Lobbanékony természetű rendező + hazafi – ki az a Radnai Márk, akiből a Tisza Párt alelnöke lett?

Legfontosabb

2024. július 23. – 18:00

Lobbanékony természetű rendező + hazafi – ki az a Radnai Márk, akiből a Tisza Párt alelnöke lett?
Radnai Márk és Magyar Péter – Fotó: Magyar Péter / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn tisztújítást tartott a Tisza Párt, ahol Magyar Péter – már mint a párt elnöke – bemutatta alelnökeit: Tarr Zoltán korábbi református lelkészt, a Tisza EP-delegációvezetőjét és Radnai Márkot. Az eddig színházi és filmes szférából ismert Radnait Magyar egy Facebook-posztjához írt kommentjében így jellemezte:

„Márk volt az egyik főszervezője az eddigi rendezvényeinknek, ő felel továbbá a videós tartalmakért. Színház- és filmrendező + hazafi”

Megkerestük Radnai Márkot, és elsőként azt kérdeztük tőle, pontosan hogyan indult a kapcsolata Magyar Péterrel. „Láttam élőben a Partizán, majd a Telexes interjút is. 48 órával a március 15-ei esemény előtt kaptam egy telefonhívást, hogy mit csinálok péntek délután. Mondtam, hogy megyek ki a tüntetésre. Meg is rendeznéd? – jött a kérdés. Mondtam, hogy igen” – mesélte a rendező. Radnai azt is elárulta, hogy a hazai közéletet napi szinten követte eddig is, de már évek óta nem vett részt egyetlen tüntetésen sem, mert lehangoló volt számára a hazai politika.

„Aztán a semmiből egyszer csak megjelent Péter a Partizán stúdiójában, azzal, hogy ‘eddig és ne tovább’. Ott sokunkban megdobbant valami.”

011 Alkotócsoport, Munkaügyek, SzínházTV

A 36 éves Radnai Márk 2012-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Máté Gábor osztályában, színművész szakon. Közben, 2010-ben beiratkozott színházrendező szakra is Székely Gábor és Bodó Viktor osztályába, ezt azonban néhány év után otthagyta. Közben megalapította a 011 Alkotócsoport nevű színházi formációt, majd tévéfilmesként is bemutatkozott: ő rendezte a Korhatáros szerelem második évadát, illetve a Drága örökösöket.

A sorozatok mellett szerepelt színészként többek között a Munkaügyek és a Hacktion: Újratöltve című sorozatokban is. 2015-ben azt mondta magáról, hogy elsősorban rendezőnek vallja magát, de „színészként is megállja a helyét”. Radnai nevéhez kötődik a koronavírus ideje alatt létrehozott SzínházTV nevű színházi streaming platform is, amely kifejezetten jó minőségben kínált színházi felvételeket, a szolgáltató azonban azóta megszűnt.

Magyar Péter első nagy szabadtéri demonstrációját március 15-én tartotta, amire több ezer ember ment el. A rendezvényt valóban profi szervezés és élő videós közvetítés jellemezte. Milbacher Dániel elemző a Telexnek akkor azt mondta, láthatóan nagyon tudatosan tervezték meg a dramaturgiát. Jól készítették elő a fő szónok érkezését azzal, hogy nemcsak a Magyar Pétert kitartásra biztató üzeneteket olvasták fel, de a propagandamédia Magyarról szóló negatív címkéit is megjelenítették a kivetítőn, emellett jól választották ki a minél szélesebb közönséget megcélzó zenéket, például Varga Miklós Európáját vagy a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt. Az elemző szerint ugyanakkor a nagy közösségi élmény és a várt katarzis elmaradt.

Radnai a március 15-i esemény sikere után Magyar Péter rendezvényeinek állandó főszervezője lett. A rendező szerint az, hogy ilyen minőségben tudják létrehozni és online is közvetíteni ezeket, annak a sok tehetséges fiatal munkatársuknak köszönhető, „akik szeretnék, ha végre valódi változás lenne Magyarországon”. Ahhoz pedig, hogy ez megvalósulhasson, egy jól működő, dinamikusan fejlődő szervezeti háttér is kell, ennek az operatív vezetését viszi ő jelenleg.

A rendező apja, Radnai László korábban a Jobbik kommunikációs igazgatója volt, de reklámszakemberként, kommunikációs tanácsadóként ezt megelőzően dolgozott 1998-ban SZDSZ-nek, később az MSZP-nek, majd többször a 2002 után ellenzékben lévő Fidesznek is. Fia, Radnai Márk a Tisza Párt előtt nem bukkant fel közéleti-politikai közegben. 2015-ben azonban mégis napokon át forgott a neve a sajtóban – valami egész más miatt.

