A harsogó csönd Orbán szavai közt

Orbán Viktor 2023-as tusnádfürdői beszédének legfontosabb pillanata egy csönd volt, csönd két szó között. A miniszterelnök Kína felemelkedésének bemutatása után hosszan ostorozta az Európai Uniót, majd arról beszélt, hogy míg a többi EU-tagállam liberális alkotmánya az ÉN-re helyezi a hangsúlyt, addig a magyar alkotmány a MI-re. Aztán ezt mondta:

„Ez fekszik az Európai Unió és Magyarország közötti konfliktusok mélyén is. Az Európai Unió elutasítja a keresztény örökséget, lakosságcserét vezényel a migráción keresztül, LMBTQ-hadjáratot folytat a családbarát európai nemzetekkel szemben. (...) Nos, azt kell tehát mondanunk, hogy Európában ma létrejött egy saját politikai osztály, amely nem tartozik elszámolással, nincs többé se keresztény, se demokratikus meggyőződése, és azt kell mondanunk, hogy a föderalista kormányzás Európában egy elszámoltathatatlan birodalomhoz vezetett.

Nincs más választásunk. Hiába szeretjük Európát, hiába az a mienk…”

Itt Orbán felvitte a hangsúlyt, és a közvetítés pillanatnyi csöndjéből ítélve a beszédet élőben hallgatók is pont azért tartották vissza a lélegzetüket, amiért a miniszterelnök világértelmezését tévén követők:

Mi van, ha most úgy folytatja, hogy kilépünk az EU-ból?

Elvégre a beszédében semmi jót nem mondott az Európai Unióra, sem az unión kívüli nyugati szövetségeseinkre. Hosszú évek óta folyik ez a pávatánc, és a kormánypárt holdudvara megszólalásról megszólalásra egy kicsivel jobban utálja az európai integrációt. Az utóbbi években ha egy fideszes politikus kritizált valamit, az nagy eséllyel éppen az Európai Unió és az a nyugati szövetségi rendszer volt, amihez Magyarország a rendszerváltás után a saját akaratából csatlakozott, és ami azóta is szavatolja az ország békéjét.

De a csönd után nem az EU-ból való kilépésről beszélt Orbán, hanem úgy folytatta:

„…mégiscsak harcolnunk kell. Az álláspontunk világos, mi nem kívánjuk, hogy mindenkinek ugyanaz legyen a hite, nem kívánjuk, hogy ugyanolyan családi életet éljen, vagy részt vegyen ugyanazokon az ünnepeken. De ahhoz ragaszkodunk, hogy van közös otthonunk, van közös nyelvünk, van közös közszféránk, van közös kultúránk, és ez az alapja a magyarok biztonságának, szabadságának és jólétének, és ezért ezt mindenáron meg kell védeni. Ezért nem fogunk kompromisszumot kötni. Nem fogunk kompromisszumot kötni, nem hátrálunk, Európában ragaszkodni fogunk a jogainkhoz, nem engedünk se a politikai, se a pénzügyi zsarolásnak.”

Persze, azért sokkal jobb ez is, mintha kilépnénk, de Orbán beszédének fő üzenete az volt, hogy

Magyarország lényegében csak a saját szövetségeseivel harcol, mással nem.

Ezt a miniszterelnök a beszédét összegezve meg is ismételte, amikor azt sorolta, milyen ügyekben mi a teendő. Orbán szerint:

• „nagy világügyekben – észnél lenni,
• a világgazdaságban – összeköttetéseket építeni,
• az európai uniós vitákban – harcolni,
• a szellemi ügyekben – kitartani,
• a nemzetegyesítésben pedig – állhatatosnak maradni”.

A beszéde alapján Orbán a „nagy világügyek” alatt elsősorban a Kínai Népköztársaság felemelkedésével járó nemzetközi hatalmi átrendeződést érti, világgazdasági kérdések alatt pedig Kína kereskedelmi-gazdasági-fejlesztéspolitikai befolyását, valamint az ukrajnai orosz agresszió miatt Oroszország ellen bevezetett szankciókat. Ezekben az ügyekben – tehát ahol a Magyarországot is magában foglaló szövetségi rendszerrel szemben álló államok érintettek – mi „észnél vagyunk” és „összeköttetéseket építünk”, ahol pedig a szövetségeseinkkel érintkezünk, ott harcolunk és kitartunk.

