Üres lakások hajléktalanoknak – ezt akarták a legtöbben Budapesten
2021. augusztus 24. – 14:22
frissítve
Tizenöt civil ötletet valósít meg a főváros az egymilliárd forintos „részvételi költségvetésből” a szavazatok alapján. A keretet hajléktalanoknak fenntartott üres lakásokra, közvécékre, padokra, zebrára, legális grafitifalra költik.
Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes a város vezetőinek keddi sajtótájékoztatóján emlékeztetett, a főváros egymilliárd forintot különített el olyan ötletek, fejlesztési célok megvalósítására, amelyeket a budapestiek jelöltek meg, írja az MTI. A beküldött mintegy 700 ötletből 53 került szavazólistára, ezeket egy civilekből álló részvételi tanács választotta ki. Az ötletekre összesen 13 244 szavazat érkezett a fővárosiaktól.
Le Marietta, a Nyitott Budapest Társadalmi Együttműködési Osztály vezetője a nyertes projekteket ismertetve elmondta, hogy a legtöbb szavazat (3902) a Gondoskodó Budapest kategóriában szereplő „Üres lakások felújítása és bérbeadása hajléktalansággal küzdőknek” elnevezésű ötletre érkezett. Az ötlet arra irányul, hogy a rendelkezésre álló 50 millió forintból – civil szervezeti segítséggel – önkormányzati tulajdonban álló lakások újuljanak meg az érintettek bevonásával, majd számukra történő bérbeadással.
A második legtöbb szavazatot (3614) szintén a kategória egyik ötlete kapta, amely magasabb komfortszintű és elektronikus fizetési lehetőséget biztosító közvécéket képzel el. A megvalósítására 50 millió forintot szánnak.
A kategória nyertes ötletei között szerepel
- az állatterápiás programok megvalósítása idősotthonokban (25 millió forint),
- közösségi tér létrehozása mozgássérülteknek és épeknek (50 millió forint),
- ülőfelületek kialakítása a Duna-parti rézsűn (15 millió forint),
- ingyenes sportolási lehetőség, edzés biztosítása (6 millió forint),
- gyalogosátkelő létesítése az Astoriánál a Rákóczi úton (20 millió forint),
- valamint egy „legális” graffitifal létrehozása (5 millió forint).
Az Egész Budapest kategóriában az első hazai Felnőtt Autista Szabadidős és Kulturális Központ létrehozását célzó ötlet nyert. Az intézményben az autista fiatalok élethosszig tartó támogatásra és közösségre találhatnak. Ugyancsak a kategória támogatott ötlete a „Budapest peremén” rehabilitációs otthon létrehozása. Ezekre a tervek szerint 250-250 millió forintot fordítanak.
A Zöld Budapest kategória első helyezett ötlete a Városi Erdők címet viseli, és célja, hogy főleg pesti, fásítatlan erdő besorolású, nem használt, például rozsdaövezeti telkeken, városi kis erdőket telepítsenek három év gondozással. A kategória további nyertes ötletei: kerékpártámaszok, ivókutak létesítése, közösségi funkciók létrehozása a Szent István parkban, valamint a zöldebb és élhetőbb Mester utca megteremtése.
Kerpel-Fronius Gábor közölte, a nyertes 15 projekt megvalósításának előkészítését – az eredeti ötleteket benyújtó ötletgazdákat is bevonva – ősszel kezdi meg a főváros.