Pekingi csípős hármas: Emmanuel kért, Hszi sóhajtozott, Ursula pedig megkapta, hogy Amerika láncos kutyája

Emmanuel Macron francia elnök a jelek szerint nemcsak a belpolitikában, hanem külföldön is szereti az ambiciózus, de közben problémás machinációkat:

• Évek óta azon van, hogy egy autonómabb, az Egyesült Államoktól védelmi téren kevésbé függő Európát teremtsen, lehetőleg francia vezetéssel.
• Az ukrajnai háború kitörése előtt igyekezett rendezni a viszonyt Oroszországgal; még az inváziót követően is próbált a békítő fél szerepében fellépni Vlagyimir Putyin orosz elnöknél, és máig azt hangoztatja, hogy Moszkvának vereséget kell szenvednie, de nem lehet megsemmisítő szembenállásra berendezkedni Oroszországgal szemben.
• A hét végén pedig kínai látogatása során Hszi Csin-ping pártfőtitkár-államfőre próbált hatni, hogy Peking hasson Oroszországra – ezzel pedig biztosítsa, hogy Európa és Kína nem áll ellentétes oldalon, és (az amerikai nyomás ellenére) politikailag és kereskedelmileg sem szakad el egymástól.

Ebből az első kettőt illetően nem volt sikeres. Az ukrajnai orosz agresszió óta az Egyesült Államok és a NATO európai védelmi jelentősége nőtt, a francia diplomácia renoméja pedig főleg a NATO keleti tagállamaiban erősen megkopott. Az oroszokkal való kiegyezés délibábnak bizonyult, és Macron korábbi kommunikációs kísérletei Putyinnal teljes kudarcot vallottak.

Maradt a kínai közvetítés reménye, amely Macron háromnapos kínai látogatását is belengte: a francia elnök azt kérte a sóhajtozó Hszitől, hogy „térítse észhez Oroszországot” és „segítsen tárgyalóasztalhoz ültetni a feleket”. A kínai elnök pedig azt ígérte, hogy a megfelelő időpontban felhívja majd Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, akivel eddig a kínai diplomácia szerint pusztán nem ért rá egy telefonra.

Hogy a kínai közvetítés mennyire reális, arról megoszlanak a vélemények. Macron delegációjának egy tagja, Anne Genetet parlamenti képviselő arról beszélt, hogy a kínai álláspont változatlan maradt, de ez csak az első lépés, és megérte szemtől szembe átadni a francia üzenetet. Ebben pedig Macron nincs egyedül az Európai Unióban: Hszi jelképes, de különösebb újdonságot nem hozó moszkvai útja után

több nyugati tagállam számára is sürgetőbbé vált, hogy konstruktívabb hangnemet üssenek meg Peking irányába, és ezzel eltántorítsák a kínai vezetést Putyin komolyabb támogatásától.

Ugyanakkor Macron nem egyedül érkezett Pekingbe, útitársa, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pedig egy fokkal keményebb hangnemet képviselt, egy múlt heti beszédében és a kínai fővárosban is kiemelte a két fél érdekellentéteit. A „jó zsaru – rossz zsaru” szereposztás leginkább annak szól, hogy Von der Leyen jobban kénytelen ügyelni az unió keményvonalasabb keleti tagjainak, valamint az Egyesült Államoknak az érdekeire és elképzeléseire is. Emiatt viszont a bizottsági elnök jelenléte hiába az EU egységét próbálta jelképezni Kína felé, az uniós külpolitika ellentmondásait hozta felszínre.

Béke, pénz, mozgástér

Hszi szokásához híven megismételte, hogy Kína békét és tárgyalásokat sürget az ukrajnai háborút illetően, de a rend kedvéért azt is kiemelte, hogy Kína és Franciaország továbbra is „elutasítja a hidegháborús mentalitást és a blokkok közötti konfrontációt”, és együttműködik a globális kihívások megoldása érdekében. Ez a kínai külpolitika bevett fordulata azokra az esetekre, amikor be akarnak szólni a szerintük Kína bekerítésére törekvő Egyesült Államoknak.