A miniszterelnök beszédében egyébként háromszor használta a harcolni igét, egyszer, amikor arról beszélt, hogy a kormány a háború okozta gazdasági nehézségekkel harcol, kétszer pedig kifejezetten az Európai Unióval összefüggésben.

Ami a legnagyobb diplomáciai vihart fogja kavarni

Abban, hogy harcias alaphangot adhasson a beszédének, a román külügy sietett a magyar miniszterelnök segítségére. Küldtek ugyanis neki egy demarsot arról, miről beszélhet, és miről nem. Orbán éppen annyira reagált erre provokatívan, amennyire maga a felszólítás is provokatív volt. Hiszen eleve abszurd, hogy megkérik a magyar miniszterelnököt, ne beszéljen nemzeti szimbólumokról, kollektív kisebbségi jogokról vagy „nem létező romániai közigazgatási területi egységekről”, mert ez román érzékenységet sérthet. Orbán az utóbbira válaszolt a legkeményebben: „Azt írják, hogy ne beszéljünk nem létező romániai közigazgatási területi egységekről. Elgondolkoztam, hogy mire gondolhatnak. Azt hiszem, hogy Erdélyre és Székelyföldre.

De mi sohasem állítottuk, hogy ezek román területi egységek lennének.”

Ez a mondat minden bizonnyal többfordulós pengeváltáshoz vezet majd a magyar és a román külügy között, de a beszéd lényegi része csak itt kezdődött. A miniszterelnök így folytatta: „Azt írják, hogy van, amiről beszélhetünk, de ne tüntessük fel rossz színben. Ilyenek például a nyugati értékek.

Ha valaki az európai politikában forgolódik, mint ahogy nekem ez dolgom, akkor ma a nyugati értékek három dolgot jelentenek: migrációt, LMBTQ-t meg háborút. Kedves román barátaim, ezeket nem kell rossz színben feltüntetni, rossz színben tűnnek fel ezek maguktól is.”

A háború tehát nyugati érték, mondja Orbán, miután Oroszország háborút indított Ukrajna ellen, és a – Magyarországgal szövetséges – nyugati államok segítséget nyújtottak Ukrajnának, hogy védekezni tudjon.

Orbán: Én a vízilovakkal vagyok

Ezután a miniszterelnök rátért világpolitikai helyzetismertetésére. Szerinte „ezek nagy változás évei” és „az emberiség történetének egy különösen veszélyes időszakát éljük”, mert felborult az utóbbi évtizedekben változatlannak tűnő hatalmi egyensúly, az Egyesült Államok hegemón szuperhatalmi státuszát kihívás éri Kína felől, és ez háborúhoz vezethet, amit el kell kerülni. Hosszan dicsérte a kínai gazdaság teljesítményét, és a rövid időn belül elért fejlődést.

„Az történt, hogy a nyugati ipari forradalom és a globális információs forradalom mintegy 300 éves útját Kína 30 év alatt megtette. Ennek következtében százmilliókat emelt ki a szegénységből, és ma az emberiség összjóléte és össztudása nagyobb, mint volt” – mondta a kínai utat méltatva.

Orbán a háborús fenyegetést nem is elsősorban Kína felől látja, hanem az Egyesült Államok felől, akik nehezen nyugszanak bele abba, hogy elveszítik vezető szerepüket.

„A veszély, kedves barátaim, az, a helyzet azért veszélyes, mert az aranyéremnek már van gazdája. (…) Vagyis ma azt látjuk, hogy az amerikai dominancia folyamatosan visszaszorul a világszínpadon. Márpedig a világelsők az ilyesmit nem szeretik. Egyszerű az észjárásuk nagyjából úgy összegezhető, hogy itt vagyunk a világ tetején, azért kapaszkodtunk fel ide, hogy örökre itt maradjunk. (…) a világpolitikában ma a legveszélyesebb pillanatban vagyunk, amikor az első számú nagyhatalom látja magát a második helyre süllyedni.”

Éppen ezért Orbán szerint azzal lehet elkerülni a háborút, ha az Egyesült Államok egyszerűen belátja, hogy engednie kell.

