A határtalan barátság éve súlyosan Kína-függővé tette Oroszországot

• Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkár-államfő a héten Moszkvába látogatott, az ukrajnai háború megindítása óta először.
• Vlagyimir Putyinnal szokásukhoz híven az Egyesült Államokat és a NATO-t ekézték és stratégiai partnerségük mélyítését hangoztatták.
• A kínai pártfőtitkár azonban egyúttal a békés rendezést, a tárgyalás fontosságát és az eszkaláció elkerülését is hangoztatta, és eddig nem nyújtott értékelhető katonai támogatást Oroszországnak.
• Pekinget az Egyesült Államokkal szembeni közös érdek összeköti Moszkvával, de tágabb globális gazdasági és politikai érdekeik miatt az ukrajnai háború kellemetlen is számukra, emiatt egyensúlyozik Hszi.
• Putyin viszont a jelek szerint továbbra sem hajlandó tárgyalni vagy bármiféle engedményeket tenni Ukrajna felé, ám ez azzal is jár, hogy országa és rezsimje egyre jobban függ Kínától gazdaságilag és politikailag, annak minden potenciális kockázatával együtt.
• Az Egyesült Államok természetesen elítélte az orosz–kínai szervezkedést, míg a japán kormányfő kijevi látogatással és a fejlődő országok összetrombitálásával próbál ellentartani.

Amikor Vlagyimir Putyin 2022. február elején, kevesebb mint három héttel az ukrajnai inváziója kezdete előtt Pekingbe látogatott, a Hszi Csin-ping pártfőtitkárral tartott találkozója után azt hangoztatta, „a két ország barátsága korlátlan”.

Hszi hétfőn kezdődött és szerdán záruló moszkvai viszontlátogatása előtt a két vezető ismét országaik örökkévaló barátságáról áradozott, de az elmúlt tizenhárom hónap alapján azért annak korlátai is világossá váltak. Kína közvetlenül nem támogatja az orosz elnök háborúját, és igyekszik távolságtartó, pártatlan, az Európán kívüli világ hangját képviselő félként fazonírozni magát, aki tárgyalást sürget, a béke pártján áll, és tiszteletben tartja minden állam szuverenitását és területi épségét. Sőt, Nyugat-Európa felé a kínai diplomácia az utóbbi hónapokban azt próbálta eladni, hogy az atomfenyegetés terén kifejezetten korlátozzák az oroszok ambícióit.

A másik oldalról viszont ha korlátlan barátságról nincs is szó, a közös érdekek és a közös ellenség mégis összehozta a két országot.

Az ukrajnai agresszióval kapcsolatban a kínai álláspont szerves része a NATO-bővítés kárhoztatása, Moszkva „jogos biztonsági érdekeinek” felemlegetése, a szankciók elutasítása, az oroszbarát propaganda és általában véve az amerikai és/vagy nyugati dominanciájú világrend megtörésének vágya, amelyet illetően Oroszország a kevés potens (bár egyre kevésbé potens) partner egyike. Gazdaságilag pedig Kína maradt Putyin egyik legfontosabb támasza az utóbbi bő egy évben – annak minden előnyével és kockázatával együtt.

Legutóbbi, szeptemberi üzbegisztáni találkozójukhoz hasonlóan ez a kettősség lengte be Hszi Csin-ping mostani moszkvai útját is, amely a háború végét sem hozta közelebb, de az oroszok támogatását sem növelte jelentősen.

Bár Hszi a békét és a tárgyalások fontosságát hirdette, jelezve, hogy a közös érdekek ellenére az orosz elnök ukrajnai háborúja Kína számára is kényelmetlen, Putyin természetesen nem volt hajlandó semmilyen engedményre bármiféle béke érdekében. Cserébe az orosz elnök a gázbiznisz felpörgetésére tett ígérettel együtt is csak mérsékelt gazdasági segítséget kapott – ami azt is jelezte, hogy a nyugati világtól elbarikádozott Oroszország nemzetközi politikai és gazdasági opciói szűkösek, és egyre jobban függ egyetlen befolyásos pártfogójától.

Elutasítják a nyugati despotizmust

Hszi az első valamirevaló külföldi vezető, aki a háború kezdete óta az orosz fővárosba látogatott – ráadásul csupán napokkal azt követően, hogy a háborús bűncselekmények üldözéséért felelős Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsot adott ki Putyinnal szemben ukrán gyermekek Oroszországba hurcolása miatt (ennek jelentőségéről itt írtunk részletesebben).

