Momentum: Utoljára Sztálin mellől tűntek el emberek fényképekről

2022. június 29. – 16:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szerdán tartották a parlamentben a 2023-as központi költségvetés megalapozásáról szóló kormánypárti törvényjavaslat vitáját. Ebben van szó arról is, hogy főispánokká nevezhetik át a kormánymegbízottakat, hogy elvesznek a fővárostól és államosítanak több budapesti közteret (pl. a Vörösmarty és a Széchenyi teret), és hogy kérheti felismerhetetlenné tételét az, akit Orbán Viktorral közös rendezvényen fotóznak le.

Banai Péter Benő államtitkár arról beszélt, hogy a jövő évi költségvetés középpontjában a családok, a munkahelyek és a magyar gazdaság stabilitásának védelme áll, emellett a honvédelem és a rezsivédelem költségvetése lesz.

Varju László, a DK vezérszónoka szerint a jövő évi költségvetés szempontjából komoly bizonytalanságot okoz, hogy az MNB felfelé módosította az inflációs előrejelzését. Adót is emel a kormány, ezért Orbán-csomagnak lehet nevezni a tervezetet, miközben a családi pótlékot hosszú évek óta nem emelik – mondta. Az extraprofitadót szerinte át fogják hárítani a cégek az emberekre, ráadásul sok olyan cégtől nem is szednek ilyen adót, ahol igazán nagy nyereség van.

Nacsa Lőrinc KDNP-s képviselő úgy véli, a DK a bankok nyereségét félti, pedig az elmúlt években a bankoknak igenis volt extraprofitja, ezért szükséges, hogy most nagyobb szerepet vállaljanak az állam gazdasági terheinek elosztásában. 2010 óta 80 alkalommal csökkentett adót a kormány, a GDP 4-5 százalékát kitevő mértékben csökkentek az adók Magyarországon – mondta. A magyar kormány nem támogatja a globális minimumadót, azért, hogy ne New Yorkban, Moszkvában vagy Berlinben döntsenek a hazai adókról, hanem a magyar parlament dönthessen a kérdésben.

A megszavazásra váró költségvetés-tervezet 5,2 százalékos inflációval számol, holott az MNB ennél jóval magasabb mértékű pénzromlással számol jövőre – erről már Z. Kárpát Dániel jobbikos képviselő beszélt. A forintárfolyamnál ugyanez a helyzet az ellenzéki képviselő szerint, ott sem a megfelelő árfolyammal számol a kormány. A magyar valuta folyamatosan gyengül, ami mögött Z. Kárpát szerint tudatos kormányzati stratégia áll, ami a nyugati multinacionális cégek feltétel nélküli kiszolgálását segíti. A Jobbik képviselője úgy véli, ugyancsak nem a nemzeti érdeket képviselte a kormány akkor, amikor bevezette az adóparadicsomi szintű, 9 százalékos társasági adót.

Momentum: Utoljára Sztálin mellől tűntek el emberek fényképekről

Tóth Endre momentumos képviselő szerint több olyan dolgot is elrejtett a kormány a jövő évi költségvetésről szóló salátatörvénybe, amit a magyar társadalom nem támogat. Ilyen például az, hogy kérheti felismerhetetlenné tételét az, akit Orbánnal közös rendezvényen fotóznak le. Tóth Endre arról beszélt, hogy ma Magyarországon nem a kormánypárti embereknek van félnivalója, sokkal inkább az ellenzéki embereket szokták retorziók érni, ha vállalják ellenzékiségüket a nyilvános térben. Példaként hozta az Antall József Tudásközpont egyik korábbi ügyét, és Fekete-Győr András édesapját is.

A kormány a titokzatos barátait akarja megvédeni, ők kérhetik majd a kiretusálásukat az Orbánnal közös fotókról – mondta. Az ellenzéki tüntetések résztvevőire nem vonatkozik a javaslat, ők nem kérhetnek ilyet. Pedig elsősorban a kistelepüléseken ez akár indokolt is lenne, mert sok történetet hallani arról, hogy kormánypárti politikusok odaküldik az embereiket az ellenzéki rendezvényekre, hogy figyeljék a tüntetéseken megjelenő embereket. „Nekik van félnivalójuk a falusi Döbrögik hatalmától” – mondta Tóth.

