Miértek, hogyanok és outputok közé rejtette a miniszter, hogy kemény idők jönnek a kultúrában és az innovációban

Az állami pénzekből szépen kistafírozott jobboldali elitképzőben, a Mathias Corvinus Collegiumban mutatkoznak be az új kormány miniszterei, a sort kedden késő délután Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter nyitotta meg. A parlamenti meghallgatásnál kötetlenebb hangulatú rendezvény azt az ígéretet hordozta, hogy talán megtudhatunk valamit a most induló ciklus célkitűzéseiről, de a közel kétórás beszélgetésen néhány általánosságon kívül leginkább csak Csák János filozofikus gondolatait hallhattuk. Nem egy technokrata közgazdászt láttunk, aki egykor a Matávot, a Molt, a T-Mobile-t vezette, hanem egy bölcsészt, aki vagy saját magát idézte gyakran, vagy Szókratészt és Arisztotelészt. Ha ebben a cikkben mégis talál néhány konkrétumot, az csak annak köszönhető, hogy mi kimagoztuk azokat a hosszú és csapongó beszédfolyamból.

A cél az emberi jó

Csák részben otthoni pályán játszott a Mathias Corvinus Collegiumban, ami most átmenetileg a Feneketlen-tó partján álló Flamenco Hotelben rendezkedett be. Korábban az MCC alapítványának kurátora, majd az MCC Védnöki Testületének tagja volt, és ahogy a miniszter bemutatásán megtudhattuk, az MCC vezetőképző intézetének egyik sztároktatója is volt. A program elején tartott egy rövid expozét az új minisztériumról, amely igencsak szerteágazó portfóliót kapott: ide tartozik a családpolitika, a felsőoktatás, a szakképzés, a kultúra, az innováció és tudománypolitika is.

Csák arról beszélt, hogy az új kormány számára fontos a kultúra, a kultúra innovációja és az, hogy minden más szférában terjesszék az innovációs kultúrát. Szerinte ez nem lesz nehéz, hiszen leleményes nép vagyunk. Most is vetített egy prezentációt, de nem követte el még egyszer azt a hibát, amit a miniszterjelölti meghallgatásán. Akkor ugyanis az innovációért felelős miniszteri poszt várományosaként egy olyan képi világú ppt-t mutatott be a képviselőknek, aminél ma már egy kisiskolás is jobbat csinál. A mostani prezentáció már egységes dizájnú alkotás volt.

Csák szerint a Fidesz-kormány intézkedései négy, tértől és időtől független emberi jóra irányulnak. Ezek a kötődés, a gondoskodás, az egyensúly, valamint a béke és a biztonság. A kötődés alatt a hazához, a családhoz, a magyar önazonossághoz való ragaszkodást értette, a gondoskodás képessége alatt az embernek a saját magáról és a másokért való felelősségvállalását.

Miértek és hogyanok

Mindez azonban nem megy a béke és biztonság nélkül. Talán itt került először szóba Arisztotelész és Szent Tamás. Ha ugyanis nincs béke és biztonság, az ember és a kormányok minden erőfeszítése arra irányul, hogy ezt a helyzetet visszaállítsák. Csák elmondása szerint a kormányülések háromnegyede így most arról szól, hogy a háború nyomán kialakult helyzetet próbálják értelmezni és „Magyarország nemzetközi szcénán való mozgásában megpróbálják kezelni”.

Ha nem lenne háború, minden egészen másként nézne ki. Nem lenne szükség például költségvetési kiigazításra, mondta (de arról nem ejtett szót, hogy vajon a választás előtti legalább 1000 milliárdos osztogatásnak milyen szerepe lehet ebben).

Ha nincsenek miértek, akkor teljesen értelmetlenek a hogyanok – folytatta okfejtését a filozófus miniszter. Mindezt azzal az amerikai mondással egészítette ki, hogy jó, ha van egy létrád, de döntsd el, hogy jó falhoz támasztottad-e. Itt aztán ki lehetett hámozni valamit a miniszter gondolkodásmódjáról. Csák ugyanis arra utalt, hogy

őt a kulturális és egyéb beruházásoknál csak az érdekli, mi lett az eredménye a sok elköltött pénznek, az épületekhez használt betonnak.

Mondott egy példát is: most adták át a Néprajzi Múzeumot, ami egy hatalmas hideg épület. A kérdés számára az, mikor lesz benne élet, látogató, kiállítás.

Lesznek majd építkezések, de nem most

Csak hogy érzékeltessük a miniszter csapongó, újra és újra a bölcselkedés irányába elkalandozó expozéjának hangulatát, nem hagyhatjuk ki, hogy minderről a cselekvőképes nemzetről szóló okfejtésbe csapott át. Szerinte cselekvőképes nemzet nem tud lenni önazonosság és önrendelkezés nélkül.

