Orbán Viktor: Az Egyesült Államok a barátunk és szövetségesünk

2023. április 14. – 07:36

Orbán Viktor: Az Egyesült Államok a barátunk és szövetségesünk
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió stúdiójában 2023. április 14-én – Forrás: Orbán Viktor / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

„Ha a tényeket nézzük, akkor azt találjuk majd, hogy nem Magyarországgal szembeni szankciókról van szó” – mondta Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth rádióban az amerikai kitiltásokról.

A szankciós listán 34 magánszemélyt sorolnak fel, és köztük csak egy magyar van – tette hozzá. Orbán szerint a magyar kormány sosem értett egyet a szankciókkal, de nem vitatja el az USA jogát ehhez. „Ezt mi tudomásul vesszük és betartjuk” – mondta.

A miniszterelnök szerint a Nemzetközi Beruházási Banknak komoly szerepe lehetett volna a közép-európai gazdasági fejlődésben. Az orosz–ukrán háború kitörése óta azonban szűkültek a bank lehetőségei, az amerikai szankciók pedig valójában tönkretették, ellehetetlenítették a működését. Ezért is döntött úgy a kormány, hogy Magyarország kilép a bankból, mert „ilyen körülmények között az ország részvétele értelmetlenné vált”.

Jó az amerikaiakkal való kapcsolatunk – mondta Orbán. A történelemben csak egyszer üzentünk hadat az USA-nak, ami nem volt sikeres diplomáciai akció. Azóta a lehető legszorosabb baráti együttműködést kereste Magyarország.

„Az Egyesült Államok a barátunk és egy fontos szövetségesünk is.”

Elsősorban katonai, védelmi szövetségről van szó, de a miniszterelnök szerint a kereszténység hite is összeköti a két országot. Mi is azt gondoljuk, hogy szabadságra és piacgazdaságra van szükség ahhoz, hogy az emberek békében és jólétben éljenek – fogalmazott Orbán. A gazdasági kapcsolatot pedig kifejezetten sikertörténetnek tartja.

Mi már hazaküldtük a ruszkikat

Minden adott ahhoz, hogy jó és baráti kapcsolataink legyenek, de azt is látni kell a miniszterelnök szerint, hogy nagy a megosztottság az USA-ban, és nagyok a pártpolitikai különbségek.

„Ha demokrata elnök van a Fehér Házban, akkor a kapcsolataink nehezebbek. Ha republikánus elnök van, akkor könnyebbek”

– fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve: a republikánus nézőpont közelebb van a magyar kormányhoz.

Magyarország tudomásul veszi az amerikaiak döntését, és azt is, hogy kit küld a demokrata kormány Magyarországra nagykövetnek, de szokatlan lépésnek nevezte az amerikaiak plakátkampányát. „Ráadásul mintha ritmuskésésben is lennének, mert láttam ezt a plakátot: mi a ruszkikat hazaküldtük. Én személyesen is jól emlékszem arra, hogy ez hogy történt” – mondta Orbán.

Orbán szerint a két ország között véleménykülönbség van a háborús álláspontról: Magyarország békét szeretne, az USA háborút. „Az amerikai–magyar barátságnak ezt a véleménykülönbséget ki kell bírnia” – fogalmazott a miniszterelnök. Megérti az amerikaiakat is, hiszen a legbiztonságosabb helyen, távol vannak az orosz–ukrán háborútól.

Az amerikaiak szerinte könnyebben beszélnek atomháborúról, mert nagy arzenáljuk van. Orbánnak azonban rögtön Csernobil jut eszébe az atomfegyverekről. „Mi itt vagyunk a szomszédban. Minden, ami ott történik, még aznap részévé válik a mi életünknek” – mondta a miniszterelnök. Orbán szerint az USA nem érti meg ezt, és

nem adta fel a tervét, hogy mindenkit, így Magyarországot is belepréselje a háborúba.

A magyar kormány azonban nem hagyja ezt, mert a magyar emberek békét akarnak.

Marad az élelmiszerárstop

Az európai helyzet folyamatosan romlik, Orbán szerint még két hete is jobb volt, mert tovább nőtt a háborús eszkaláció. A britek lassan nukleáris fegyvert küldenek Ukrajnának, míg az oroszok Belarusz területére taktikai atomfegyvereket telepítettek.

„A háború eszkalációja most már egész világosan mutatja, hogy elértük a nukleáris fegyverek határvonalát. (…) Ha világháború lesz, akkor atomháború lesz.”

Orbán nem hiszi azt, hogy ez már holnap reggel bekövetkezne, de az események menetirányra, ritmusa ebbe az irányba mutat.

Ha a világ vezetői észnél vannak, akkor a világ sokkal jobb állapotban lehetne, mint most van – értékelte a világpolitikai fejleményeket a miniszterelnök. Macron kínai látogatása azonban szerinte nagy lépés volt, mert egy másik hang jelent meg, amely nem ellenségeket keres, hanem partnereket – csakúgy, mint a magyar külpolitika.

Orbán szerint a francia elnöknek az európai stratégiai autonómiára tett megjegyzése jó irányba mutat. „A francia elnök az egyetlen olyan vezető ma Európában, aki történelmi távlatban képes kérdéseket felvetni – fogalmazott Orbán. – A pechünk, hogy Macron nem a keresztény jövőben gondolkodik, hanem liberális Európát szeretne.”

Orbán arról is beszélt, hogy az infláció csökkenésének mértéke még nem elég ahhoz, hogy kivezessék az élelmiszerárstopot. „Ami eddig történt, az kevés.”

A miniszterelnök azt reméli, hogy áprilisban már általánosabban is érzékelhető lesz az árak csökkenése, nem csak pár termék ára csökken. Május–júniusban pedig határozott áresésre számít Orbán. Biztatónak nevezte az infláció minimális csökkenését, de ez még mindig nagyon kevés szerinte.

A KSH szerdai közlése szerint márciusban a fogyasztói árak átlagosan 25,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Januárban 25,7, februárban 25,4 százalék volt az infláció.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerőseinek!

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!