„Egyesével töröm el minden ujjad”

Radnai Márk 2015-ben Closer címmel rendezett egy előadást az Átriumban, amiről az Élet és Irodalom színikritikusa, Koltai Tamás meglehetősen elmarasztaló kritikát írt, benne ezekkel a mondatokkal: „Ha már egy fiatal rendező valamely populáris divatdarab utánjátszásával akar feltűnni – ami sokat elmond az ambíciójáról –, elvárható lenne tőle a minimális eredetiségre való törekvés. (...) Nem szabadna elfeledkezni arról, hogy a rendezés: szakma. Különben ez az eredmény.”

A kritikus ezután Radnaitól egy fenyegető privát üzenetet kapott, amit aztán Koltai közzétett a Facebook-oldalán, az üzenetben ez állt:

„Szia Tamás! Valaki egyszer azt mondta rád kártékony csótány. Szerinted miért? Ha még egyszer meglátlak bármelyik előadásom közelében egyesével töröm el minden ujjad. Bezony. Szép nyarat! Menj jó messzire!”

Radnai ezután egy posztot tett közzé az oldalán, ebben azt írta: „A hirtelen felindulásom tárgya nem Koltai Tamás kritikája volt(!), hanem egy a munkáltatómmal zajlott privát telefonbeszélgetés, miszerint én nem tudok rendezni, és jó lenne, ha valaki megtanítana. Ez szerintem nem korrekt. (…) A stílusomért elnézést kérek, utólag is. De már megtettem privát levélben is.”

Közben azonban a Librarius is interjút készített Radnaival és az Átrium akkori művészeti igazgatójával, Magács Lászlóval. A lap újságírója, Csendes-Erdei Emese a Magyar Narancsnak (amelynek szintén dolgozott) azt mondta: a szöveg visszaküldése után Radnai neki is azt üzente, hogy eltöri a kezét. Csendes-Erdei szerint az interjút a színház kezdeményezte, de miután azt a reakciót kapta, hogy abból egy szó sem jöhet le, felhívta Radnait és a színházat. Erre azt mondták neki, hogy belátták, sok hibát követtek el a darab készítése során, és szeretnének egy új előadást csinálni. „Radnai nem volt túl együttműködő a telefonbeszélgetés során és közölte, hogy eltöri a kezemet, ha lehozom a cikket”.

Az Átrium ezután közleményt adott ki, ebben elismerték, hogy Radnai minden etikai és emberi normát megsértett a fenyegetőzéssel, és amíg nem kér bocsánatot, nem szerepelhet az Átriumban előadása. Később a Fideliónak adott interjúban Radnai Márk azt mondta: „A Closer előadással kapcsolatos felháborodásom maximum a bulvármédiának adhatott témát, és mivel én azóta sem olvastam az említett kritikát, így nehéz is reagálnom rá. Ezt a történetet a sajtó találta ki, semmi köze a valósághoz.”

Radnai interjúja után a Closert magyarra fordító Upor László jelezte, hogy „a rendező következetesen arrogáns magatartása – és egyáltalán nem mellékesen nevezetes »hirtelen felindulása« – miatt úgy döntöttem, hogy a Closer című előadás fordítói jogdíját a továbbiakban nem veszem fel”.

Másnap részletesen elnézést kért

Radnai Márk kérdésünkre azt állítja, nem lepődött meg azon, hogy az ujjeltörős eset előkerült. „Az elmúlt hónapokban már végigkísértem belülről több száz különböző lejárató hadjáratot ellenünk, különböző hazug cikkeket, amelyeknek az ég világon, de semmi köze nem volt a valósághoz. Olyan személyekkel hoztak minket össze, akikkel soha az életünkben nem is találkoztunk. Teljesen tiszta a cél: folyamatosan el kell bizonytalanítani a szavazókat, és el kell terelni a figyelmüket a lényegi kérdésekről. Ez teljesen kontraproduktív, de mintha nem tanulnának belőle” – mondta Radnai, majd így interpretálta az akkori történéseket:

„Ennek a tíz évvel ezelőtti történetnek annyi köze van a valósághoz, hogy elküldtem valakinek egy feldúlt magánüzenetet, amiért én másnap részletesen elnézést is kértem tőle. Szerintem mindannyiunkkal előfordult már, hogy meggondolatlanul írunk valakinek, amit később megbánunk. Ez pontosan így történt, bizonyítani is tudom, hiszen nálam ezek az üzenetek a mai napig elérhetőek. De lám, most is valami olyanról beszélünk, aminek semmi köze a lényeghez.”

Folyton pörgött

Az Átrium színházat akkoriban vezető Magács László a Telex kérdésére úgy fogalmazott, tíz év távlatából és az akkori viselkedése miatt semmiképp nem ítélkezne Radnai Márk fölött. Magács szerint Radnai mindig kicsit vehemens karakter volt, ráadásul akkoriban végezte a Színművészeti színész és rendezői szakát, folyton pörgött, de fizikai agressziót soha nem tapasztalt nála. Magács a pályakezdő Radnai egy izgalmas rendezését látva hívta dolgozni akkoriban az Átriumba, ezután született meg a konfliktust szülő Closer című előadás is. Amikor Magács értesült a Koltai Tamást megfenyegető posztról, felhívta Radnait, és azt mondta neki, nem viselkedhet így, ezután vette le a darabot a műsorról.

