Hol lehet túlélni ezt az őrült forróságot? Mutatunk pár helyet

2024. július 16. – 14:36

Hol lehet túlélni ezt az őrült forróságot? Mutatunk pár helyet
Fürdőzők a balatonboglári Platán strandon 2024. július 12-én – Fotó: Vasvári Tamás / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A 28-29 fok feletti éjszakák és a 35 fok feletti nappalok után nemhogy nem csökken a nappali hőmérséklet, de mára az év legmelegebb napját várják a meteorológusok, délkeleten akár 41 fok is lehet. A mostani hőhullám várhatóan sokáig el fog tartani, éjszaka sem csökken 20 fok alá a hőmérséklet, amit trópusi éjszakának nevezünk. A tartós hőhullámot mindenkinek nehéz elviselni, ezért ebben a cikkben olyan helyeket próbálunk ajánlani, ahova pár órára elmenekülhetünk az erős UV-sugárzás és az őrült forróság elől.

Tippek otthonra

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője a Telexnek múlt héten azt mondta, hogy egy átlagos napon 3300-3400 esetet lát el a mentőszolgálat az országban, a kánikulai napokon azonban ez a szám most 4000 körül van, ami 15-20 százalékos emelkedés. Győrfi Pál szerint a 40 fok körüli hőmérséklet már az egészséges, fiatal szervezetet is megterheli, de különösen veszélyes lehet a csecsemők és a fiatal kisgyermekek, a 65 évnél idősebbek, a szívbetegségekben és magas vérnyomásban szenvedők számára, ezért tippeket is megosztott azzal kapcsolatban, hogyan hűthetjük magunkat és a környezetünket:

  • Tartsa hűvösen otthonát: Ideális esetben a szobahőmérsékletet napközben 32 Celsius-fok alatt kell tartani, éjszaka 24 Celsius-fok alatt. Ez persze egyszerű, ha valakinek van légkondija otthon. Ha nincs, akkor érdemes átszellőztetni a lakást éjszaka és korán reggel. Napközben lehet árnyékolót tenni az ablakokra, esetleg nedves törölközőket kiakasztani.
  • Igyon sokat, egyen többször, keveset: extrém melegben különösen oda kell erre figyelni, mert megnő a kiszáradás esélye. A Nemzeti Népegészségügyi Központ előző hőségriadó idejére kitett ajánlása most is érvényes, ez alapján 4 liter vizet érdemes inni naponta, kerülni kell az alkoholt, a túl sok koffeint és a cukrot. Ajánlott többször keveset enni, főleg gyümölcsöt, zöldséget.
  • Kerülje a fizikai erőfeszítést: Mivel ezekben a napokban már korán reggel és este is nagyon meleg van, a szabadtéri intenzív sport, a fizikai megerőltetés kerülendő.

Mivel a hőség tavaly nyáron is őrjítő volt, akkor olvasóink tippjeit kértük, és jöttek is ötletek szép számmal. András például forró teát javasolt a kánikula ellen, és nem gondolná, de tényleg működik, a masszőrként dolgozó Laci viszont a hűtőmellényre esküdött. Olvasóink további ötleteiből itt inspirálódhat újra.

Az NNGYK pedig azt tanácsolta, hogy a nagy melegben érdemes akár többször is zuhanyozni napközben langyos vagy hideg vízzel, és töltsünk 1-2 órát légkondicionált helyiségben. Csakhogy légkondija a többségnek nincs, ezért megnéztük, ők hova mehetnek hűsölni.

Tippek az utcára: templom, pláza, palota

Az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság városonként és a fővárosban kerületenként megosztotta azoknak a klimatizált helyeknek a listáját, ahova bárki ingyen bemehet, és hűsölhet egy keveset. Nyitvatartási időben a legtöbb bevásárlóközpontba, művelődési házba és polgármesteri hivatalba be lehet menni hűsölni, az országos listán sportcsarnokok, templomok és közösségi házak listája is megtalálható.

A lista alapján a falvakban, vidéki kisvárosokban, ahol nincs pláza, jellemzően a templomok adhatnak egy kis hűvöst, de több étterem is nyitva áll azok előtt, akik máshol nem tudnak felfrissülést keresni. A listán szereplő helyeken mindenki ingyenesen üldögélhet egy kis ideig.

A nagyvárosokban és Budapesten nagyobb a választék a plázák között, művelődési házak és hivatalok mellett számos bevásárlóközpont és sportcsarnok is beengedi a hűsölésre vágyókat. A fővárosi listából kiderül például az is, hogy a Budavári Palota több egysége, a XIII. kerületi Dagály utcai gyermeküdülő és egy XV. kerületi szálloda is megnyitja kapuit erre a célra.