Ezzel együtt a korábbi hónapok kínai retorikáját folytatva, a tárgyalásos rendezést hangsúlyozó tizenkét pontos – egyesek által béketervnek aposztrofált, de valójában teljesen általános nemzetközi politikai elveket a kínai külpolitika preferenciáival és nulla konkrétummal vegyítő – álláspontját emlegetve érkezett Moszkvába.

Hszi hétfőn a látogatás előtt megjelent cikkében azt írta, hogy prioritás számára az orosz barátság, partnerség és stratégiai interakciók mélyítése, amikor a világot „hegemón módon eljáró, despotikus, a gyengébbeket fenyegető” országok egzecíroztatják. (Ez alatt természetesen nem az Ukrajnát lerohanó Oroszországra gondolt, hanem az Egyesült Államokra.) Ennek meghaladása végett „a megosztottságtól és felfordulástól mentes béke és a globális szolidaritás az emberiség közös érdeke”, bár az máig nem derült ki, hogy ezt mégis hogyan tervezi elérni.

A nyugati világ a kezdetektől szkeptikus volt azt illetően, hogy ez az üzenet mennyiben őszinte és reális, amely kételyeket a moszkvai vizit sem oszlatta el: Putyin ugyan azt mondta, hogy megtárgyalják „kedves barátom béketervét az akut ukrajnai válság rendezéséről”, de hozzátette, hogy az Egyesült Államok és Ukrajna magatartása miatt egyelőre nem lát esélyt a tárgyalásra.

A találkozó után kiadott közös nyilatkozatban megismételték az Egyesült Államok és a NATO felelősségére utalgató megfogalmazásokat, továbbá Oroszország üdvözölte Kína „objektív és részrehajlástól mentes” álláspontját, Kína pedig az orosz tárgyalási hajlandóságot. Más szóval mindkét fél megdicsérte a másik füllentését. Ám mint a nyugati sajtó kiemelte,

a kommüniké, a két vezető nyilatkozatai és a két rezsim médiájának kiadott információkban feltűnően kevés volt a konkrétum és újdonság, nagyrészt a régi köröket futották újra.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter azt mondta, a tárgyalásokkal való előhozakodás csak az időhúzást és a konfliktus befagyasztását célzó taktikai lépés. „Olyan fegyverszünetet sürgetni, amelynek nem része az orosz csapatok kivonulása Ukrajna területéről, az orosz hódítás elfogadásának támogatásával lenne egyenértékű” – mondta hétfőn Hszi és Putyin találkozójára reagálva.

Az időzítés miatt az is jelképes volt, hogy Kisida Fumio japán miniszterelnök Hszi moszkvai útjával egy időben látogatott Kijevbe, ahol országa támogatásáról biztosította Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. Az út során elment Bucsába is, ahol az orosz hadsereg az invázió első időszakában tömegmészárlást hajtott végre a civil lakosság ellen. Bár Kisida kijevi útja már jó ideje terítéken volt, más külföldi vezetők ukrajnai látogatásaihoz hasonlóan megérkezéséig titokban tartották az időpontot.

Növekvő kereskedelem, súlyosbodó függés

Bár több gazdasági szándéknyilatkozatot is kötöttek, és a kereskedelem további növeléséről beszéltek, a két ország növekvő gazdasági összefonódása már évek óta folyik.

Az egyetlen komolyabb bejelentés a Szibéria ereje 2 földgázvezeték megépítéséről szólt, amelyről Putyin kedden már megkötött ügyletként beszélt, és idénre 98 milliárd köbméternyi földgáz leszállítását ígérte Kínának.

A két ország közötti egyetlen vezeték, a Szibéria ereje 61 milliárd köbméteres kapacitással bír, de tavaly csak 15 milliárd köbmétert szállított. Így a cél eléréséhez a meglévő vezetéken való szállítások jelentős növelése és egy további vezeték is kellene. A kínai nyilatkozatból ugyanakkor hiányzott az erre utaló rész, és Alekszandr Novak, az energetikáért is felelős orosz miniszterelnök-helyettes is arról beszélt, hogy a részletek kidolgozása zajlik, és idén tervezik megkötni a szerződést a vezetékről.