Szóba kerültek aztán az „erdélyi magyar testvéreink”, akiknek az önazonossága nagyon erős, de harcolnak az önrendelkezésért, mert az autonómia nélkül csekély a cselekvőképességük. Nekünk magyaroknak ezzel szemben most megadatott, hogy van önrendelkezésünk, önazonosságunk, ezért tehát cselekvőképes nemzetünk van. (Később szóba kerültek a németek is, akiknek ezen tétel szerint korlátozott a cselekvőképessége, mert baj van az önazonosságukkal, a miniszterük szerint ugyanis már nincs német kultúra.)

De rántsuk most megint vissza a konkrétumok felé ezt a cikket. Később Csák egy kérdésre azt válaszolta: lesznek majd még kulturális beruházások, újabb építkezések, de nem most. Ezzel feltehetően a Városligetbe tervezett Új Nemzeti Galéria, Magyar Innováció Háza és a Városligeti Színház megépítésének elhalasztására utalt. Reményeik szerint ezek akkor indulhatnak meg, ha vége lesz a háborúnak, az energiaárak rendeződnek, és csökken a globális infláció, ami viszont nem várható túl gyorsan.

A kultúra területén tehát most az lesz a feladat, hogy „ami már megvan, azt megmérjük”.

Látni akarják, hogy aki kapott egy múzeumot vagy más kulturális intézményt, pénzt, az igazgatóként mit tud kezdeni vele: hány látogatója van, hány iskolai csoportnak tartanak múzeumpedagógiai foglalkozást, milyen programokat szerveznek stb.

Outputok a sűrű sötét erdőben

Csák a miniszteri meghallgatására készülve azt kérte munkatársaitól, hogy gyűjtsenek neki össze olyan eredményeket, amikkel villogni tud. Megnyugtatólag közölte a hallgatósággal, hogy Kásler és Palkovics minisztertől jó minőségű munkát örökölt. Megtudhattuk azt is, hogy Csák miniszter munkamódszere a következő: a kezében egy távcső van, amivel a jövőt kémleli, közben

„szívom magamba az adatokat, hozom a módszereket, és egyszer csak összeáll a kép”.

Csák más összefüggésben is beszélt az eredmény, az output mérésének fontosságáról. A minisztériumhoz tartozó minden területhez 3-3 mutatót, indikátort határoznak meg annak mérésére, ahova el akarnak jutni 2026-ra, illetve 2030-ra. Ezekből az indikátorokról aztán kijöhet, „mi az, amit akarhatunk, és mi az, amit akarunk”. Ne lepődjön meg, ha nem érti, ez a helyszínen sem volt érthető.

Az már sokkal inkább, hogy Csák szavai szerint a minisztériumi apparátus kissé küszködik ezzel az újfajta gondolkodásmóddal. Keményen dolgoztak ugyanis az outputok meghatározásán, de amikor egy államtitkárának azt mondta, ezek még mindig csak inputok, akkor ő kifakadt az értekezleten, hogy

már álmában is csak az outputokat kutatja egy sűrű sötét erdőben járva lámpással a kezében.

A családpolitikáról beszélve ezek után meglepően tárgyszerű volt a miniszter. Mint mondta, egyre inkább kitolódik az első gyermek megszületésének ideje, emiatt egyre kisebb az esélye a harmadik gyermekek megszületésének. Hiába kaptak sok könnyítést a családok az elmúlt években, a helyzet még most is az, hogy a gyermekes családok egy főre jutó jövedelme jóval alatta marad a gyermektelen házaspárokénak. A cél továbbra is az, hogy ne legyen pluszteher a gyermekvállalás, ehhez pedig élethosszon át való kiszámíthatóságra van szükség.

Mutassátok meg, hol lehet ezt a pénzt elkölteni

A tudományos innovációra, a felsőoktatásra, a szakképzésre, a vállalkozások fejlesztésére azért van szükség, hogy versenyképességünket és a Csák által gyakran hangoztatott „jövőképességünket” fenntarthassuk. Egy grafikont mutatott, amelyen 39 indikátorral mérik az országok innovációs kultúráját – ebben Magyarország az alsó negyedben szerepel. Csák szerint ezen lehet változtatni. Nem az a kérdés, hogy hova jussunk el, hanem hogy miért nem jutunk el oda. Úgy látja, az idősebb generáció nem szeret sietni, azt a szemléletet képviseli, hogy tartsuk meg a biztos dolgokat, de a világ nem vár.