Ha kilépünk az utcára, mindig legyen nálunk ivóvíz, ha mégis kifogynánk, akkor Budapesten például a BKK Budapest Go applikációja segíthet abban, hogy pontosan hol találhatunk ivókutakat.

Azt pedig talán mondani sem kell már, hogy ha kilépünk az utcára, vegyünk fel kalapot, világos, bő szabású, elsősorban pamut anyagú ruhát, és kenjük be magunkat naptejjel. Itt fontos megjegyezni, hogy egészséges barnulás nem létezik, a fényvédelemre mindenképp szükség van.

Tippek vízpartra: A Balaton és a Tisza is felmelegedett, csak a Duna hűsít

Jó ötletnek tűnhet vízpartra is menni, de az Időkép adatai alapján annyira sokra nem megyünk vele, a legtöbb hazai tó vízhőmérséklete ugyanis 26 fok felett van, a Balaton Kenesénél a „leghűvösebb”, 26 fokos, Siófoknál 27,5, Fenyvesnél 28, Tihanynál 29 fokos.

Nem sokkal jobb a helyzet a többi tónál sem, a Fertő tó Fertőrákosnál 27,5, a Szelidi-tó 28, a Velencei-tó 30 fokos. Talán még azok járnak a legjobban, akik valamelyik hazai folyóhoz mennek, a Duna Gödnél és Nagymarosnál is egész hűsnek tűnik a számok alapján, 23 és 22,5 fokkal, és a Hernád is 23 fokos Hidasnémetinél. A Tisza már eléggé felmelegedett, Tiszafürednél 26, Záhonyál 29 fokos.

Hatalmas hűsölést a Horvátországban nyaralók sem tudnak csapni, az Adriai-tenger Sibeniknél 26, Krkön 28,8 fokos.

A rendőrség azonban arra is figyelmeztetett, hogy felhevült testtel senki ne ugorjon a vízbe, kerüljük a hőcsúcsokat és az alkoholt, mielőtt vízbe megyünk.

Az NNGYK pedig többször is felhívta a figyelmet arra, amit nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy gyerekeket, állatokat egy percre sem szabad a parkoló autóban hagyni, mert az utastér még leengedett ablak mellett is pillanatok alatt életveszélyesen, 70 fok fölé is melegedhet. Azt kérik, hogy aki napon álló autóban hagyott gyereket vagy háziállatot lát, azonnal hívja a 112-t!

Meg kell szokni, hogy ez lesz

Szegeden már a múlt héten is mediterrán hőség volt, Gál Tamás kutató, egyetemi docens, a Szegedi Tudományegyetem TTIK Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszékének vezetője a Telexnek azt mondta, a magasabb átlagértékek megfelelnek a Szegednél délebbre fekvő Marseille, Róma vagy Szaloniki hőmérsékletének, és ez a kutató szerint azt jelenti, hogy az elmúlt egy év alatt, az idén júniusig mérve már extrém meleg volt a Dél-Alföld központjában.

A mostanihoz hasonló városi hőséghez egyre inkább hozzá kell szoknunk, és a Másfélfok korábbi elemzése szerint sajnos ezeket a meleg nyarakat nem mindenki fogja túlélni. Többször éri hőstressz Magyarországot, mint a '90-es években, intenzívebbé váltak a hőhullámok, és statisztikailag is kimutatható, hogy ezért az emberi tevékenység felelős.

A hőstresszt alapvetően nemcsak az határozza meg, hogy hány fok van kint, hanem az is, hogy mekkora a levegő páratartalma, hogy közvetlen napsugárzás éri-e az embert, és az is, hogy fúj-e a szél. Emiatt például az elmúlt hetekben hiába nem volt extrém magas a hőmérséklet, a nedvesség és a gyenge szél miatt gyakran hőstresszt érzékeltünk. További részletek erről ebben a cikkben.

A helyzet súlyosságát jól jelzi, hogy hőhullámok idején statisztikailag kimutathatóan többen halnak meg, mint egyébként. Tavaly Európában mintegy 70 ezer ember halt meg hőhullámok miatt. 2022 júliusában az extrém meleg időjárás miatt 16 százalékkal nőtt a többlethalálozás. Ennél jóval nagyobb mértékben, 36,9 százalékkal éppen Spanyolországban növekedett a többlethalálozás, ahol az elmúlt 40 évben a legnagyobb hőhullám volt. Ezt követte Ciprus és Görögország hasonló értékekkel. Az uniós tagországok közül akkor egyedül Lettországban nem regisztráltak többlethalálozást. Ezek alapján bizonyított, hogy a rendkívüli hőhullámok felelősek lehetnek a többlethalálozásért. Egy másik kutatás szerint Európában nagyjából 2644 korai halálozást lehetne megelőzni azzal, ha több fát ültetnének.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!