Az orosz–kínai kereskedelmi forgalom 2022-ben 34 százalékkal, az idei év első két hónapjában (2022 első két hónapjához viszonyítva) 36,4 százalékkal nőtt, miután Kína a háború kitörését követő hetek passzivitását feladva elkezdte növelni oroszországi olajimportját és ipari exportját. A növekedés egyik jelentős oka természetesen az energiaárak elszaladása volt, ami miatt az orosz export 43 százalékkal emelkedett. Ugyanakkor a kínai cégek a kivonuló nyugati márkák által hátrahagyott piaci űrt is igyekeztek betölteni, például az autóipar, a gépgyártás, az elektronika vagy a csipexport terén, így az oroszok kínai importja is 13 százalékot emelkedett tavaly.

Ám a kapcsolat jellegét érzékelteti, hogy az orosz kapcsolat a kínai kereskedelem mindössze 3 százalékát tette ki tavaly. Bár az oroszok a háború megindítása óta nem publikálnak részletes kereskedelmi statisztikákat, a kínai forgalom már 2021-ben is az orosz kereskedelem ötödét adta, és azóta ez az arány jelentősen nőtt.

A kínai ipar az orosz hadsereg számára is fontos beszállítóvá vált: a Wall Street Journal az orosz vámadatok alapján azt írta, hogy a kínai állami védelmi beszállítók navigációs eszközökkel, elektronikai zavarásra használt műszerekkel és vadászgép-alkatrészekkel látták el a megszorult Oroszországot; a Politico pedig szintén vámadatok alapján azt állította, egy kínai állami cég június és december között ezer darab, vadászfegyverként kategorizált, de az M16-os gépkarabélyról mintázott fegyvert szállított Oroszországba, míg más kínai cégek drónalkatrészeket és 12 tonnányi golyóálló mellényt exportáltak. Az orosz csapatoknak nyújtott közvetett és az ukrajnai háborúhoz közvetlenül nem köthető segítség tehát (jelen ismereteink alapján) nem nulla, ám nem is jelentős.

A kínai kapcsolat a pénzügyi téren is jelentősen erősödött. Az orosz export 14 százalékát ma már jüanban számolják el, a moszkvai pénzpiacon februárban a jüan tette ki a devizatranzakciók 40 százalékát, az orosz kereskedelmi bankok a háború kitörése óta élénkebben hiteleznek jüanban és fogadnak jüanalapú betéteket, az igényt kiszolgálandó pedig az orosz jegybank is bővíti a jüanfinanszírozás eszközeit – még ha a dollár és az euró népszerűbb is maradt az oroszok körében.

Csakhogy az orosz gazdaság Kína számára csepp a tengerben – az orosz bruttó hazai termék (GDP) a kínai és az európai uniós érték tizede –, míg Oroszország számára Kína a jelen helyzetben egyre fontosabb támasz.

Mint arról Putyin tavaly februári pekingi látogatása idején írtunk, ez az egyensúlytalanság már korábban is kényelmetlenséget szült az orosz stratégák körében – azóta pedig csak erősödött.

Nagyobb a világ

A másik oldalról, míg Moszkva fontos partner Peking számára az amerikai hegemónia kikezdését illetően, azért Kína érdekei ennél tágabbak, amelyeket Putyin manőverei nem feltétlenül segítenek.

Egyrészt a kínai vezetés még nem tett le teljesen Európáról. Az európai piac és technológia továbbra is kulcsfontosságú a kínai gazdaság számára, és az EU politikai szerepe is ugyanilyen fontos: az áhított „többpólusú” világrend eléréséhez egyes kínai értékelések szerint jól jönne az EU nagyobb önállósága („stratégiai szuverenitása”) és az Egyesült Államok és Európa közti egység gyengülése (még ha a stratégiailag szuverén EU nem is feltétlenül Kína-barát).

Putyin ukrajnai inváziója pont hogy erősítette ezt az egységet, és ezzel a kínai érdekeket is sérti.

A másik, tágabb érdek, hogy Kína – szintén az amerikai hegemónia megtöréséhez – már jó ideje igyekszik magát a nem nyugati világ („fejlődő országok”, „globális Dél”, stb.) pártfogójaként pozicionálni, amelyet szintén nem segít az ukrajnai invázió. A fejlődő világ jelentős részét nem nagyon hozza lázba Ukrajna sorsa, és a nyugati gyarmatosítással és gazdasági kizsákmányolással kapcsolatos történelmi és jelenkori tapasztalataik fényében az emberi jogok és az ukrán önrendelkezés védelméről szóló nyugati retorika is álszentnek hat számukra.

