Az új honvédelmi miniszter vagongyártó cége is Hernádi Zsolt érdekeltségébe került

2022. június 29. – 08:48

Másolás

Vágólapra másolva

Az új honvédelmi miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf a csehországi repülőgyártó cége után a magyar vagongyártó vállalkozásában is hátrébb lépett, ezúttal is Hernádi Zsolt Mol-vezér érdekeltsége javára – írja a Napi.hu.

A honvédelmi miniszternek korábban részesedése volt a vasúti járműveket gyártó és javító Dunakeszi Járműjavító Kft.-ben. A cég közvetett tulajdonosa, a Magyar Vagon Befektetési Vagyonkezelő Zrt. hétfőn jelentette be, hogy megszerezte a tulajdonostársa, a TMH International AG üzletrészét, és ezzel teljes egészében magyar tulajdonba került a járműjavító, valamint irányítást szereztek az egyiptomi állami vasútnak kocsikat szállító Transzmashholding Hungary Kft.-ben is. A Dunakeszi Járműjavító 2019 óta fele részben az orosz Transzmashholding-csoport tulajdonában volt.

A cégbírósági adatokból kiderült, hogy a Magyar Vagon Befektetési Vagyonkezelő Zrt.-ben társtulajdonos Magyar Vagon Invest Zrt.-nek június 17-től már nem Szalay-Bobrovniczky a tulajdonosa, hanem a Solva II Magántőkealap, amelynek alapkezelője a Hernádi Zsolt Mol-elnök-vezérigazgató többségi tulajdonában lévő Gran Private Equity Zrt. Az alapkezelő cég vezérigazgatója, Komondi Zsolt lett a Magyar Vagon Invest új vezérigazgatója, aki Hernádi mellett kisebbségi (20 százalékos) tulajdonosa a Gran Private Equitynek is.

A Solva II Magántőkealap egyébként nem új tulajdonos a Magyar Vagon Befektetési Zrt.-ben, mivel abban közvetve – a Solva Industrial Zrt.-n keresztül – eddig is 50 százalékos részesedése volt.

Szalay-Bobrovniczky hosszú ideig a Fidesz gazdasági hátországában tevékenykedett. Köztudottan közel áll Habony Árpádhoz, ő maga bajtársként hivatkozott rá egy interjúban. A 2010 utáni időszakban több államhoz közeli vállalkozásnál is feltűnt, 2019-ben például bevásárolta magát a Transmashholding Hungary Kft.-be, amelyet a részben a Ganz, részben pedig az orosz Transmashholding által Egyiptomnak legyártandó 1300 vasúti kocsi teljesítésére hoztak létre. Szalay-Bobrovniczky életútjáról és különböző gazdasági érdekeltségeiről ebben a cikkünkben írtunk bővebben. A miniszteri kinevezése után összeférhetetlenség miatt volt kénytelen megválni a gazdasági érdekeltségeitől.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!