Novák Katalin lájkkirálynő lett a pápa áldásával, Orbán augusztus 20-ra visszatért a mezőnybe

2022. augusztus 28. – 20:02

frissítve

Novák Katalin lájkkirálynő lett a pápa áldásával, Orbán augusztus 20-ra visszatért a mezőnybe
Illusztráció: Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Ismét eltelt egy hét, ami azt jelenti, hogy ismét elérkezett a Lájkbajnokság ideje. Az e heti összesítő izgalmasabbnak ígérkezik, mint az egy héttel ezelőtti, és többek között kiderül belőle, hogy kezdenek visszatérni a mezőnybe a kormánypárti politikusok, illetve hogy Novák Katalin bárkit és bármit letarol a színről a pápával.

Az elmúlt héten pörögtek bőven a közösségimédiázható események, ráadásul úgy látszik, nyári pihenésükről így szeptemberhez közeledve kezdenek visszatérni a posztolgató politikusok is. A nyárra jellemző uborkaszezon a belpolitikai hírek esetében ezen a héten egyáltalán nem volt érezhető, hiszen most

Hogy a történések mekkora hatásúak voltak, az a heti legnépszerűbb Facebook-posztolók toplistáján meg is látszik. Dobogóra tört Novák és Jakab, illetve a fentebbi témák közül néhánnyal sokat foglalkozó Hadházy Ákos. Nagyokat futottak az augusztus 20-i posztok, a kormánypárti politikusok jelentős része viszont továbbra is pihenni látszik. A miniszterelnök viszont legalább visszatért a toplistára, ráadásul nem is akárhová sorolta be magát. Mutatjuk is a toplistát, amiről elmondható, hogy egymás után halad rajta fej fej mellett a magyar belpolitika Batman–Joker párosa, Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc:

Heti interakciók
1.Novák Katalin157 000
2.Hadházy Ákos117 000
3.Jakab Péter115 000
4.Mesterházy Attila108 000
5.Ujhelyi István70 000
6.Varga Judit62 000
7.Karácsony Gergely62 000
8.Zsigmond Barna55 000
9.Orbán Viktor52 000
10.Gyurcsány Ferenc48 000
11.Jámbor András43 000
12.Rétvári Bence39 000
13.Potápi Árpád34 000
14.Márki-Zay Péter32 000
15.Hollik István29 000

(Az adatokat a Facebook statisztikaplatformja, a Crowdtangle szolgáltatta, a számok a augusztus 19., péntek reggel 9:10 és augusztus 26., péntek reggel 9:10 közti időszak eseményeit tükrözik. Interakciókon a politikusok hivatalos oldalain a posztokra érkezett lájkok, kommentek és megosztások összegét értjük, ezresre kerekítve. Ez a szám nem azonos azzal, amit egy Facebook-oldal kezelője az Insights menüpont alatt lát, az a statisztika egy csomó más dolgot is az interakciók közé számol. A kis szimbólumok az előző heti pozícióhoz képest előre- vagy visszalépést, illetve stagnáló helyezést mutatják.)

Pápai lájkáldás, anyai kovász

Novák Katalin a héten jött, látott-nézett, és már meg is nyerte az első helyet az összes interakció terén. A köztársasági elnök csütörtökön látogatta meg Ferenc pápát, a vatikáni posztjai pedig egyszerűen mindent lesöpörtek a közösségi média asztaláról. Nagyot ment Novák emellett azzal is, hogy nézett. A Novák Katalin dolgokat néz kategóriába pár nap leforgása alatt bekerült például

  • egy pápával közös nézegetés;
  • egy megbízó leveles, nagykövetes nézés;
  • és egy papi stóla nézése is.

Novák emellett bőszen használta a héten a napjainkra már-már védjegyévé vált közösségi médiás formuláját, amelyben egy szép és elegáns háttérbe varrja virtuálisan bele saját, néhol szinte coelhói idézeteit. Például:

Hollik és a Gyurcsány-skorpió

A kormány politikusai szinte mindannyian augusztus 20-szal ugráltak előre a toplistákon. Orbán Viktor a múlt heti eltűnése után egy ünnepi poszttal tért vissza, de Varga Judit is nagyot javított Szent István ünnepével, Szent Istvánról szóló posztokkal, Isten áldja Magyarországokkal. De azért nagyot ment a fideszes Zsigmond Barna Pál is azzal az örök technikával, hogy mások mondásait (Orbántól Erzsébet királynőig) idézgette kettőspontozva a bejegyzéseiben.