Magyarország a lehetőségei miatt ha mindenben nem is tud versenyezni a világ élvonalával, de több olyan terület van, amelyben igenis hozzá tudunk tenni a fejlődéshez: ilyen például a matematika, az anyagtudomány egyes területei, a hazai agykutatás, az mRNS vakcinát fejlesztő Karikó Katalin kutatásai vagy (a főként Svájcban dolgozó) Roska Botond látás-visszaállító terápiája. Ehhez azonban jó középiskolák, jó egyetemek és megfelelő hazai vállalkozások, munkahelyek kellenek. Jelenleg ugyanis a kutatómérnökeink által a multicégeknél végzett értékes munka nem válik a szerves magyar ökoszisztéma részévé, mondta Csák.

A magyar innovációs költés jelenleg a GDP 1,3 százaléka. Ennek egyharmadát az állam, kétharmadát a vállalatok adják. Ha el akarjuk érni Dánia 3 százalékos arányát, akkor 800 milliárd forintot kell rászánni erre. Ha a kormány így döntene, akkor Csák azt mondaná:

„Mutassátok meg nekem azokat a műhelyeket, ahova ezt a pénzt el lehetne költeni! Mutassátok meg azokat az elméket, akik képesek iskolát teremteni! Mutassátok meg azokat, akik értik a multivilágot, mert a magyar piac kicsi, és ők előre tudják jelezni, hogy mire lesz szükség több év múlva a világon!”

Ha lenne is pénzünk, nincs innovációs kultúránk, foglalta össze a kiábrándító igazságot a miniszter.

A nagy pénzosztás után nemcsak a múzeumoknál, kulturális intézményeknél, de az egyetemeknél is a Csák által felvázolt output-szemlélet lesz a meghatározó, magyarul számíthatnak arra, hogy alaposan megmérik a teljesítményüket. Az alapítványi átalakulással az egyetemek két és félszer több pénzt kaptak, hangzott el. Most meg kell nézni, „ki az, aki megállja a helyét, és ki az, aki könnyűnek találtatik”. Csák azt mondta, találkozott az egyetemeket fenntartó alapítványok vezetőivel, akiknek elmondta: csak azt kell nézni, mit tettek ma és mit tesznek holnap azért, hogy az jobb legyen Magyarországnak.

„Az egyetemek bekapcsolódása most az innovációs ökoszisztémába csak 8-10 százalékot tesz ki, én ezt fel akarom vinni 25 százalékra” – mondta a miniszter. Ez a 8 százalék is azonban csupa állami vagy EU-s pályázat:

„Na, ez tragédia! Közelebb kell lépni az egyetemeknek a valósághoz és a reálgazdaságnak is az egyetemekhez”.

Viselkedjenek úgy, mint a jó házasságban

A beszélgetésen szó esett a Magyar Tudományos Akadémia helyzetéről is, amelynek kutatóintézeteit a kormány komoly konfliktusok árán az Eötvös Loránd Kutatói Hálózatba (ELKH) olvasztotta. Úgy tűnt, az új miniszter ezen a területen is ragaszkodik a már sokat emlegetett eredményszemlélethez. Azt kérte Maróth Miklóstól, az ELKH elnökétől és Freund Tamás MTA-elnöktől, hogy csináljanak úgy, mint egy jó házasságban. Ne egymással szembe üljenek és próbálják megváltoztatni egymást, hanem üljenek egymás mellé, nézzenek egy irányba, és egy közös cél felé haladjanak.

Csák szerint nincs értelme vitatkozni az alapkutatások, az alkalmazott kutatások vagy a társadalomtudományi kutatások fontosságáról, hanem problémákat kell nézni, amiket meg akarnak oldani. Azt javasolta ezért, hogy egy fehér lapon tűzzenek ki közös célt, és ahhoz képest határozzák meg az egyes tudományterületek, az ELKH, az MTA, az egyetemek és az egyes kutatóintézetek szerepét.

„Ha elkezdünk arról beszélni, hogy te hogyan változtasd meg a szervezetedet, hogy az én emberem jöjjön be oda, hogy befolyásolni tudja a dolgokat, engem ezek nem érdekelnek. Én úgy látom, hogy akivel szót lehet érteni abban, hogy van közös célunk, és a célra optimalizálunk, ami igényel bizonyos alázatot, azokkal tudunk előre menni.”

Csák azt reméli, hogy az elmúlt négy év konfliktusai, sajtóbeli üzengetései után már az ősszel le tudnak ülni egy olyan közös megoldás megtárgyalására, ami az általa körülírt magyar jövőt szolgálja, nem pedig egy homokozóban dobálózásról szól.