Egy hárommilliós ország betartott Kínának, mire a pekingi gőzhenger a német ipart is csatasorba állította

• Litvánia „értékalapú külpolitikája” keretében engedélyezte, hogy a „szabadságáért harcoló” Tajvan de facto nagykövetséget nyisson Vilniusban.
• Ez kiverte a biztosítékot a kínai kormánynál: kereskedelmi embargót vezettek be, és a Litvániában üzletelő német cégeket is elkezdték szívatni.
• A német ipar pedig elkezdett nyomást gyakorolni Litvániára, bár egyelőre kevés sikerrel.
• Egyes értelmezések szerint a viszály nem Tajvanról, hanem az EU megosztásáról szól.
• Más értelmezések szerint Litvánia az oroszoktól való félelme miatt ment neki látványosan Kínának.
• Az EU és az Egyesült Államok a háta közepére sem kívánja az ügyet, és a litván kormány is kezd meginogni.

2021-ben két ország volt a világon, amely hajlandó volt látványosan és nyíltan beinteni Kínának. Az egyik az Egyesült Államok, amely még mindig a világ legnagyobb gazdasága, a nagy gazdaságok legfejlettebbike, a globális pénzvilág központja, valamint katonailag messze legerősebb országa.

A másik a 2,8 milliós Litvánia, amelynek gazdasági teljesítménye kevesebb mint harmada a magyarénak, hadserege 20 ezer főt számlál, nem rendelkezik globálisan releváns technológiai képességekkel, és nem is pénzügyi központ, azaz kis méretét nem kompenzálja semmiféle egyéb stratégiai erősség.

A szakítás még 2020 novemberében indult, amikor a litván választásokon győztes jobboldali koalíció pártjai megállapodtak róla, hogy „értékalapú külpolitikát” folytatnak majd, és támogatják a „szabadságért harcoló tajvaniakat”. A helyzet tavaly júliusban durvult el igazán, amikor a litván kormány engedélyezte, hogy tajvani képviseleti iroda néven nyissanak kirendeltséget Vilniusban.

Azóta Kína kereskedelmi embargót vezetett be Litvániával szemben, sőt a Litvániában tevékenykedő német cégeket is elkezdte szívatni. A német cégek erre a vilniusi kormánynál kezdtek lobbizásba, hogy elérjék, Litvánia fújjon visszavonulót, mert állításuk szerint nagyot buktak a szankciókon.

Közben az Európai Unió a lehető legbürokratikusabb – és a jelen helyzetben rövid távon teljesen hatástalan – módját választotta az uniós gazdasági érdekek védelmének. Miközben egyesek szerint az egész balhé igazából nem is Litvániáról és Tajvanról szól, hanem az EU gyengítéséről.

Tajvan, Tajpej

Az elhidegülés már az előző litván kormány idején megindult: 2019-ben a litván hírszerzés nemzetbiztonsági fenyegetésnek nevezte Kína balti kémtevékenységét, 2020 tavaszán pedig Vilnius támogatta, hogy Tajvan a koronavírus-járvány miatt megfigyelőként részt vehessen az Egészségügyi Világszervezet (WHO) munkájában – amit Peking természetesen élénken ellenzett. Az elhidegülés pedig tavaly tavasszal kisebb lépésekkel folytatódott, májusban például Litvánia formálisan kilépett a Kína balkáni és kelet-közép-európai kapcsolatépítésének fórumaként szolgáló, jobb híján 16+1 (illetve egy ideig 17+1) névre keresztelt diplomáciai formátumból is.

Ez ugyanakkor semmiség volt a vilniusi tajvani képviselet novemberi megnyitásához képest, amely elvben azért okozott patáliát, mert Peking szerint

a Tajvan megnevezés használata „sérti Kína szuverenitását és területi épségét, súlyos beavatkozást jelent a kínai belügyekbe”, valamint „rossz nemzetközi precedenst teremt”.