Lentebb zuhant viszont a listán Karácsony Gergely, hiába posztolt arról, hogy esik-e vagy sem. Ha már esés: visszaesett a Gyurcsány skorpiós tanmeséire reagáló Hollik is. Gyurcsány ugyanis egy tanmesét mondott a héten Fidesz-skorpió vonalon, amiről, mondjuk, valószínűleg az ország jelentős része lemaradt – így az országnak ez a jelentős része például nehezen értelmezhette Holliktól azt a mondatot, hogy

„Feri! A skorpiók kora Magyarországon 2010-ben véget ért. 🦂”

Pénz hallgat, kutya ugat

Ahogy az a választás vége óta lenni szokott, alig repkednek a hirdetési pénzek Facebookon a politikai-közéleti szereplők részéről. A listavezető továbbra is a kormány, ami érthető, legalábbis egyáltalán nem új keletű, hogy a Fidesz–KDNP egyik fő kommunikációs csatornájának használja a közösségi médiát. Velük kiegészülve pedig továbbra is listavezetők a kormányközeli propagandamédiumok, jut is, valószínűleg marad is a Mediaworksnél vagy a közmédiánál hirdetési pénz.

A héten olyan szereplők is megjelentek a hirdetési listán, mint a főváros – az elköltött pénzek listáját nézve ők a közösségi költségvetés népszerűsítése miatt fordultak hirdetésekhez (erről írtunk például itt is). Az ellenzék oldaláról az LMP az erdőirtások ellen hirdetett, Márki-Zay pedig aktuális politikai témákban (például arra reagált, hogy az Állami Számvevőszék aggódik, mert szerintük a diplomás nők nem fognak szülni).

Hirdetésre költött pénz
1.Magyarország kormánya2 500 000
2.hirado.hu650 000
3.Márki-Zay Péter414 000
4.Budapest Városháza343 000
5.LMP335 000
6.Nyugati Pályán279 000
7.Mandiner217 000
8.Gyöngyösi Márton197 000
9.Origo186 000
10.Magyar Nemzet178 000

(A politikai-közéleti témájú, szponzorált posztokra költött összegek a Facebook Ad Library platformjáról valók, általában pár napos késésben vannak, most az augusztus 19. és 25. közti időszak költéseit mutatják.)

Szenvedélyünk Magyarország

Hiába nyaralgat borostásan Orbán Viktor, azért ezen a héten mégsem hagyta csak úgy annyiban a lájkbajnoki szereplést: a legnépszerűbb posztok körét egy egész hétre megnyerte augusztus 20-nak köszönhetően. Mint látható, egy kis szülinapi buli Magyarországnak ide, egy piros-fehér-zöld színű Parlament oda, és a jó kormánypárti politikusok már meg is bolondították az internet népét.

Nagy meglepetések ebben a mezőnyben azért ezen a héten sem nagyon érték az embert. Felkerült a listára csupa aktuális belpolitikai és gazdasági történéssel az ellenzék, vitte a prímet Novák. Orbán legjobbposzt-toplistás teljhatalmának visszatérése pedig továbbra is várat még magára.

  1. Orbán Viktor augusztus 20-án: „Ha esik, ha fúj, szenvedélyünk Magyarország!” – 52 ezer interakció
  2. Hadházy posztol a 4iG–Vodafone-biznisz politikai háttéréről – 21 ezer
  3. Novák Katalin találkozik a pápával – 20 ezer
  4. Jakab Péter megalakítja a Nép Pártján Mozgalmat – 17 ezer
  5. Novák Katalin augusztus 20-án: „Isten éltesse a magyarokat, Isten éltesse Magyarországot” – 16 ezer