Ez nem biztos, hogy zavarta a francia elnököt: a macroni alku egyes európai bennfentesek szerint úgy szól, hogy Franciaország ellentart a Kína és az EU közti szétválást sürgető Egyesült Államok nyomásának, ha cserébe Hszi segít tárgyalóasztalhoz ültetni Putyint. Ezzel mindketten jól járnának: a dolog Macron európai terveit is segítené és a békéltető Kína világpolitikai renoméjának is jót tenne.

Macron önbizalmát az is növelheti, hogy a kínai világmagyarázók az Egyesült Államoktól való távolságtartása, ideológiamentes külpolitikája és az uniós reformtervekben játszott központi szerepe miatt szeretik pragmatikus és rátermett vezetőként beállítani, aki fontos szerepet játszik a kínai–európai kapcsolatok stabilizálásában. Emiatt mind kínai, mind európai elemzők szerint Pekingben újabban kiemelt figyelmet kap a francia kapcsolat.

Ezt a francia elnök Pekingben is igyekezett bizonyítani: a békéltetésre vonatkozó kérés mellett azt is hangsúlyozta, hogy Kína és a Nyugat kapcsolatai nem kerülhetnek negatív spirálba,

és a két fél közti gazdasági kapcsolatok gyengítése – az amerikai elképzelésekkel szemben – nem áll Európa érdekében. A vizit zárónyilatkozatában még a két ország haditengerészetei közti párbeszéd fokozása is előkerült, bár a francia kormánytisztviselők szerint itt csak a hajózás biztonságáról van szó, nem többről.

Macron környezete az európai sajtónak azt hangsúlyozta: a francia elnök jó pekingi megítélése miatt más vezetőkkel szemben valóban képes lehet hatni Hszire, még ha ez nem is megy egy csapásra. Azt is kiemelték, hogy Hszi és Macron pénteken a délkeleti Kantonba is ellátogatott, márpedig ritkaság, hogy a kínai pártfőtitkár belföldön utazgasson külföldi látogatóival.

Biznisz

Az egy más kérdés, hogy a francia elnök elképzelései mennyire reálisak: az angolszász és kelet-európai (és francia) kétkedők szerint Macron még apró retorikai engedményeket is alig tudott kicsikarni Hsziből, de semmiféle konkrét segítségről nem esett szó. Hszi márciusi moszkvai útja során sem sok jele volt annak, hogy Vlagyimir Putyin nagyon hajlana a kínai pártfőtitkár által hangoztatott béketárgyalásokra. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pedig csütörtökön ismét leszögezte, hogy „a kijevi álláspont fényében nincs remény a békés rendezésre”.

Egyesek azt is felvetették, hogy a francia prioritások nem feltétlenül az ukrán békéről szólnak. Macronnal a francia delegációban négy minisztere, négy további kormánytag, öt pártpolitikus, az akadémiai és kulturális szféra 15 tagja, valamint 53 üzleti vezető repült Kínába, amely arányok

egyes értékelések szerint azt jelzik, hogy inkább a gazdasági érdek, mint a külpolitikai elképzelések mozgatják Macront.

Ha a vizit fő célja az Európa és Kína közti üzleti kapcsolatok stabilizálása vagy akár erősítése az európai gazdasági nehézségek közepette, akkor ez a felállás megfelelő; ha annak jelzése, hogy Európa elfogadhatatlannak tartja Oroszország potenciális kínai támogatását, akkor a népes üzleti delegáció nem ezt az üzenetet hordozza – írta Janka Örtel, az Európai Külkapcsolatok Tanácsa nevű agytröszt ázsiai programjának vezetője.