Ugyanakkor nekik sem áll érdekükben a Putyin által képviselt birodalmi politika visszatérése, a válság gazdasági következményeit pedig ők is megérzik. Ezért Peking pusztán reprezentációs célból is kénytelen valamennyi távolságot tartani a dologtól, illetve enyhíteni annak járulékos kárait.

Visszatérő spekuláció, hogy Kína milyen jól jár, hiszen Oroszország meggyengülésével Putyin kénytelen lesz lojális csatlóssá válni. Ám a közvetett jelek alapján Kína közvetlen befolyása Putyin felett legalábbis mérsékelt (a kínai diplomácia máig állítja, hogy nem tudtak előre az orosz elnök inváziós terveiről), az orosz elnök a saját feje után megy, és közben súlyosan meggyengíti országát – amivel Kína potenciális Amerika-ellenes szövetségének erejét is gyengíti. Egyes vélemények szerint az orosz gazdasági kapcsolat – az üzleti lehetőségek kihasználása mellett – arról is szól, hogy valamelyest megtámasszák az önpusztító Putyint és rezsimjét, mert a rezsim összeomlása lenne a legrosszabb forgatókönyv Peking számára.

A háború kitörésekor olyan vélemények is voltak, hogy Pekingnek nincs ellenére, ha Oroszország az ukrajnai kavarásával leköti az Egyesült Államok figyelmét, és elvonja az amerikai katonai és diplomáciai erőforrásokat a Kína számára sokkal fontosabb kelet-ázsiai térségből. Bár már akkor is erősen kérdéses volt, egy évvel később különösen nem tűnik bölcsnek ez a meglátás: az ukrajnai háború közvetett módon Kelet-Ázsiában is az Egyesült Államok malmára hajtotta a vizet, amit

az ausztrál és japán védelmi ébredés vagy a hagyományosan erősen vonakodó szövetségesnek számító, az Észak-Koreára gyakorolt kínai befolyás miatt Pekinggel szemben mérsékelt Dél-Korea magabiztosabb külpolitikája is jelez.

Hogy Peking számára nem egyszerű a navigáció, azt mutatja, hogy Kisida Fumio japán miniszterelnök kijevi útja előtt Indiában jelentette be, hogy a hét fejlett nagy gazdaság, a G7 májusi, Hirosimában tartott csúcstalálkozójára meghívja Ausztráliát és Dél-Koreát, valamint a „globális Dél” néhány vezető országát: Indiát, Brazíliát, Indonéziát és Vietnámot. Azaz bár a nyugati világon kívül a közvélemény és a politika kevésbé elkötelezett az ukrán ügy mellett és jóval szkeptikusabb a nyugati vonallal szemben, arról sincs szó, hogy feladnák gazdasági és politikai érdekeiket, és hirtelen a Hszi–Putyin-tengely lojális tagjaivá váltak volna.

Mint számos elemző kiemeli, az Egyesült Államokkal és a nyugati dominanciájú világrenddel szembeni közös érdekellentétek és az annak gyengítésében való közös érdekek felülírják ezeket a problémákat. Az amerikai kormány pedig az utóbbi hetekben azt pedzegette, értesülései szerint Pekingben azt is komolyan fontolgatják, hogy közvetlenül az ukrajnai háborúhoz köthető fegyverszállításokkal is beálljanak Moszkva mögé. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Hszi moszkvai útja idején azt mondta, nincs tudomásuk róla, hogy Kína szállítana fegyvereket Oroszországnak, de arról igen, hogy érkezett ilyen orosz kérés Pekingbe. (Az Európai Unió mindenesetre nem tartja reális veszélynek a kínai fegyverszállítást.)

Mások ugyanakkor úgy vélik, hogy ez nem feltétlenül jelent örök és megbonthatatlan stratégiai érdekszövetséget, és még a közös érdekek sokasága ellenére is elképzelhető, hogy Peking szerepet játsszon valamiféle valós deeszkalációban. Moszkvában ugyan beleállt az orosz narratívába, de egyes diplomáciai források szerint Hszi Csin-ping az oroszországi látogatása után Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is telefonál majd egyet, ami az első közvetlen kontakt lenne a két vezető között az orosz agresszió kezdete óta. Az persze valószínű, hogy ez ugyanúgy nem hoz majd semmilyen előrelépést, mint a Putyinnal tartott ankét.