Ehhez képest Szergej Nariskin orosz titkosszolgálati vezető magyar letelepedési kötvényt kapott családja vagy Nikola Gruevszki kérheti majd a kiretusálását? – tette fel a kérdést Tóth Endre. Szerinte utoljára Joszif Sztálin mellől tűntek el fontos emberek, „nem kéne ebbe az irányba lökni az országot” – mondta a Momentum politikusa. A képviselő szerint vannak támogatható elemei a salátatörvénynek, de „az elrejtett aknák” miatt mégsem tudják támogatni.

A momentumos Tóth Endre – Fotó: Balogh Zoltán MTI/MTVA
A momentumos Tóth Endre – Fotó: Balogh Zoltán MTI/MTVA

MSZP-s képviselő: A Ryanair vezetője valóban minősíthetetlen jelzőket használt, amikor Nagy Mártonról beszélt

Vajda Zoltán MSZP-s képviselő arról beszélt, hogy a gazdasági helyzet bizonytalanságában van pár dolog, amit nem lehet a kormány számlájára írni, ilyen például a háború okozta bizonytalanság. Egyértelműen a kormány számlájára lehet azonban írni szerinte, hogy továbbra is bizonytalanság övezi a több ezermilliárdos EU-s helyreállítási pénzek ügyét, amiről még mindig nem tudjuk, hogy jönnek-e, mert a kormány nem hajlandó bevezetni az Európai Bizottság által kért antikorrupciós intézkedéseket.

A forintárfolyam tekintetében is egyértelmű felelősség terheli a kormányt az ellenzéki képviselő szerint. A költségvetési hiány pedig még a régiós országokhoz képest is nagyon magas nálunk – mondta. Vajda szerint a Ryanair vezetője valóban minősíthetetlen jelzőket használt, amikor Nagy Mártonról beszélt, de az extraprofitadóval sújtott cégek biztosan át fogják hárítani az emberekre a kivetett adókat – mondta.

Szabadi István megismételte, hogy a Mi Hazánk szeretné visszaállítani a csendőrséget. Nem kellene minden településre csendőr, mindig oda lehetne vezényelni őket, ahol éppen szükség van rájuk – vezette le. A Mi Hazánk képviselője nem örül annak, hogy elvesznek Budapesttől úgy három nagyobb teret, hogy nem ellentételezik az önkormányzatot.

Tordai: Nem most kéne átalakítani a kata-t

Tordai Bence párbeszédes képviselő a kata tervezett átalakításáról is beszélt, úgy véli, most nincs itt az ideje az adó módosításának, mert gazdasági válság van, most a katások reáljövedelme is csökken a gazdasági nehézségek miatt. Majd ha a válságon túljutunk, akkor lenne érdemes újra elővenni a kérdést. De a Párbeszéd szerint akkor sem büntetésekkel kellene megoldani a problémát, hanem más, pozitív ösztönzőkre lenne szükség. Például azzal, hogy mindenkinek 9 százalékra csökkentik a személyi-jövedelemadóját. Ha plusz adóbevételekre lenne szüksége a kormánynak, akkor inkább a globális minimumadót vezessék be, mert az a multinacionális cégek adóját emelné meg – mondta.

A Párbeszéd politikusa kitért arra is, hogy a fővárosi terek államosításával egyfelől a Rákosi-korszakhoz hasonlóan államosít a magyar kormány, másfelől a főispáni cím visszavezetésével a II. világháború előtti, feudális viszonyokhoz térne vissza. Magyarországnak ezzel szemben jövőorientált törvényekre lenne szüksége, tette hozzá.

Csárdi Antal LMP-s képviselő szerint teljes gőzzel rükvercben megy a magyar kormány, pedig azt mondja, hogy Magyarország előre megy, nem hátra. Szerinte a jövő évi költségvetésnek inkább olyan adókat kellene tartalmaznia, ami a multinacionális cégeket adóztatja meg jobban. Mert a magánszemélyek ma sokkal több adót fizetnek, mint a nemzetközi vállalatok.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!