Vodafone, Orbán, szmájlik

A következő kategóriában két poszt erejéig is bedobta magát a tutiba Orbán, mellette pedig futottak a kritikus Hadházy-posztok, egyéb ellenzéki megszólalások. Szó szót követhetne, de az a legjobb, ha a heti legeket mutatjuk inkább:

  • A legtöbb megosztás: Ezt a kategóriát ismét az örök csúcstartó, Hadházy nyerte a fentebbi vodafone-os posztjával.
  • A legtöbb komment: Orbán Viktor és a magyarországi szenvedélye. A kommenteket kicsit növelte, hogy a kormánypárti szereplők mind aláírták, hogy hajrá, Magyarország.
  • A legtöbb mérges: Szintén Hadházy legtöbbet megosztott posztja.
  • A legtöbb meglepett: Ujhelyi István úgy látta, az RMDSZ „szép csöndben kénytelen volt elhatárolódni Orbán Viktortól”.
  • A legtöbb szomorú: Karácsony Gergely kiposztolta, hogy kevés a víz a Dunában.
  • Legnagyobb szívecske: Persze, egyértelműen az, hogy Orbán Viktor szereti Magyarországot.
  • Legviccesebb poszt: Mesterházy Attila szerint hiába állítja Gulyás Gergely, hogy átláthatóbb rendszert hoznak létre, ezt mégis „ki hiszi még el nekik?🙄🤨”.

Hadházy a király, de a pápa sem utolsó

Unalomig ismételhetnénk minden héten, hogy a megosztások leverhetetlen királya, Hadházy Ákos most is, mindig is bezsebelte első helyért járó aranyérmét. Őt követték a tavalyi hét dobogósai, Ujhelyi és Mesterházy, egészen a hetedik helyes Novák Katalinig pedig senki nem volt képes kormányoldalról felküzdeni magát a heti megosztások toplistájára.

Novák nem meglepően a pápás posztjaival hasította be megosztásos felemelkedését, a nép szabályosan felfalta a vatikáni képeit. A múlt héthez képest nagy előreugró volt Jámbor András, aki egy hete fel sem került a top 10-be, most pedig rögtön a dobogó mögé sorolt be. Ehhez pedig a recept: reagálni az OMSZ-történetre, vitázni fideszesekkel, „kemény kérdéseket” feltenni Pintérnek.

Heti megosztások
1.Hadházy Ákos33 900
2.Mesterházy Attila19 100
3.Ujhelyi István12 500
4.Jámbor András9800
5.Jakab Péter8100
6.Gyurcsány Ferenc6200
7.Szakács László5500
8.Novák Katalin5300
9.Keresztes László Lóránt3600
10.Karácsony Gergely3200

Jakab Péter, az ügyes zsoké

A héten a virális posztok versenye annyira vérszegényre sikerült, hogy Jakab Péternek lényegében a Lájkbajnokság heti adatainak összesítőnapján, pénteken sikerült letarolnia mindenkit az élről. A gyér hét lenyomata látszik, mondjuk, abból is, hogy 20-as, 30-as, 40-es szorzót most maximum delíriumból ébredő látomásainkban láthatunk. Legalábbis a versenyben biztos nem, hiszen most csak tizenes szorzók jutottak nekünk:

  1. Vannak azok a filmes lóversenyjelenetek, amikor az egyik zsoké biztosan vágtat körökön keresztül valahol hátul, majd az utolsó, de tényleg az utolsó pillanatban bevág mégis az első helyre: na, ez volt most Jakab Péter azzal a posztjával, hogy „Orbánnal nincs kiút a válságból. Ő a válság maga.” – 15x szorzó
  2. Mesterházy Attila a héten rózsás háttérrel összeszerkesztve ünnepelte a 23. házassági évfordulóját – 13x szorzó
  3. Mesterházy Attila általunk már jól ismert posztja Gulyásról és átláthatóságról – 12x szorzó
  4. Keresztes László levelet írt „PALKOVICS” miniszternek, aki Keresztes szerint „FIDESZES” és hagyta lepusztulni a „VIZIKÖZMŰ” ágazatot – 11x szorzó
  5. A momentumos Gelencsér Ferenc az ATV-ből élőzött egyet – 10x szorzó

Mint látható, a héten az ellenzék igencsak nagyot ment szorzózás és viralitás terén. Mesterházy Attila egyből két posztot is bezsebelt, itt pedig külön ki szeretném fejezni sajnálkozásomat, hogy a politikus e heti viccét (hogy vicc, azt tudjuk a sírva nevető háttér használatából) nem kapta fel igazán a közösségi média. Azért álljon itt:

(A szorzók azt mutatják, hogy hányszor kapott több interakciót az adott poszt, mint a szerzőjük posztjai átlagban szoktak.)

