Másfél órát telefonált Putyin és Macron, azonnali tűzszünetet kért a francia elnök

2022. február 28. – 16:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Emmanuel Macron francia elnök az Élysée-palota információi szerint másfél órán át telefonált Putyinnal hétfőn. A hívásban Macron kijelentette, hogy „azonnali tűzszünetre van szükség” az orosz–ukrán háborúban.

A francia elnökség szerint Putyin állítólag azt is megerősítette, hogy hajlandó részt venni a civilek védelmében. Macron ugyanis felszólította Putyint, hogy vessen véget a civilek elleni támadásoknak, illetve segítse elő, hogy az infrastruktúra és a közutak elérhetősége megmaradjon. A franciák szerint Putyin mindhárom pontba beleegyezett.

A Kreml közleményében azt írta, a beszélgetésben Putyin azt is mondta Macronnak, hogy „a helyzet rendezése csak akkor lehetséges, ha figyelembe veszik Oroszország jogos biztonsági érdekeit is”. Beleértve Oroszország Krím-félsziget feletti szuveneritásának elismerését.

Franciaország hétfőn belengette, hogy a hétfői ENSZ Közgyűlésen benyújtanak egy javaslatot, amely tűzszünetet és akadálymentes humanitárius hozzáférést követel Ukrajnában. Az Ukrajnáról szóló ülést azután indítványozták, hogy Oroszország pénteken megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsának azon határozattervezetét, amely elítélte volna Moszkva invázióját.

Macron később Zelenszkij ukrán elnökkel is telefonált. (cnn, Sky)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!