Kicsit kevesebben halnánk meg, ha több fát ültetnénk

Európában nagyjából 2644 korai halálozást lehetne megelőzni azzal, hogy több fával próbáljuk ellensúlyozni az úgynevezett városi hősziget hatást, csak Budapesten több száz ilyen halál történhetett 2015-ben egy friss kutatás szerint.
A barcelonai Globális Egészségügyi Kutatóintézet (ISGlobal) kutatása 93 európai városban vizsgálta a húsz év felettiek halálozását 2015 júniusa és augusztusa között, illetve adatokat gyűjtött a városi és a városon kívüli hőmérsékletről. Megvizsgálták, hogy a városi hősziget hatása nélkül hogyan alakultak volna a halálozások, és hogy hogyan csökkent volna a hőmérséklet a vizsgált területeken, ha 30 százalékkal több fát ültetnek ott.
Általánosságban elmondható, hogy ha az átlagos fás területek számát 14,9 százalékról 30 százalékra emelnénk Európában, akkor ez a városok hőmérsékletét 0,4 Celsius-fokkal csökkentené, ez pedig visszavenné a hő okozta halálozások számát 39,5 százalékkal a tanulmány szerint.
Az ISGlobal több magyar nagyvárost is vizsgált, a publikált adatok szerint Budapesten a vizsgált időszakban 378 olyan haláleset történt, ami a hősziget hatás számlájára írható. Ez a szám Bécsben 231, Prágában 148, de Madridban például 559. A mérésben Kolozsvár jött ki a legrosszabbul, itt a zöldterületek mért aránya 7 százalék, százezer lakosból pedig 32 korai halálát okozhatta a városi meleg.
A fás területek aránya Londonban és Oslóban a legnagyobb, előbbiben 15,5, utóbbiban ez 34 százalék.
Ezek a számok Miskolcon, Debrecenben, Szegeden, Pécsen vagy Győrben értelemszerűen alacsonyabbak, ezekben a városokban ráadásul a népességre vetített halálozási arány is sokkal kevesebb, mint a fővárosban.
Az ISGlobal által összeállított adatokat itt lehet böngészni.
Nem kell kifejezetten hőhullámnak vagy hőségriadónak lennie, hogy a magasabb hőmérséklet megtegye a hatását, és felerősítse többek között a kardiovaszkuláris betegségektől szenvedők panaszait, vagy megnövelje azoknak a számát, akiknek emiatt kórházba kell menni.
„A jelenlegi kibocsátáson alapuló előrejelzések azt mutatják, hogy a hővel összefüggő betegségek és halálozások a következő évtizedekben nagyobb terhet jelentenek egészségügyi szolgálataink számára” – nyilatkozta Tamara Iungman, az ISGlobal kutatója, a tanulmány szerzője.
A városi hősziget hatásról 2021-ben az ELTE kutatói is készítettek tanulmányt, és megállapították, hogy Budapesten már májusban 40 fok körüli hőmérsékletet lehet mérni a napsütötte aszfalton.