A Kínai Népköztársaság a szigetet saját területének, a Tajvanon – Pekingtől teljesen függetlenül működő – kormányt szakadár szervezetnek tartja, és a diplomáciai és gazdasági kapcsolatok fenntartásának feltételeként előírja, hogy ezt az álláspontot, amelyet „egy-Kína-elvnek” nevez, mindenki más is elismerje. Ez alól pusztán tizenhárom kivétel van a világon, jellemzően kis és szegény ázsiai és afrikai országok, amelyek úgy vélik, többet profitálnak a tajvani gazdasági kapcsolatokból, mintha elismernék az egy-Kína-elv Peking-féle értelmezését.

Újabban az Egyesült Államok is azt hangoztatja, ők nem úgy értik az egy-Kína-elvet, mint a Kínai Népköztársaság, és nincsen álláspontjuk Tajvan hovatartozásáról, viszont Amerikát nehezebb emiatt csuklóztatni, mint Litvániát. Kína ezzel szemben az utóbbi időben a szokásosnál is gyakrabban gyakorlatoztat vadászgépeket Tajvan környékén, és a kínai vezetés évek óta rutinszerűen közli, hogy ha nem megy szép szóval, erővel fogják „egyesíteni az országot”, azaz lerohanják Tajvant.

Ezzel együtt Tajvan jelenleg húsz uniós államban, köztük Magyarországon is rendelkezik képviselettel, ezeket ugyanakkor „tajpeji gazdasági és kulturális iroda” vagy mint például a budapestit, „tajpeji képviseleti iroda” néven nevezik. Ez utóbbi megfogalmazást a Kínai Népköztársaság képes tolerálni, mert csupán a tajvani főváros nevét viseli.

Erre hivatkozva augusztusban Peking hazahívta vilniusi nagykövetét, majd novemberben lefokozta diplomáciai kapcsolatait Litvániával, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem küld nagykövetet, csak ügyvivő vezeti a kínai kirendeltséget. Pekingi nyomásra Litvánia szeptemberben kénytelen volt hazahívnia nagykövetét, decemberben pedig az összes diplomatáját visszavonta Kínából, miután a litván külügy szerint felmerült a veszélye, hogy Kína megvonja a diplomáciai védettséget tőlük. (Peking szerint ez nem igaz.)

Emellett a rend kedvéért a pekingi téli olimpia diplomáciai bojkottjához is csatlakoztak, és a Huawei, a Xiaomi és a OnePlus kínai kommunikációs eszközgyártókkal szemben is megfogalmaztak kiberbiztonsági vádakat, bár ez a történetnek ezen a pontján már sokat nem osztott vagy szorzott.

Embargó

Az ellencsapás azonban nem merült ki holmi diplomáciai adok-kapokban. A kínai hatóságok ősszel először törölték Litvániát a vámügyintéző rendszerekben, így a gyakorlatban lehetetlenné vált a litván áruk importja, illetve a Litvániába irányuló export Kínából. Később pedig a harmadik országokból származó, de litván hozzáadott értéket tartalmazó exportot is elkezdték feltartóztatni, amivel számos, Litvániában gyártó vagy onnan alkatrészeket, alapanyagokat, szolgáltatásokat beszerző európai cégnek okoztak problémát.

A Reuters korábbi értesülései szerint

a Pekingből ukázt kapó vállalatok között van a Continental német gumiipari vállalat, amely egyébként Magyarországon is jelentős foglalkoztató, és a Continental abroncsain keresztül közvetve érintett a BMW és a Volkswagen is.

Jörg Wuttke, az európai uniós vállalatok kínai kereskedelmi kamarájának elnöke szerint – aki gyakran panaszkodik a kínai hatósági szigor növekedésére és az európai cégek romló üzleti és jogi környezetére – példátlan nyomásgyakorlás érte az európai vállalkozásokat az ügyben, amely további problémákat okoz a koronavírus-járvány miatt egyébként is szétzilált ellátási láncokban. Név nélkül más német, valamint francia és svéd cégek tisztviselői is azt állították a Politicónak, hogy fennakadásokat okozott kínai exportjukban az embargó, például autóipari cégek áruit tartóztatták fel a vámon.