Hogy az üzleti ügyekben mit sikerült elérni a népes delegációval, az a félig tele vagy üres pohár esete: Macron azt hangoztatta, hogy Kína 160 Airbus utasszállító vásárlását hagyta jóvá, ez valójában egy tavaly megkötött szerződés végrehajtása, nem új megrendelés. Az Airbus emellett egy új kínai összeszerelő-üzem megnyitását is bejelentette, az Alstom a szecsuáni tartományi székhelyen, Csengtuban építhet metrót, az EDF francia energiaszolgáltató két szándéknyilaktozatot írt alá kínai energiacégekkel, a CMA hajózási cég pedig bioüzemanyag-megállapodást kötött a sanghaji kikötővel a vizit alatt. Ezek nem különösebben jelentős dealeak, de a nyugati cégek számára az állami látogatások inkább protokolláris események, amelyek a PR-ról szólnak, nem konkrét tárgyalásokról.

Rossz zsaru

Bár Macronnal érkezett, Ursula von der Leyen teljesen más napirendet képviselt Pekingben. Az Európai Bizottság elnöke az út előtt, múlt csütörtökön az Európai Unió Kína-politikájáról tartott egy keménynek szánt beszédet, amelyben azt mondta: az EU számára diplomáciai és gazdasági szempontból is csökkenteni kell a „keményedő” Kínával való, „egyre nehezebbé váló” kapcsolataival járó kockázatokat. Szerinte a kínai rendszer belföldön növeli az elnyomást, egyre keményebb külpolitikát folytat, a reform és nyitás politikáját a (rezsim)biztonság és az ellenőrzés politikája váltotta,

a Kínai Kommunista Párt célja a nemzetközi rend megváltoztatása és Kína központi helyzetbe hozása.

Arról is beszélt, hogy az EU és Kína jövőbeli kapcsolatát alapjaiban fogja meghatározni, Peking milyen kapcsolatot ápol Vlagyimir Putyin orosz elnök rezsimjével, és leszögezte, hogy Kínát felelősség terheli, hogy egy „igazságos békével” záruljon az ukrajnai háború, amelynek keretében az orosz csapatok kivonulnak az általuk megszállt ukrán területekről. Viszont azért azt is hozzátette, hogy nem reális Európának gazdaságilag leválnia Kínáról, a nézeteltérések elismerése mellett fenn kell tartani a párbeszédet, és el kell rajta gondolkodni, hogy hogyan tud a két fél produktívan együttműködni az átalakuló világban.

Egyes szakértők szerint Von der Leyen csak nyilvánosan kommunikálta azokat az aggodalmakat, amelyeket a legtöbb európai állam zárt ajtók mögött évek óta hangoztat, még ha ennyire világosan nem is szeretnék kimondani. Mások szerint a bizottság elnöke egy egyéni projektbe kezdett, és részben a német és francia óvatossággal szembemenve próbál a kínai kapcsolatról való európai vita élére állni egy keményebb, realistább vonalat képviselve.

Ám egyes tagállamok szerint még ez is túl óvatos szöveg volt, a Kínával való összeakaszkodás európai kísérleti nyula, Litvánia külügyminisztere szerint például igenis fel kell készülni rá, hogy „Hszi irányvonala nem hagy más lehetőséget, mint a (gazdasági) leválást” Kínáról.

Hasonló egyensúlyozás jellemezte az annak idején Macron segítségével a bizottság élére választott német politikus pekingi megszólalásait is: megismételte, hogy a gazdasági leválás nem reális, és a két fél között stabil kapcsolatra van szükség; ugyanakkor azt is felemlegette, hogy az EU és Kína közti kereskedelem nagyon egyoldalú, az EU sokkal többet importál Kínából, mint amennyit exportál. Közvetetten azt is elismerte, hogy az Európai Unió és Kína között 2020 végén kötött, de azóta sem ratifikált szabadkereskedelmi egyezmény teljesen megrekedt. És felhozta Tajvant is: azt mondta, elfogadhatatlan lenne a status quo erőből való megváltoztatása, más szóval Kína nem foglalhatja el erővel a szigetet.