„Azóta nem voltunk egymással kapcsolatban, ezért nem tudom, milyen állapotban van most, vagy hol tart az életében. Politikáról sosem beszélgettünk, és hogy

jó alelnöke lesz-e a Tisza Pártnak, vagy alkalmas lesz-e miniszternek, vagy a Nemzeti Színház igazgatójának, azt nem tudom. De még nem is tartunk itt”

– mondja Magács.

Radnai Márk Magyar Péter mellett balra a Tisza Párt június 9-i választást követő ünneplésén – Fotó: Huszti Isván / Telex
Radnai Márk Magyar Péter mellett balra a Tisza Párt június 9-i választást követő ünneplésén – Fotó: Huszti Isván / Telex

Nem osztogatnak, hanem fosztogatnak

Magyar Péter a Telex hétfő esti műsorában kérdésünkre azt válaszolta, ismerte Radnai elhíresült sztoriját, majd egy régi viccel nyomatékosította, hogy szerinte az eset nem teljesen úgy történt, mint ahogyan arról most szó van. „Nem Tbilisziben, hanem Jerevánban, nem osztogatnak, hanem fosztogatnak” – idézte a híres mondást. Magyar szerint viszont az erről való beszédet nehezíti, hogy a konfliktus másik szereplője (Koltai Tamás) még abban az évben meghalt, így ő már nem tud reagálni.

„De ha az eset úgy történt volna, akkor nem állt volna a teljes színházi- és filmszakma Radnai Márk mellé. Ugyanis őt ki akarták nyírni, el akarták távolíttatni, ezért olyan dolgokkal vádolták, mint amilyenekkel engem is vádol most a propaganda” – mondta.

Magyar szerint Radnai az ország egyik legjobb fiatal rendezője, és ha a 2015-ös ügy valóban abban a formában történt volna meg, mint ahogyan azt most a propaganda tálalja, akkor Radnai nem maradhatott volna a színházi és filmes életben. „Mióta mellénk állt, elképesztő mennyiségű munkát tett bele, nagyrészt neki köszönhető a rendezvényeink arculata.

Mert nem száz milliókból csináljuk, mint ahogy azt állítják, hanem Radnai Márk napi 25 órás munkájának köszönhető.”

Megkerestük Radnai két korábbi színházi kollégáját is, de nem szerettek volna névvel megszólalni. Egyikük azt mondta, Radnai alapvetően lobbanékony természetű ember, és bár szerinte némileg az ő felháborodása is jogos volt a kritikus akkori megnyilvánulásával szemben, a rendezőnek sem így kellett volna a dolgot intéznie. Azon, hogy most milyen irányt vett Radnai karrierje, kevéssé lepődött meg, mert mint fogalmazott:

„Márk mindig valami nagy dologra készült.”

A másik megszólalónk azt mondta, akkoriban neki is volt konfliktusa Radnaival, akit arrogáns és sokszor a kelleténél erőteljesebben fellépő karakternek ismert meg. „A Koltai Tamásnak, majd a Magyar Narancs újságírójának tett gesztusai után sok igazgatónak elment a kedve attól, hogy dolgozzon vele. Ezért nem teljesen igaz az, amit Magyar Péter állít, vagyis hogy ha a történtek igazak lennének, a szakma kilökte volna magából Radnait. Mert egy időre tényleg kilökte: évekre kiiratkozott a színházi szakmából, és ekkor fordult inkább a tévézés felé is” – mondja a szakember, aki szerint mindez nem jelenti azt, hogy Radnai azóta nem változhatott meg, de a korábbi tettei súlyát helyesebb lenne elismernie.

Becsületbeli ügy

Radnai Márk a 011 Alkotócsoportban több olyan előadást is rendezett, amelyek valamilyen társadalmi problémára reflektáltak: a Párnaember egy sorozatgyilkosról, a Droszt taxisofőrökről, a Meanwhile in Kansas a kábítószer-függőségről, a 2020-ban, a Jurányi Házban bemutatott Mady Babypedig a prostitúcióról szólt. Utóbbi előadás volt az, amellyel Radnai alkotóként újra láthatóvá vált a színházi szakmában. A kérdésre, hogy mostantól párhuzamosan működteti-e majd a művészi és politikusi karrierjét, vagy előbbivel felhagy egy időre, a rendező-politikus úgy válaszolt:

„Művészi és politikai ambícióim sincsenek. Értéket viszont szeretek teremteni. Amennyiben van olyan tudásom vagy képességem, amivel tudom segíteni, hogy Magyarország egy jobb hely legyen, akkor azt egészen addig meg fogom tenni, amíg erre a közösség igényt tart. Ezt becsületbeli ügynek tartom, azt is mondhatnám, hogy állampolgári kötelesség.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!