Lebénult egy munkás, aki súlyos gerincsérülést szenvedett a debreceni akkumulátorgyár építkezésén

2023. július 28. – 20:32

Másolás

Vágólapra másolva

Félbeszakadt a munka a debreceni CATL akkumulátorgyár építkezésén csütörtökön, miután az egyik ott dolgozó hátára esett egy fémrögzítő alkatrész az oszlopfúrónál. Az RTL Híradója szerint a férfi súlyos gerincsérülést szenvedett, több csigolyája is eltört.

A mentők fájdalomcsillapítás és teströgzítés után szállították a debreceni kórház sürgősségi osztályára, ahol megműtötték. A kórháztól azt írták az RTL-nek, hogy a férfi állapota stabil, de bénulás alakult ki nála. Hogy a bénulás mennyire súlyos, azt nem részletezték.

A beruházó CATL is megerősítette a balesetet a csatornának. „Az előzetes vizsgálatok szerint emberi mulasztás nem történt” – írták, hozzátéve: „a munkagépen minden előírt munkavédelmi és biztonsági felülvizsgálat megtörtént.” Még vizsgálják a meghibásodott alkatrész gyártójának felelősségét, és az összes cölöpöző gépet soron kívül felülvizsgálják. A kormányhivatal munkavédelmi ellenőrei és a rendőrök is kimentek a baleset helyszínére, a rendőrség azonban nem indított eljárást.

Tavaly nyáron derült ki, hogy a világ legnagyobb akkumulátorgyártójaként ismert kínai CATL (Contemporary Amperex Technology Limited) 200 hektárnyi területet vásárolt Debrecen közelében, hogy akkumulátorgyárat építsen. A gyár épületét Garancsi István cége húzhatja fel, az üzem infrastrukturális igényeinek kiszolgálására több százmilliárd forintot fordít a magyar állam, fejlesztik például a víziközművet és az átviteli hálózatot is. A debreceni akkumulátoripari fejlesztésekkel kapcsolatban komoly, de hatástalan helyi szintű tiltakozás érzékelhető. Múlt héten eldőlt, hogy nem lehet országos szintű népszavazást tartani a hazai akkumulátorgyár-beruházásokról.

Az egyre fontosabbá váló akkumulátoripar hazai helyzetével nemrég cikksorozatban foglalkoztunk, ennek harmadik részében írtunk arról is, milyen alacsony büntetéseket kapnak általában a szabályokra fittyet hányó ágazati szereplők.

  • Az első részben a gazdasági oldalt mutattuk be;
  • a második részben a technológiai oldalát jártuk körül, feltárva, hogy muszáj-e mérgezniük a gyáraknak.
  • a negyedik pedig arról szól, a dolgozók és leendő dolgozók szemszögéből milyen munkahelyek jönnek létre ezekkel a beruházásokkal.

A négy anyag legfontosabb tanulságait itt gyűjtöttük össze.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!