Litvánia exportjának mindössze egy százaléka tart Kínába, és bár az ország kínai exportja éves összevetésben 91 százalékkal csökkent tavaly decemberben, az embargó nagyrészt a járulékos károkon, azaz a harmadik országok exportjának feltartóztatásán és az ellátási láncok megakasztásán keresztül érezteti hatását. Egyes becslések szerint eddig százmilliós nagyságrendű kárt okozott a kínai embargóhoz köthető kiesés, főként az autóiparban.

A kínai külügy tagadja a kereskedelmi embargót, és azt állítja, pusztán arról van szó, hogy a nemzetközi vállalatoknak megrendült a bizalmuk Litvániában, és már nem tartják szavahihető partnernek az országot. A kínai állami média mindenesetre kontextusba helyezte a dolgot, amikor közölte, hogy Litvánia „egy egér vagy csupán egy légy, amely harcoló elefántok lábánál ólálkodik”. (Bár ebből a hasonlatból nem teljesen világos, hogy az elefánt miért üldözi a legyet ilyen nagy elánnal.)

Papírkutya EU

Az Európai Bizottság január végén a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) elé vitte az ügyet, arra hivatkozva, hogy bizonyítéka van róla: a Litvániából érkező árukat nem engedik át a kínai vámon, elutasítják a litván importengedélyeket, és más európai uniós országokban honos cégekre is nyomást gyakorolnak.

Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke és kereskedelmi biztosa szerint erre azért volt szükség, mert nem sikerült tárgyalásos úton rendezni a vitát. Dombrovskis azt is kijelentette, hogy az Európai Unió tartja magát az egy-Kína-politikához, de az Európai Bizottság szerint a litván lépések nem mondanak ellent annak.

A WTO vitarendezési mechanizmusa azonban nem gyorsaságáról és drákói szigoráról híres, ráadásul a szervezet jelenleg az Egyesült Államok vétópolitikája következtében eleve tetszhalott állapotban működik, amint előző életünkben írtuk. Ahhoz, hogy valami történjen, „a nagy tagállamoknak, mint Németország vagy Franciaország, aktivizálniuk kell magukat, és jelezniük kell Kína felé, hogy ha folytatódik a zsarolás, annak lesznek (gazdasági) költségei”, mondta Noah Barking, a Német Marshall Alap elemzője.

A német jelzéseknek ugyanakkor nem Kína, hanem Litvánia volt a célpontjuk.

A Reuters forrásai szerint az érintett német nagyvállalatok – elsősorban autóipari cégek – arról győzködik a litván kormányt, hogy fújjon visszavonulót. Az üzleti lobbi képviselői Ingrida Simonyte miniszterelnökkel és Gitanas Nauseda elnökkel is találkoztak az ügyben, utóbbitól például gyors deeszkalációt követeltek.

Nauseda később azt mondta, hiba volt tajvani képviseletnek elnevezni a tajvani képviseletet, és nem egyeztettek vele a dologról (bár ezt egyesek inkább a miniszterelnök és az elnök közti belpolitikai vetélkedés számlájára írják). A Reuters szerint ugyanakkor a német vállalatoknak azt mondta, az ügyet Brüsszelből kell megoldani. Mire Kína kijelentette, hogy csak a kétoldalú megoldás a járható út.

Nem Tajvanról szól?

Kínai kutatók és tisztviselők a viszály mentén azt hangoztatják, hogy mindez nem az EU és Kína kapcsolatairól szól, és Peking nem akarja egy ilyen piszlicsáré ügy miatt felrúgni a sokkal fontosabb nyugat-európai gazdasági kapcsolatait.

Ezek pedig amúgy sem problémamentesek, például hiába kötötték meg 2020-ban az EU–Kína befektetési egyezményt, azt a mai napig nem sikerült ratifikálni Európában; a nyugat-kínai Hszincsiangban élő ujgur kisebbség átnevelőtáborokba zárása miatt is volt egy kör kisebb szankciózás a két fél között; miközben az EU a kínai Új Selyemúttal / Egy övezet, egy út kezdeményezéssel is próbál rivalizálni.

