Már jövő hétfőn megválasztja a parlament Sulyok Tamást köztársasági elnöknek

2024. február 23. – 10:09

Másolás

Vágólapra másolva

Február 26-ára, azaz jövő hétfőre tűzte ki az államfőválasztást az Országgyűlés elnöke – derült ki Kövér László leveléből, amit a parlament oldalán tettek közzé a házbizottság péntek reggeli rendkívüli ülése után.

Hétfő reggel 9 óráig lehet benyújtani a jelöléshez szükséges aláírásokat. A jelöléshez az országgyűlési képviselők legalább egyötödének, 40 képviselőnek az ajánlására van szükség.

Kocsis Máté csütörtökön jelentette be, hogy a Fidesz-KDNP Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét jelöli államfőnek.

„Ő a legmegfelelőbb ember. Sok jelöltről lehetett volna beszélni, de mi a legmegfelelőbb jelöltet akartuk”

– ezzel indokolta a döntést a Fidesz frakcióvezetője. Az Alkotmánybíróság elnökét a Fidesz–KDNP szövetség elnöke, Orbán Viktor javasolta a kormánypárti frakcióknak.

Az ellenzéki pártoknak nem lesz jelöltje, így egyedül Sulyok neve szerepel majd a szavazólapon, és neki lesz lehetősége egy 15 perces felszólalásra. Az LMP Hack Pétert, a Mi Hazánk Csath Magdolnát javasolta, de több frakció nem vesz részt a jelölésben, így az LMP és a Mi Hazánk nem tud összeszedni 40 képviselői ajánlást. A többi ellenzéki párt azért nem vesz részt az államfőválasztásban, mert azt követelik, hogy az Országgyűlés fideszes kétharmada helyett a választók közvetlen válasszák meg az új köztársasági elnököt. Több párt is Alaptörvény-módosítást nyújtott be ezért, de petíció is indult, sőt, vasárnap délutánra a DK, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd közös tüntetést is meghirdetett a Kossuth térre.

Az Országgyűlés február 26-án, a tavaszi ülésszak első napján fogadja el hivatalosan Novák Katalin lemondását, aznap szűnik meg a köztársasági elnök megbízatása. Az Alaptörvény szerint ezután harminc napon belül kell megtartani az államfőválasztást. Orbán Viktor a szombati évértékelőjén arra kérte a kormánypárti frakciókat, hogy az átmeneti időszakot szorítsák minimálisra, „ahogy az egy nagy és erős kormányzó párthoz illik”. Kövér László komolyan vette a kérést, és Novák távozása után azonnal megválasztják az új köztársasági elnököt. Az új államfő a megválasztást követő nyolcadik napon, azaz március 5-én lép hivatalba.

Novák Katalin február 10-én jelentette be, hogy lemond a köztársasági elnöki posztról, miután kiderült: tavaly áprilisban kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatóját fedező K. Endrének.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!