Honvédelmi miniszter: Magyarország nem fog idegen érdekekért vérezni

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszterrel folytatódott a közpénzekkel és állami ingatlanokkal megtámogatott Mathias Corvinus Collegium (MCC) kormányzati „tehetséggondozó intézmény” miniszteri előadás-sorozata, melyen régi és új tárcavezetők a kormányzati sémákból néha kitipegve beszélnek az épp elkezdett kormányzati ciklus – konferencia-nyelven szólva – kihívásairól.

A 2022-es parlamenti választások után kinevezett miniszter – aki az igazán nem ellenséges hangulatú rendezvényen sem volt hajlandó egyenes választ adni arra a kérdésre, miért vált meg a kormány Benkő Tibortól, és hogyan került pont ő a honvédelmi tárca élére – az MCC budapesti épületében tartott előadásában három területről beszélt; az orosz-ukrán háború jelenlegi helyzetéről, a NATO és Magyarország kapcsolatáról, illetve a magyar haderőfejlesztésről.

Halálzsákba zárták az ukrán erőket

Szalay-Bobrovniczky háborús helyzetjelentése – ahogy azt még a rendezvényt levezénylő Boris Kalnoky, az MCC Médiaiskola vezetője is megjegyezte – sokkal borúsabb képet festett Ukrajnáról, mint amit nyugati lapokban olvasni lehet. A miniszter szerint az általa festett kép valóban borúsabb, ennek az az oka, hogy a háborút nem csak fegyverekkel vívják, és ebben a helyzetben ő egyik oldal médiájában sem bízna.

Szalay-Bobrovniczky a térképes prezentációjában a térképen jelölt frontok közül csak a donbasszi frontról beszélt, ahol „halálzsákba zárták az ukrán erőket”, és bár mindkét oldalon több tízezerre rúg a halottak és sebesültek száma, a vérveszteség szerinte inkább az ukrán oldalon érezteti hatását. Ezt a veszteséget szerinte a beérkező nyugati fegyverek sem tudják kompenzálni, mivel a szovjet típusú technológiáról való átállás és az emberveszteségek miatt „egyre kevesebb ember lesz, aki ezt üzemeltetni tudja”. Az oroszok ráadásul szerinte felkészültek a nyugati haditechnológia semlegesítésére (bár csodafegyverek nem léteznek, ezt az állítást a tüzérségi eszközök hatékonyságáról érkezett adatok nem támasztják alá).

A miniszter felvetette, hogy talán a Luhanszk megye elfoglalása után eljött a pillanat a fegyverszüneti tárgyalások megkezdésére. Szerinte ugyan az ukrán közvélemény többsége nem menne bele a területveszteségbe, de a háború folytatásának is alacsony a támogatottsága, és ki tudja, a háború előrehaladtával hogyan változik majd a társadalmi hangulat.

Ami Magyarország érintettségét illeti, Szalay-Bobrovniczky lényegében felmondta a kormány kommunikációs frázisait, miszerint ez a háború „megváltoztatta biztonságunkról szóló elképzelésünket”, és a kormány célja, hogy „az a háború, ami ott dúl a szomszédban, az ott is maradjon”. A miniszter szerint az országgyűlési választás eredménye is igazolta, az emberek egyetértenek a kormánnyal abban, hogy

ez nem a mi háborúnk, és Magyarország nem fog idegen érdekekért vérezni,

A meglehetősen felületes – a fekete-tengeri eseményeket, a nemzetközi szankciók hatását, vagy a herszoni frontot nem is említő – előadás közben bőven volt időm azon merengeni, vajon mi az oka annak a kormányzati kommunikációs alapelvnek, hogy miközben azt ki lehet mondani, „teljesen egyértelmű, hogy Magyarországnak kinek az oldalán kell állnia, és ki az agresszor”, Szalay-Bobrovniczky csak elvétve nevezte meg az agresszort, Vlagyimir Putyin neve el sem hangzott; mintha attól tartott volna, hogy ha túl sokat emlegeti az oroszokat, akkor előbb-utóbb becsapódik az épületbe egy Iszkender-M ballisztikus rakéta.

A déli határról csak rossz hírek fognak jönni

Szalay-Bobrovniczky beszámolt a madridi NATO-csúcson szerzett élményeiről, ahol azt tapasztalta, senki beszélt még eddig olyan nyíltan arról, hogy „a dolgok rosszabbra is fordulhatnak” – bár arról senki nem beszélt nyíltan, mit is jelent a dolgok rosszabbra fordulása. Szerinte most minden ország azon gondolkozik, hogyan tudná lelkileg-fizikailag mobilizálni az ország képességeit arra, hogy „elrettentésként is felálljon”.

A miniszter szerint „Magyarország büszke, elismert és megbecsült tagja a NATO-nak”, és a magyar katonadiplomatáknak kiemelt szerepe volt abban, hogy az orosz veszély mellett a NATO újonnan elfogadott stratégiai koncepciójában fenyegetésként kapott szerepet az illegális migráció és a terrorizmus is (utóbbi egyébként a korábbi, 2010-es stratégiai koncepcióban is szerepel). Emlékeztetett arra, hogy a déli határon csak a visszafordított illegális bevándorlók száma 100 ezerre rúg, és ahogy azt a

innen csak rossz hírek fognak jönni, erre mindenki felkészülhet.

A miniszter úgy vélte, bár „egységesen mozgunk, egységesen döntünk”, nézetkülönbség van a magyar kormány, illetve az Egyesült Államok és Nagy-Britannia között a Kína és Oroszország jelentette veszélyek „összemosásában”.

Klassz dolog a katonai képzés

Szalay-Bobrovniczky úgy véli, egy évvel a vállalt időpont előtt, 2023-ra megvalósul az az általános (és a 30 tagállamból csak 9 ország által elért) NATO-cél, hogy a védelmi kiadásaink elérjék a GDP 2 százalékát, ráadásul „ez csak padlónak számít, nem plafonnak”.

A miniszter szerint „a források 48 százalékát a védelmi technika fejlesztésére költjük”, és a kormány nagyon előrelátó volt azon a téren, hogy már 2016-ban meghirdette a haderőfejlesztési programot, mivel a háború hatására megugró igények közepette „már nem lehetne lekötni ilyen kapacitásokat”.

A miniszter a Leopard 2-es harckocsiktól a Lynx gyalogsági harcjárműig hosszasan mutogatta a megvásárolt fegyverekről készített menő képeket, de közben hangsúlyozta, hogy katonahiány van, és Magyarországon is részéve kell válnia annak a gondolatnak, hogy „klassz dolog” – szigorúan önkéntes alapon – valamilyen katonai képzésben részt venni. Elmondta, hogy ő maga 10 éve állt tartalékosnak, és arra biztatott mindenkit, hogy kövesse a példáját.