Gulyás Gergely: Szombat déltől csak a magántulajdonú gépjárművek tankolhatnak ársapkás üzemanyagot

2022. július 30. – 11:00

frissítve

Gulyás Gergely: Szombat déltől csak a magántulajdonú gépjárművek tankolhatnak ársapkás üzemanyagot
Fotó: Illyés Tibor / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A megszokott csütörtöki időponttól eltérően szombaton 11 órára hirdetett kormányinfót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, ahol bejelentették, hogy

  • a kormány a Mol javaslatára döntött az ársapka-változtatásról és a stratégiai olajtartalék egy részének felszabadításáról.
  • A magántulajdonú járművekre, a taxikra és a mezőgazdasági járművekre marad érvényben a 480 forintos kedvezményes üzemanyagár.
  • A százhalombattai olajfinomító karbantartása és a bizonytalan európai kőolajbeszerzések miatt felszabadítják a stratégiai olajtartalék negyedét.
  • A taxisok Gulyás Gergely szerint azért számítanak kivételnek a többi céges autóhoz képest, mert ők kizárólag üzemanyagot használnak munkaeszközként.
  • A rakéták megvannak, nem lesz olcsóbb attól, ha nem lőjük fel őket, hiszen mindent, ami a tűzijátékhoz szükséges, már tavasszal beszerezte a kormány – mondta Gulyás a tűzijátékot érintő kérdésre.
  • A kormány szerint életszerűtlen, ha egy óvodapedagógusnak nyelvvizsgához kötik a diplomaszerzését, mert a szakmája gyakorlása során erre semmi szükség nincs.
  • Azoknak a többgenerációs családoknak, akik egy többlakásos házban laknak egy mérőórával, Gulyás Gergely azt javasolta, hogy alapítsanak társasházat.
  • Hiába gondolta meg magát Hegedüs Zsuzsa, „lemondását érkeztettük és elfogadtuk”, azaz az eddigi miniszterelnöki megbízott már nincs hivatalban.

Ez a stratégiai készlet gyakorlatilag negyede, amit azért kénytelenek felszabadítani, hogy továbbra is biztosítható legyen a lakosság számára a 480 forintos üzemanyagár – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Hernádi Zsolt pénteken találkozott Rogán Antallal és Gulyás Gergellyel. A Mol elnöke arról tájékoztatta a kormányt, hogy karbantartás miatt leállítják a százhalombattai kőolaj-finomítót. A leállást egyszer már elhalasztották, de tovább nem halasztható. Ez azért probléma, mert az elmúlt hónapokban a százhalombattai finomító felelt az ország kőolajellátásáért, és a magyar szükségletek száz százalékát fedezi. Az Oroszországból érkező kőolajat is itt finomítja a Mol.

Két lehetséges út maradt a kormány előtt: import és a stratégiai készletek felszabadítása. A háború és a szankciós politika Gulyás szerint mára lehetetlen helyzetet teremtett az energiaellátás területén Európában, és senki nem tudja garantálni, hogy ősszel és télen biztosított lesz a kőolajszállítás. A stratégiai készlet teljes felszabadítása ezért nem lehetséges. Csak annyit tudnak felszabadítani, aminek a visszapótlása a következő fél-háromnegyed évben reális esély van.

A kormány ezért arról döntött, hogy a stratégiai készletek negyedét felszabadítják – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ez azonban a Mol készleteivel is csak a hazai igények egy részének kielégítésre elegendő, a többit importból kell fedezni. Mivel a megmaradó készletek csak a lakossági fogyasztás fenntartásra elegendőek, ezért a kormány elfogadta a Mol javaslatát:

a 480 forintos garantált árat a magántulajdonú gépjárművekre, a taxikra és a mezőgazdasági erőgépekre, traktorokra tartják fenn.

Fél órán belül megjelenik az erről szóló rendelet, amelyben benne lesz, hogy kik jogosultak a kedvezményes árra. Piaci áron tankolhatnak a jövőben a 7,5 tonnát meghaladó tehergépkocsik, a külföldi rendszámú járművek, és a taxik kivételével a céges, avagy a nem természetes személy által üzemben tartott járművek.

Fotó: Illyés Tibor / MTI
Fotó: Illyés Tibor / MTI

Hernádi Zsolt a benzinársapkának mutatott piros lapot pénteken, ez is indokolhat rendkívüli kormányzati bejelentéseket. „Ellátási problémák lehetnek, ha nem tudjuk elősegíteni, hogy import üzemanyag érkezzen be Magyarországra, erről tájékoztattam a kormányt” – mondta az MTI beszámolója szerint a Mol elnök-vezérigazgatója, miután Rogán Antallal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterrel és Gulyás Gergellyel, a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel tárgyalt. Hernádi a Budapesten tartott doorstep sajtótájékoztatón kiemelte,

ha az ársapka továbbra is változatlan formában fennmarad, akkor nem fog beérkezni az országba import üzemanyag.

Mindez azért fontos, mert a százhalombattai finomító normál körülmények között sem tudja kielégíteni a belföldi dízel-fogyasztást. A finomítót azonban a tervezett karbantartás miatt hétfőn le kell állítani, ez a lépés nem halasztható tovább. Hernádi Zsolt szerint a kormány tudomásul vette ezt a tájékoztatót.

Orbán Viktor pénteken reggel a Kossuth rádióban járt, ahol beszélt arról, hogy függetlenül attól, hogy mi történik az orosz–ukrán fronton, és függetlenül attól, hogy mit „ókumlálnak ki” Brüsszelben, nekünk magunknak kell rendeznünk a sorsunkat energiaügyben. A szankciók nem működnek, ismételte meg, pedig a jelek szerint igenis súlyos hatással vannak Oroszországra. Új stratégiára van szükség, és a kormányfő szerint „október lesz a vízválasztó”, ha Brüsszel nem lép időben, októbertől háborús gazdálkodásra kell készülni Európában.

Azt is mondta, hogy újraindítják a Mátrai Erőművet, betiltották a tűzifakivitelt, vizsgálják, hogy újra tudják-e nyitni a barnakőszénbányáinkat. Ezekről ugyanakkor már a szerdai kormányülésen meghozták a döntéseket, így mindenesetre furcsa, miért nem hétköznap számoltak be róla.

A kormányinfó időpontja azért is meglepő, mert kormányülést tartottak Orbánék szerdán, a megszokott időpontban. Azt egyelőre nem tudni, hogy mi indokolja az esemény szokatlan időpontját.

Volt már rá példa, hogy szombatra szervezték a kormányinfót: 2021. augusztus 21-én: akkor egyebek mellett arról beszéltek, hogy jön a negyedik hullám, hogy remekel a gazdaság, és hogy senki ne vegye komolyan a sajtóban megjelenő találgatásokat bármiféle huxitról, mert az ország érdeke az uniós tagság.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!