Hszi erre azt mondta, hogy javítani kell a Kína és az EU közti kommunikációt a dolgok helyes értelmezése végett, és el kell kerülni a félreértéseket és a másik álláspontjának félreértelmezését. Ez diplomáciai virágnyelven nagyjából egy beszólás volt Von der Leyennek.

I can fix her

Ezt jelezte, hogy a két európai politikus fogadtatása erősen eltért. Macront egy rendes, hivatalos állami látogatásnak megfelelő díszszemle és 21 puskalövés köszöntötte a Tienanmen téren (amivel Macron híres hiúságát is sikerült telibe találni), és szemben a Franciaországban a nyugdíjreformja miatt távollétében is dúló tüntetésekkel, Kantonban ujjongó diáktömeg fogadta. Ezzel szemben Von der Leyent az ökológiai miniszter fogadta a reptéren, és a két elnök bankettje alatt az Európai Külügyi Szolgálat pekingi kirendeltségén tartott sajtótájékoztatót.

Míg a francia elnök látogatásával kapcsolatos posztok azt emelték ki, hogy lám, a nagy nyugati vezető jóban akar lenni Kínával, Von der Leyenről a pártközeli véleményvezérek úgy beszéltek, mint Amerika láncos kutyájáról.

A dolog iróniája, hogy Macron részben pont azért invitálta magával Von der Leyent, hogy az EU egységét és a francia konstruktivitást jelképezze, szemben Olaf Scholz német kancellárral, aki tavaly uniós részvétel nélkül, cserébe népes üzleti delegációval sietett Pekingbe. François Godement, az Institut Montaigne nevű, korábban Macron-közelinek tartott francia agytröszt tanácsadója úgy vélte, hogy ha Macron nem áll ki nyilvánosan Von der Leyen mellett, az az egység helyett pont azt a fajta európai megosztottságot jelzi a kínai vezetés felé, amelynek Pekingben örülnek.

Ha Macron volt a jó és Von der Leyen a rossz zsaru, akkor Fu Cungnak, Kína Európai Unióhoz akkreditált nagykövetének egyszerre mindkét szerepet el kellett játszania. A diplomata von der Leyen múlt heti beszédére reagálva azzal vádolta az Európai Bizottság elnökét, hogy nem érti Kínát, félremagyarázza Kína külpolitikáját. Azt is megjegyezte: reméli, az európai kormányok és politikusok belátják, melyek a valós érdekeik, és kitartanak az indokolatlan amerikai nyomással szemben.

Macron útja előtt ugyanakkor a nagykövet azt hangsúlyozta, hogy Kína nem nyújtott katonai támogatást Oroszországnak, nem ismerte el a kelet-ukrajnai orosz annexiót, Peking nem áll Moszkva oldalán, és a két ország közti „határtalan barátság” csak szöveg. A kínai pártsajtó vérmesebb része közben igyekezett úgy leírni az utat, hogy a Washington által kihasznált, lefárasztott Európa igyekszik helyrehozni kapcsolatait Kínával.

Azaz olyan ez, mint amikor egy kapcsolatban mindkét fél azt hiszi, hogy egy kis ráhatással majd képes lesz megváltoztatni a másik évtizedes berögződéseit:

Macron abban bízik, Kína hajlandó és képes lesz komolyabban rálépni Putyin lábára Európa kedvéért; Pekingben pedig abban bíznak, hogy Európa hajlandó és képes lesz nagyobb távolságot tartani az Egyesült Államoktól, hogy Kínával bizniszelhessen.

A próbálkozások pedig nem állnak le: a múlt héten Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök járt Pekingben, és a közeljövőben Josep Borrell, az EU külügyi főképviselője és Annalena Baerbock német külügyminiszter is a kínai fővárosba látogat.