Ugyanakkor egyes értékelések szerint a kínai keménykedés nem Tajvanról vagy Litvániáról szól, hanem az EU megosztásáról és a közös európai világgazdasági fellépés gyengítéséről. Ezen nézőpontból a valódi kínai célpont az Európai Bizottság egy friss terve, amely keményebb szankciós eszközöket adna Brüsszel kezébe a kereskedelmi vitákban.

A „zsarolásellenes eszköz” névre keresztelt tervet december elején mutatta be hivatalosan a Bizottság, bár már jó ideje folyt az előkészítése. Az eszköz lényege, hogy az Európai Bizottság saját jogon tudjon ellenszankciókat életbe léptetni harmadik országokkal, vállalatokkal és személyekkel szemben, ha azok gazdasági büntetőintézkedéseket hoznak az EU vagy bármelyik uniós tagállam és/vagy vállalat ellen.

Mindez két szempontból lényeges.

• Egyrészt ha a Bizottság saját jogon tudna eljárni, az elvben elejét vehetné, hogy a tagállamok eltérő rövid távú gazdasági érdekei és a belső egyetértés hiánya megakadályozza az uniós ellenlépéseket (bár azért a gyakorlatban a bizottsági döntésekre is bőven van befolyásuk a tagállamoknak).
• Másrészt önmagában a közös válasz lehetősége elrettentő erővel bírna a potenciális zsarolókkal szemben, így csökkentené az EU által a kereskedelmi vagdalkozások folyományaként elszenvedett károkat.

A dolog célját nem különösebben rejtették véka alá, Dombrovskis úgy fogalmazott, „a geopolitikai feszültségek növekedése és a kereskedelmi kapcsolatok fegyverként való felhasználása miatt az EU és tagállamai is gazdasági megfélemlítésnek vannak kitéve. Megfelelő eszközökre van szükségünk, hogy reagálni tudjunk.”

A dolog ugyanakkor nemcsak Kínában, hanem számos európai fővárosban sem népszerű, részben mert szakértők szerint az ellenszankciózás nem oldja meg a problémákat (ennek jó példája Donald Trump amerikai exelnök teljesen hatástalan kereskedelmi háborúzása), másrészt egyes uniós tagállamok nem feltétlenül szeretnének ilyen erős jogköröket adni a Bizottság kezébe.

Stratégiai szuverenitás :DDD

A litván példa azt is megmutatta, hogy miért: a német ipar és az attól függő féltucat tagállam vélhetően nem venné jó néven, ha az Európai Bizottság szankciós spirálba keveredne Kínával a litvánok izgágaságából kifolyólag.

Franck Riester francia kereskedelmi miniszter mindenesetre felajánlotta, hogy ha Litvániának kínai alkatrészekre van szüksége, a franciák elintézik nekik. Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Párizs az uniós „stratégiai szuverenitás” szószólójaként a „zsarolásellenes eszköz” egyik nagy támogatója, azaz nekik már csak ezért is érdekükben áll a vita elcsendesítése.

Ugyanakkor a francia ajánlat és a WTO-vitarendezés édeskevés. Annalena Baerbock német külügyminiszter pedig ugyan szavaiban szolidáris Litvániával, Berlin politikailag egyáltalán nem állt bele az ügybe, és a Continental–BMW–Volkswagen hármas ellenérdekeltsége miatt ez a jövőben sem kifejezetten esélyes. Szavakban ugyan az Egyesült Államok is kiállt Litvánia mellett, de a tettek terén Washington sem tud sok mindent tenni.

Eddig egyetlen európai uniós vezető volt, aki beállt Litvánia mögé, Janez Janša szlovén miniszterelnök,

aki januárban egy indiai tévének arról beszélt, „nehéz elviselni, amikor egy egypártrendszer a demokráciáról és a békéről papol a világban. (Tajvan) egy demokratikus ország, amely tiszteletben tartja a nemzetközi demokratikus normákat, beleértve a nemzetközi jogot”. (A történet érdekes mellékszála, hogy Janša a belpolitikai és európai uniós politikáját tekintve erősen közel áll Orbán Viktor magyar miniszterelnökhöz, de a Kína-politika terén szögesen ellentétes sarokban helyezkednek el.)