Az Instagram urai

Novák Katalin a heti Instagram-turnét is megnyerte, itt pedig már bizonyára senki nem lepődik meg, hogy a Vatikánnal: sétált Rómában a férjével, találkozott a pápával, nézett mindenfélét a képein, úgy, ahogy egész héten. Orbán eközben a parlamentes augusztus 20-i képét kiposztolta az Instagramra is, ez pedig elég volt ahhoz, hogy tízezer interakció fölé kerülve bezsebelje a második helyet.

A miniszterelnöknek elég egy poszt is, és hopp, máris felkerül a múlt heti semmiből a dobogóra.

Nagyot ugrott emellett a kormány két másik közösségimédia-mágus politikusnője is. Varga Judit családozott, Szentkirályi Alexandra pedig kézműves termékeket és katonákat nézett. Utóbbinak eközben azért TikTokon is volt ideje honvédségposztingolni. Meg gyártani pár trianonozós-fakitermelős videót, amiről valószínűleg senki nem gondolta volna még álmában sem, hogy létezhet. Fiatalok, most kössétek fel a TikTok-trendes nadrágokat:

Mindemellett történt egyébként egy nagy érdekesség is a héten: a Crowdtangle szerint a hét abszolút győztese Márki-Zay Péter lenne, de maga az exminiszterelnök-jelölt stábja szólt nekünk egy igazán ínycsiklandó közösségi médiás rejtélyről. Történt ugyanis, hogy Márki-Zay kiposztolt egy képet a Kowalsky meg a Vegáról, a poszt alatt pedig – a stáb számára is – érthetetlen módon orosz és vietnámi bérlájkolók jelentek meg. Ezt a posztot így a maga 22 ezer lájkjával diszkvalifikáltuk a versenyből. Így csúszott le Márki-Zay az első helyről, és így keletkezett egy hatalmas válasz nélküli kérdőjel a magyar Instagram-használók életében.

Heti interakciók
1.Novák Katalin23 700
2.Orbán Viktor14 100
3.Varga Judit8800
4.Hadházy Ákos5900
5.Márki-Zay Péter5600
6.Nagy István3000
7.Szentkirályi Alexandra2800
8.Gulyás Gergely2100
9.Lázár János1 500
10.Cserpalkovics András1 400

Tovább dübörög az orosz propaganda

Az első helyezésekre alig érdemes már szót fecsérelni, fix helyen megmaradtak a

  • nagyon oroszbarát oldalak, Vadhajtások, Orosz Hírek;
  • és nagyon nem kormánybarát oldalak, a Nyugati Fény és a Nyugati Fényt is posztolgató Gond-olkodó.

Bohár Dániel végre visszaküzdötte magát a toplistára, a múlt heti focis-barátnős képek után úgy néz ki, a siker titka inkább olyasmikben rejlik, minthogy: megkapta a 444, meglátják a németek, meg GyUrCsÁNy. Illetve üdvös új jelenség a listán a Fidesz-KDNP 2022 nevű oldal is – amitől egyébként az „Orbán Viktor támogatói oldala” mindössze ezer interakcióval maradt le. Hát hiába, ha a Fidesz-KDNP 2022-nél olyan képek vannak, mint ez a kenyérvágó Orbán itt.

Heti interakciók
1.Vadhajtások471 000
2.Gond-olkodó272 000
3.Nyugati Fény260 000
4.Orosz Hírek233 000
5.Elemi.hu176 000
6.Ellenszél164 000
7.888.hu112 000
8.Pesti Srácok107 500
9.Bohár Dániel 80 600
10.Fidesz-KDNP 202262 600
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!