelmünkre szavaz. Nincs egyébként ezzel gond, ez egy teljesen érthető politikai hozzáállás, csak fals ezt a hozzáállást bármilyen szempontból erkölcsileg magasabb rendűnek beállítani, hiszen éppen erkölcsi szempontból nem az.
A háború azt a tényt is felfedte, hogy Oroszország gazdasági ellenállóképessége hatalmas – állította Orbán. Szerinte az oroszok már a 2014-es szankciókból levonták a megfelelő következtetéseket, az iparukat és mezőgazdaságukat megerősítették, saját rendszereket fejlesztettek, és az újabb szankciók ellenére sem omlott össze az ország.
„Szóval ahogy leírják nekünk Oroszországot, hogy ez egy merev, neosztálinista autokrácia, ez hamis, valójában egy olyan országról beszélünk, amely technikai, gazdasági, és majd meglátjuk, talán társadalmi rugalmasságot is mutat” – jelentette ki a miniszterelnök, mintha nagyobb teljesítménynek tartaná, hogy a 140 milliós Oroszország nem omlott össze a nyugati szankcióktól, mint azt, hogy a 38 milliós Ukrajna nem omlott össze az orosz katonai inváziótól.
Orbán azt mondta, Oroszország „hiperracionális vezetés alatt áll, egyáltalán egy vezetett ország”, és „abban, amit csinál, nincsen semmi rejtélyes, logikusan következik az érdekeiből, ezért érthető és kiszámítható”. A miniszterelnök szerint az csak egy hamis nyugati toposz, hogy Oroszország viselkedése nem kiszámítható. Érdekes, ezt a kiszámítható Oroszországot többször Orbánnak magának sem sikerült kiszámítania, például amikor 2022. február 1-jén találkozott Putyinnal, majd ezt sikeres békemissziónak nevezte, Szijjártó Péter pedig „jégtörő békemissziónak”, csak aztán Putyin mégiscsak megindította a háborút. Szóval Oroszország vagy nem kiszámítható, vagy ha az, akkor Orbánéknak különösen rosszul megy a kiszámítás.
Az új mumus: a lengyelek
Ezzel szemben Orbán szerint a Nyugat és az európai politika az, ami nem kiszámítható, ez ugyanis „szétesett”, nem egységes. „Európa ugyanis feladta a saját érdekeinek védelmét. Európa ma nem tesz mást, mint az USA demokrata párti külpolitikáját követi feltétel nélkül, akár önsorsrontás árán is.” Itt megint belekeverhettek valamit Orbán piros pirulájába, valójában ugyanis az EU az esetek többségében nagyon is egységes a főbb kérdésekben, gyakran egyetlen vezető van csak, akinek mintha a szövetség bomlasztása állna érdekében, és ez éppen Orbán Viktor. Úgy könnyű aggódni az EU egységéért, ha ő maga az, aki igyekszik azt aláásni.
Orbán szerint egyébként az európai politika szétesését bizonyítja az is, hogy „szó nélkül hagyjuk az Északi Áramlat felrobbantását, hogy maga Németország szó nélkül hagyja a saját tulajdonában álló vagyontárgyával szemben nyilvánvalóan az amerikaiak irányításával végrehajtott terrorcselekményt”. Tehát míg a gázvezeték felrobbantása terrorcselekmény, addig az, amit az oroszok elkövetnek Ukrajnában, annak „van valamilyen igazsága”.
A miniszterelnök azt mondta, az EU alapja korábban a Berlin-Párizs tengely volt, az iraki háború megindításakor Schröder kancellár, Chirac elnök és Putyin együtt álltak ki, hogy elítéljék az amerikai inváziót. Ez a tengely azonban mostanra Orbán szerint „az amerikaiak és az általuk befolyásolt liberális közvélemény-formáló eszközök, egyetemek, kutatóintézetek, média és a közvélemény” miatt szétesett. A helyére London, Varsó, Kijev, a baltiak és a skandinávok szövetsége lépett.
Orbán szerint ez a lengyel terv része. „A gondolat korábban is létezett, ez egy régi lengyel terv valójában, amely úgy akarja megoldani Lengyelország problémáját, mármint hogy Lengyelország bele van szorítva egy hatalmas nagy német és egy nagy hatalmas orosz állam közé, hogy Lengyelországot akarja megtenni Európa első számú amerikai támaszpontjává.” Ez a terv Oroszország meggyengítésén és Németország túlfejlődésén alapul, ami a trendeket nézve Orbán szerint nem is megy rosszul. Viszont ez csak akkor működik, ha az Egyesült Államokban a demokraták kormányoznak, ha a következő választáson visszatér Trump, akkor ennek leáldozott – fejtegette Orbán, aki szerint a lengyelek a V4-együttműködést is ezért hagyták ott.
