Gulyás szerint nem a tűzijáték miatt rúgták ki az OMSZ vezetőit, az csak az utolsó csepp volt

2022. augusztus 23. – 13:08

frissítve

Gulyás szerint nem a tűzijáték miatt rúgták ki az OMSZ vezetőit, az csak az utolsó csepp volt
Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra a kormányinfón augusztus 23-án – Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A Vodafone-vásárlásról Gulyás azt mondta, a kormánynak már 2010-ben az volt a kimondott célkitűzése, hogy a távközlés területe is legalább felerészben magyar tulajdon legyen.

Gulyás szerint itt az állam amúgy is kisebbségi vevő, 49 százalékban, az ilyen eljárásoknál pedig hosszú értékelési folyamat van, így több hónapos eljárás jön még. Ebben az időszakban kell a finanszírozást előteremteni, mondta arról, hogy a Vodafone 715 milliárdba kerül.

A Bizottságnak 30 napon belül kell válaszolnia Gulyás szerint a magyar kormány levelére, a kormány pedig optimista, ugyanis a Bizottság összes felvetését vagy elfogadták, vagy egyeztetések során jutottak kompromisszumra.

A kormány október 1-jéig fenntartja az ársapkát az élelmiszernél és a benzinnél is, az esetleges hosszabbításról akörül döntenek majd, mondta Gulyás.

Az ATV kérdésére válaszolva Gulyás tovább beszélt az Európai Bizottságnak küldött levélről, azt mondta, „függetlenül attól, hogy az Európai Bizottság poltikai félelmek által szült helyzetértékelése és a magyar kormány helyzetértékelése egyezik-e, mi eltökéltek vagyunk abban, hogy itt olyan rendszert hozzunk létre, amiben az uniós források elköltése rendben zajlik”.

„Nincs olyan szigorítás, ami nekünk fájdalmas lenne” – folytatta, szerinte ugyanis bár semmi nem indokolja a Magyarországgal szembeni szigorúságot, ők készek plusz biztosítékokat építeni a rendszerbe. Konkrétumokat azonban nem mondott, szerinte a levél címzettje az Európai Bizottság, egyelőre a tartalom is rájuk tartozik.

Az Európai Ügyészséghez való csatlakozást nem is kérte a Bizottság Gulyás szerint.

Palkovics hatáskörébe tartozik az OMSZ-vezetők felmentése, ehhez joga és lehetősége is van a miniszternek, de a kormány ezzel teljesen egyetért, mondta Gulyás, aki szerint korábban is látszódtak különféle kompentenciahiányok az OMSZ-vezetőknél, a korábbi előrejelzések pontossága is „hagy maga után kívánnivalókat” szerinte, de konkrét eseteket Gulyás nem említett.

Azt viszont hozzátette, hogy azzal a kormány is egyetért, hogy a tévedés lehetősége benne van a tudomány munkájában. Az OMSZ közleményben úgy reagált, politikai nyomásgyakorlás alatt vannak, Gulyás szerint ez nincs így, hiszen a kormányból senki sem akar tudós lenni.

Azért nem Orbán Viktor vezette a keddi kormányülést, mert Orbán szabadságon van még mindig, mondta Gulyás.

Számtalan további törvény módosítására tettünk ígéretet október végéig – mondta Gulyás Gergely az Európai Bizottságnak küldött levélről. A miniszter emellett sajnálatosnak tartja, hogy az ellenzéki politikusok azért lobbiznak Brüsszelben, hogy a Bizottság ne nyissa meg az uniós forrásokat Magyarország előtt.

Gulyás elmondta, vállalták a pedagógusbéremelést is, aki a forrásmegnyitás ellen lobbizik, ez ellen lobbizik. A miniszter szerint ez elfogadhatatlan.

3,4 százalék fölött lesz a gazdasági növekedés, a nyugdíjprémium felső határa 80 ezer forint, így idén is a tavalyihoz hasonló nyugdíjprémium kifizetésre lehet számítani.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) vezetőinek menesztéséről Gulyás azt mondta, a menesztésre a tűzijátékkal kapcsolatos téves előrejelzés nélkül is sor került volna, ugyanis más problémák is voltak az OMSZ vezetésével.

Nem is az utolsó, hanem az utolsó utáni csepp volt a pohárban – mondta Gulyás.

14:45-kor el kell mennie Gulyás Gergelynek – kezdte tájékoztatóját Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Gulyás elmondta, hogy a keddi kormányülést Semjén Zsolt vezette, és az energiahelyzetről volt szó. A miniszter szerint a magyar energiaellátás biztosított, a jelenlegi igényeket ki tudják elégíteni, és folyamatosan tárgyalnak további beszerzésekről.

A jelentős áremelkedés miatt azonban kénytelenek voltak módosítani a rezsicsökkentésen.

A közelmúltbéli módosítások elfogadása után azonban nem volt nyilvánvaló, hogy a földgázfogyasztásban pontosan hogyan számolják majd az 1729 köbméterben meghatározott átlagfogyasztást, hiszen a különböző forrásból beszerzett földgáznak eltérő a fűtőértéke. A kormány úgy döntött, hogy a fűtőértéket 63 ezer megajoule fölött állapítja meg, így még a leggyengébb fűtőértékű gázból is elfogyaszthatják a felhasználók az 1729 köbmétert.

Gulyás arról is beszélt, hogy a magyar kormány elküldte válaszlevelét az Európai Bizottságnak a költségvetési kondicionalitási eljárásban. „Igen intenzív tárgyalásokon vagyunk túl” a miniszter szerint, az elmúlt hetekben naponta tárgyaltak a Bizottsággal. Gulyás szerint olyan választ küldtek a Bizottságnak, amiben szerinte minden ponton egyetértésre jutottak a Bizottsággal, és „minél eddiginél szigorúbb és átláthatóbb rendszert hozunk létre az uniós pénzek felhasználására és elköltésére”.

Kissé váratlanul, kedd délelőtt, másfél órás regisztrációs határidővel érkezett a meghívó az 13 órakor kezdődő kormányinfóra. A rövid határidő mellett azért is volt formabontó az esemény, mert a kormányüléseket – amikről a kormányinfón Gulyás Gergely tájékoztatni szokott – általában nem kedden tartják. Ettől függetlenül persze van mit kérdezni a Miniszterelnökséget vezető minisztertől, az utóbbi napokban ugyanis

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!