Ezután olyan hírek is szárnyra kaptak, miszerint a balhé farvizén Szlovénia is tajvani képviselet nyitását készül engedélyezni. Ám miután szlovén vállalkozások jelezték, hogy kínai üzleti partnereik hirtelen elkezdték lemondani a megrendeléseiket és felmondani befektetési megállapodásaikat, később a szlovén külügy leszögezte, hogy ha Tajvan képviseletet nyit náluk, azt tajpeji képviseletnek hívják majd.

Ez utóbbi a heves kínai reakció egy másik potenciális magyarázatára utal, amely szerint Peking célja részben az, hogy más országok is szembesüljenek vele, milyen következményekkel jár ujjat húzni az elefánttal, és így eszükbe se jusson követni a litván példát akár Tajvan esetében, akár bármilyen más, Kína által nemzeti érdeknek tartott ügyben.

De minek?

Hogy ebben a helyzetben mégis mi sarkallta arra Litvániát, hogy Kínával kekeckedjen, arról több verzió kering.

• A kínai média, valamint a kínai narratívára különösen fogékony „Kína-szakértők” természetesen hajlamosak az Egyesült Államok kezét látni minden ilyen eset mögött, azaz az egyik verzió szerint Washington felbujtására lett áldozati bárány. Dacára annak, hogy az amerikai diplomácia szintén arról győzködi a litván kormányt, hogy változtassák meg a tajvani képviselet nevét tajpeji képviseletre, mert nem ér annyit a dolog.
• Egy másik, kapcsolódó kínai narratíva szerint Litvánia gazdasági előnyöket remélt Amerika és Tajvan irányából. Ennek az egyetlen bizonyítéka, hogy Tajvan egy jelképes, 200 millió dolláros (kb. 62 milliárd forintos) befektetési alapot hozott létre a litván károk enyhítésére, de tekintetbe véve, hogy ez az összeg a litván GDP 0,36 százaléka, nehéz elképzelni, hogy az irdatlan pénzéhség vezette a vilniusi kormányt.
• A fentiekkel ellentétes értelmezés, hogy Litvánia akarja befolyásolni Washingtont és az EU-t. E szerint a manőverezés célja, hogy Vilnius a Kínával szembeni nyugati fellépés egyik élharcosaként pozicionálja magát, és ezáltal erősebb biztonsági garanciákat csikarjon ki Amerikából. Ez utóbbiak természetesen az orosz fenyegetés szempontjából érdekesek, de a két ügy összekapcsolása ezen elképzelés szerint növeli Litvánia fontosságát, és ezáltal az amerikai segítség esélyét a törékeny kelet-európai biztonsági helyzetben.
• Egy másik nézet, hogy Litvániában (vagy Szlovéniában) belpolitikailag kifizetődő stratégia az értékalapú külpolitika és a kommunista diktatúrával szembeni kiállás, ahogy például Csehország is belpolitikai okok miatt távolodott el Kínától (bár a litvánhoz hasonló balhé nélkül).
• Kapcsolódó narratíva, hogy a nagy kínai biznisz reménye nem csak Magyarországon nem jött be, az egész régióban hasonló a helyzet. Litvániában például egy kínai kikötőberuházás futott zátonyra az utóbbi időben; Szlovéniában a maribori reptér kínai bővítése nem megy zökkenőmentesen; Csehországban a HNA befektetési alap vásárolta be magát a médiától a futballig egy sor területre, mígnem pár évre rá csődbe ment, és a kínai állam kezébe kerültek a vagyoneszközei; Montenegróban pedig a kínai autópálya-beruházás brutális pénzkidobásnak bizonyult, és hozzájárult az ország kisebb adósságválságához is.

Azaz míg tíz éve minden közép- és kelet-európai fővárosban visszatérő szólam volt a kínai kapcsolatok javítása, ma már világos, hogy ezek a számítások nem jöttek be. Ebben a helyzetben Litvánia könnyen gondolhatta, hogy mérsékelt károkkal meg tudja úszni az értékalapú külpolitikát, ám a jelek szerint nem számoltak azzal, hogy a pekingi elefánt teljes erőbedobással kezdi el üldözni a legyet.