„Szóval a lengyelek a legszemforgatóbb és a legálságosabb politikát csinálják egész Európában. Morálisan kioktatnak bennünket, az oroszokkal való gazdasági kapcsolatainkért kritizálnak, és közben önfeledten üzletelnek az oroszokkal, és vásárolják az olajat.”
Orbán szerint Európa nyugati és keleti felének ellentéte azon alapul, hogy nyugaton már nem nemzetállamokban gondolkodnak, keleten viszont még igen. Ezért engedik be a bevándorlókat is, hiszen „szerintük a migráció nem egy veszedelem vagy egy baj, hanem valójában megszabadulás a nemzet alapját adó etnikai homogenitástól”. Trump célja is az, hogy az Egyesült Államokat visszarántsa a nemzetállami útra, és letérítse a poszt-nemzetállami útról. „Ezért akarják megakadályozni, hogy Donald Trump el tudjon indulni a választáson. Ezért akarják börtönbe zárni. Ezért veszik el a vagyonát. És ha ez nem segít, ezért akarják megölni. És ne legyen kétségünk, hogy az, ami történt, nem biztos, hogy az utolsó kísérlet volt ebben a kampányban.”
Ez okozza Orbán szerint az elitek eltávolodását is a néptől, hiszen a felsőfokú végzettségűek „nem tisztelik a kevésbé iskolázottakat”, nem akarják képviselni őket, a népet pedig emiatt senki nem képviseli.
A miniszterelnök beszédének ez a része lényegében a tavalyi tusványosi beszéd Nyugat bukásáról szóló részének zanzásított verziója volt a '60-as évek diáklázadásaitól kezdve az LMBTQ-ig. Utóbbi szerinte ma „Putyin legerősebb taktikai fegyvere”, hiszen attól, hogy a Nyugat ezt „erőlteti”, azzal Oroszországot teszi szimpatikusabbá. Orbán szerint a nyugati ember fokozatosan megszabadult minden köteléktől, pedig naggyá az válhat, aki képes valami nála nagyobb dologért harcolni. Ha pedig az ember nem ismer el ilyet, hanem csak önmagát akarja elismertetni, akkor naggyá nem, maximum nagyképűvé válhat. „Azt kell mondanom, hogy bekövetkezett-e az a helyzet, amit ürességnek nevezhetünk, és a feleslegesség érzése, ami ezzel együtt jár, agresszivitást szül. Ezért megjelent az agresszív törpe, mint új embertípus.” Mármint itt nem Putyinra gondolt, mint agresszív törpére, hanem a kiüresedő nyugati emberekre.
Kína, az jön, az mindig jön
A beszéd második része – ahogy tavaly is – Kína és az ázsiai országok erősödéséről szólt. Orbán szerint az utóbbi évszázadokban minden változás úgy ment végbe, hogy a világ vezető hatalma valamelyik nyugati hatalom maradt, ezért lesz nagyon súlyos ez a mostani változás, hiszen itt kívülről érkezik a kihívó. Trump Orbán szerint majd ebben a világrendben fog jobb pozíciót kiharcolni az Egyesült Államoknak, például fizetnie kell majd Tajvannak is, ha amerikai védelmet akar.
Európa ebben az új világrendben csak akkor maradhat erős, ha a saját lábára áll, ahogy Emmanuel Macron francia elnök javasolja. „Ez pedig azt jelenti, hogy az Európai Uniónak, mint politikai projektet fel kell adnia magát, az uniónak, mint gazdasági projektnek meg kell magát erősíteni, és az uniónak, mint védelmi projektnek létre kell saját magát hoznia.”
Orbán szerint Magyarország sem nézett szembe ekkora változással az utóbbi 500 évben, akkor volt ugyanis az utolsó „világrendszerváltás”, aminek „Európa nyertese lett, Magyarország pedig vesztese”. Orbán szerint a magyar elit akkor is értette, mi történik, csak nem voltak eszközei a cselekvéshez. „Ezért azok a tértágító kísérletek, politikai, gazdasági és katonai tértágító, és a bajt megelőző kísérletek, elővágások, amelyekkel próbálkoztak, nem sikerültek. Ilyen volt Mátyás királynak az a kísérlete, hogy Zsigmond nyomán megpróbálja megszerezni a német-római császári címet, és onnan tudja Magyarországot bekapcsolni a világrendszerváltásba. Ez nem sikerült, de én ide sorolom egyébként azt a kísérletet is, hogy Bakócz Tamás pápajelölt lett, ami egy másik lehetőséget adott volna, hogy bekapcsolódjunk nyertesként ebbe a világrendszerváltásba, de ezek nem sikerültek.”