„Mi csak annyit mondhatunk, hogy most valami olyasmit kellene tenni, amire még nem volt példa, a nagyoknak el kellene fogadni, hogy két Nap van az égen.”

A miniszterelnök szerint Kínának ráadásul az USA „fő puha hatalmi fegyverével” szemben is megvan az ellenszere. Az USA fő fegyvere Orbán szerint nem más, mint „amit úgy hívunk, hogy egyetemes értékek. Ezeket a kínaiak egyszerűen kinevetik, és azt mondják, hogy ez egy nyugati mítosz, és valójában az egyetemes értékekről szóló beszéd az egy ellenséges filozófia a többi, nem nyugati civilizációval szemben, és onnan nézve ebben van is valami igazság”.

A nyugati szövetségi rendszerbe tartozó európai országok vezetői nem túl gyakran mondanak olyat a felvilágosodás eszmerendszerében gyökerező egyetemes értékekre, hogy ezek fegyverek, és bárki is joggal nevethetné ki őket. Ezek az értékek ugyanis azok, amiken minden, szabadnak mondható állam alkotmánya nyugszik. Olyan értékek tartoznak ide, mint a szabadság, az egyenlőség, az igazságosság, a szolidaritás, az emberi méltóság védelme, az önkifejezéshez vagy a szabad véleménynyilvánításhoz való jog.

Kétségtelen, hogy Kína nem tekinthető ezek bajnokának. Viszont az is kétségtelen, hogy jobb egy olyan országban élni, amelyik legalább igyekszik az úgynevezett egyetemes értékek bajnokának lenni, mint egy olyanban, ami nem is próbálkozik ezzel.

Mert az ilyen értékek többsége persze valóban európai, nyugati konstrukció, de a tény az, hogy mi, magyarok is európaiak vagyunk, 1990 előtt pedig bármit megtettünk volna azért, hogy az egyetemes értékeket tiszteletben tartó, szabad országban élhessünk.

Szorongó, bekerített EU

Ezután kezdett Orbán az EU-ról beszélni, ez szerinte egy „gazdag és gyenge unió”, ami szorong, gyengül és bekerítve érzi magát, ezért vezetői leválasztanák a világ többi részéről.

„Ma ez a félelem, ez a bekerítettségérzés a mi Európai Uniónkat az elzárkózás felé tereli, megijedt a versenytől, olyan, mint egy kiöregedett bokszbajnok, mutogatja a bajnoki öveit, de többet már nem akar bemenni a szorítóba.”

Szerinte az Oroszországgal szembeni szankciók is annak bizonyítékai, hogy az EU leválasztaná magát a világ többi részéről, de ezek is csak hátráltatják az EU-t a globális versenyben, hiszen az orosz nyersanyagokat úgyis megveszi valaki, miközben mi sokkal többet fizetünk az energiáért, mint a háború előtt.

Tény, hogy ha Orbán nem tartja sokra az egyetemes értékeket, akkor a saját szemszögéből ebben valóban igaza van, a szankciók ugyanis pont annak bizonyítékai, hogy az EU tagállamai és állampolgárai hajlandóak áldozni is a kényelmükből azért, hogy kiálljanak az egyetemes értékek mellett. Ezek közé tartozik ugyanis az is, hogy Ukrajna szabadon, maga dönthessen a sorsáról, és hogy helytelen dolog lerohanni egy másik, szuverén államot. Oroszország Ukrajna megtámadásával éppen ezeket az egyetemes értékeket sértette meg, a szankciókkal pedig az EU éppen azt igyekszik bizonyítani, hogy nekünk igenis jelentenek valamit ezek az egyetemes értékek.

A gond csak az, hogy Orbánnak nem.

És a miniszterelnök hiába sorolta a beszéde utolsó negyedében 13 éves kormányzásának eredményeit és nagyszabású céljait 2030-ig, a legtöbbet valójában azzal mondott, hogy abban a bizonyos pillanatban, amikor épp nem mondott semmit, mennyi hallgatója fejében fordult meg, hogy akár végleg ki is iratkozhatunk a nyugati szövetségi rendszerből. Ez az érzés, jobban mondva az érzés megjelenése az elmúlt 13 év legsúlyosabb politikai változása, és egyelőre ez Orbán Viktor első számú politikai hagyatéka.