Karácsony győzelmi beszédet mondott, majd szó nélkül távozott

2024. június 10. – 03:33

Másolás

Vágólapra másolva

Karácsony Gergely hajnali három óra után jelent meg először az eredményváró rendezvényén, a Városházából stábjával együtt érkező főpolgármestert kiabálással, sikoltozással és „Karigeri, Karigeri” kántálással köszöntötték azok, akik még a hosszú várakozás és az eső ellenére is itt maradtak a parkban.

A főpolgármester lényegében győzelmi beszédet mondott, Vitézyvel ellentétben nem beszélt eldöntetlen versenyről vagy újraszámlálásról, csak hogy még egy kicsit várni kell, mire pont kerül a folyamat végére. Beszéde után, amelyben mindenkinek megköszönte a támogatást, Karácsony politikustársai, stábja és biztonsági emberek gyűrűjében elhagyta a helyszínt. A hét-nyolc órája várakozó sajtó még itt maradt képviselői megpróbáltak kérdéseket föltenni a főpolgármesternek, aki legfeljebb annyit mondott, hogy „majd holnap”, és ment tovább.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!