Magyar Péter az eredménytől függően ül be a Fővárosi Közgyűlésbe

2024. június 9. – 20:48

Másolás

Vágólapra másolva

„Nyilvánvaló volt, hogy magas lesz a részvétel, szándékosan egybetolta a két választást a Fidesz. De az, hogy valakinek éppen 11 vagy 12 képviselője lesz, nincs nagy jelentősége. Egynek van jelentősége 2024. június 9-én, és ezt mindenki jól jegyezze meg: hogy megváltozik a magyar politika és a NER helyzete is” – mondta Magyar Péter a Tisza Párt eredményváróján tartott sajtótájékoztatóján.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Szerinte ez a választás nem a tiszta verseny példája volt, mivel a kormány tízmilliárdokat költött propagandára, és a NER eleve úgy hozta létre a magyar választási szabályokat, hogy egy monolit tömb legyen a Fidesz, mellette legyen Gyurcsány Ferenc 15-20 százalékkal, és közte felaprózódott ellenzék, akiket össze lehet gyurcsányozni.

Azzal kapcsolatban, hogy beül-e a Fővárosi Közgyűlésbe, azt mondta, ez az eredménytől függ: ha lesz elegendő képviselőjük ahhoz, hogy a DK és a Fidesz önállóan ne tudjon döntéseket hozni, akkor előfordulhat. De ezt szerinte nem ő fogja eldönteni egyedül, hanem a pártja. Részletes cikkünket itt olvashatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!