Azt, hogy az 1490-ben eltemetett Mátyás vajon mennyire volt tisztában azzal, mekkora változásokat hoz majd a világgazdaságban Amerika 1492-es felfedezése, Orbán nem részletezte.
A mostani világrendszerváltásban Orbán szerint két lehetőségünk van. Ha veszélynek tartjuk, akkor védenünk kell a status quot, „együtt kell úsznunk az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval, a nemzeti érdekeinket azonosítani kell a Nyugat valamelyik vagy mindkét ágával”. Ha viszont lehetőséget látunk, akkor „egy saját fejlődési útvonalat kell kijelölni, változtatnunk kell és kezdeményezőnek kell lenni. Vagyis egy nemzeti politikát érdemes folytatni”. Nem meglepő, Orbán a második út híve.
A miniszterelnök azt mondta, ő nem hiszi, hogy az Egyesült Államokból érkezne olyan ajánlat Magyarországnak, ami kedvezőbb számunkra az EU-tagságnál, de ha érkezik, akkor azt meg természetesen meg kell fontolni. Kína felől viszont már érkezett kedvező, az EU-tagsággal összeegyeztethető ajánlat.
„Ez a következőképpen összegezhető: Kína messze van, számukra Magyarország európai uniós tagsága érték, szemben az amerikaiakkal, akik állandóan pedzegetik, hogy esetleg ki kéne nekünk onnan lépni. (…) Erre azt mondják a kínaiak, ha ez a helyzet, akkor vegyünk részt egymás modernizációjában.”
Orbán szerint ez azt jelenti, amiről májusban tárgyalt Hszi Csin-ping elnökkel, azaz hogy „ők hajlandók nagy arányban befektetni és fejlesztési forrásokat adni Magyarországon, és ott pedig Kínában hajlandók számunkra piaci részvételi lehetőséget nyújtani”.
Hogy ezt majd az amerikai érdekekért és a kínai érdekek ellen dolgozó Donald Trump esetleg elnökként hogyan értékeli majd, arra sem tért ki.
Orbán ezután kifejtette a „magyar nagystratégia” lényegi elemeit. Szerinte még fél év kell, hogy ez a stratégia teljesen elkészüljön. Szavai szerint a stratégia lényege pontosan az, amit Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója kifejtett legutóbbi könyvében, azaz: konnektivitás. Ez azt jelenti, hogy a kormány nem akar betagozódni semmilyen kereskedelmi blokkba, kelet és nyugat felé is jó kapcsolatokat akar.
Orbán beszédének lényege tehát az, hogy higgyük el neki, ő lát a pályán. Látja, hogy a világ a nagy változások, a blokkosodás felé halad, a mi stratégiánk azonban az, hogy ennek keresztbe fekszünk, és nem hagyjuk magunkat blokkosodni.
Azt hinné az ember, ennél többet várhat valakitől, aki már bevette a piros bogyót. Ez a stratégia ugyanis nem más, mint az, hogy mi az egyre gyorsabban változó világban is csökönyösen ragaszkodunk a rendszerváltás korának fő ígéretéhez: a szabad kereskedelemhez, és az ebből fakadó egyre növekvő jóléthez. Mert ahogy Orbán Balázs is leírta, a Fidesz számára Angela Merkel és Nicolas Sarkozy Európája (és az azelőtti Európa) volt az etalon, ami az Egyesült Államok mellett Kínával és Oroszországgal is kereskedett, a jólét pedig egyre csak nőtt és nőtt.
De a valódi kérdés az, hogy ha ez a világrend átalakul, és többé nem adottak a körülmények ehhez a gazdagodáshoz, akkor mit tehet egy 15 milliós nemzet Európa közepén egy 10 milliós nemzetállammal az átalakulás ellen. Orbán tehát, ha látja is a változást, egyszerűen nem hajlandó újat álmodni, nem hajlandó új célokat megfogalmazni. A stratégia lényegében abból áll, hogy mi az új körülmények között is csakazértis ragaszkodunk a régi céljainkhoz.
